Az utolsó vacsora (da Vinci-festmény)

Az utolsó vacsora
Művész	Leonardo da Vinci (1494 – 1498)
Típus	Szekkó
Műfaj	szakrális művészet
Mozgalom	reneszánsz érett reneszánsz
Magasság	4,6 m cm
Szélesség	8,8 m cm
Múzeum	Santa Maria delle Grazie-templom
Gyűjtemény	Santa Maria delle Grazie-templom
Település	Milánó
Katalógusszám	6 (The Most Famous Paintings of the World) XVII (Leonardo da Vinci: The Complete Paintings and Drawings)
Anyag	tempera gesso
A Wikimédia Commons tartalmaz Az utolsó vacsora témájú médiaállományokat.

Az utolsó vacsora (olasz Il Cenacolo) az itáliai reneszánsz művészet kiemelkedő alkotása, a milánói Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumának freskója, Leonardo da Vinci 1498-ra elkészült műve, amely a Jézus keresztre feszítését megelőző utolsó vacsora újszövetségi eseményét eleveníti fel. A festményen a tanítványok arckifejezése annyira beszédes, hogy a képet a művészettörténészek a mozi elődjeként emlegetik.

A festmény motivikája sok tekintetben ma is vitatott.

Egyes elméletek szerint Leonardo da Vinci falfestménye többszörös háromszög-kompozícióba rendezi a jelenetet. Van olyan vélemény is, hogy a legfontosabb hármas csoport a Szentháromságot jelképezi: az Atya ősi jelképe a világmindenséget megtartó pillér, a Szentléleké pedig a Fiútól jobbra zokogó Erzsébet, akit a Bibliában elsőként „töltött be”. A Jézus jobbján ülő alakot, aki eltávolodik tőle, a teológusok János apostolnak, az összeesküvés-hívők a feleségének tartják. A hozzá hajoló alak jobb kezében kés van, a másik kezével a nyaktájékon mutat egy agresszív jelet. Ez a meglehetősen bizarr felfogás világszerte a keresztények megdöbbenését váltotta ki. Az előzmények ismeretében és a restaurálást követően azonban biztosan tudható, hogy az Péter apostol, és hogy a kés nem az ő, hanem valaki más kezében van. Ő pedig teljes határozottsággal éppen egy Istennek nem tetsző cselekedetet, Júdás megölését akadályozza meg, ami az emberek bűneinek másnap történő megváltását lehetetlenítené el, és amit a kés isteni csodával történő törése is igazol.

Leonardo egyéniségként és lélektanilag elemezve ábrázolta az apostolokat. Az árulót a gesztusok eszközeivel kirekesztették a közösségből, de ő mégis ellenpontja Jézus méltóságteljes alakjának. Leonardo befejezetlenül hagyta Jézus arcát. A falkép ma igen rossz állapotban van, a nedvesség megrongálta. Egyesek szerint a festő Júdást nem ruházta fel attribútummal, s alakját betette a többi apostol közé, így nem tudni, melyik alak is ő. Ha viszont elfogadjuk, hogy a festő az alakokat család szerint rendezi, akkor érthető, hogy Péter mögött testvére András, előtte pedig a fia (János ev.: „Simon fia, Júdás”) ül. Furcsább, hogy Jézus szívére most nem János hajol, mert balján a karjait valami miatt rémülten széttáró testvérbátyja, Jakab ül! János viszont ezek szerint a képen nem is szerepel, ami legfeljebb az évszázados átalakításokkal lenne magyarázható.

Glória egyébként a többi alakon sem látható, mert Leonardo mindegyiküket az általa még ifjan kitalált, és következetesen alkalmazott megoldással egyfajta „szellemi” világba helyezte, ahol szentségük magától értetődő. Ezt a szellemi világot a valóstól a teremben körbefutó virágfüzérek határolják, ami felett Boldog Margit ugyancsak általa festett tondója látható. A keresztre feszítést (amit Montorfano készített) viszont a valós világban helyezte el, ott a szentek glóriával láthatók. Ez a megoldás látható a Sziklás Madonna-képeken is: a párizsi változaton az alakok a szellemi világ részei, a londonira pedig saját kezűleg festett glóriákat. Ott a nőalak azért nem mutathat Istenre, mert az a valós világban számára nem látható. Isten valamely szent rámutatásával történő jelzése egyébként Leonardo másik nagy ifjúkori „felfedezése”, amit később is alkalmazott, és amit Michelangelo is felhasznált az Utolsó ítéletben (Ott Mária mutat rá).

Jól látható, és vonalzóval is ellenőrizhető, hogy a kép minden perspektívavonala – a tartógerendák, díszítések stb. a terem felől – pontosan Jézus arcára vetülve – a kép geometriai középpontja felé tartanak. Érzékelhető tehát, hogy egy mélyen vallásos, „konstruktivista” alkotásról van szó, ami azonban éppen ezáltal valamit elhibázott – a mestermű és alkotójának története ezt tükrözi.

Egy 2007-es elmélet szerint a kép egy zenei motívumot is tartalmaz rejtetten.

A témakör vitatott alkotása- Leonardo Da Vinci: Utolsó Vacsora

A műnek helyett adó refektóriumot (étkezdét) 1943 augusztusában bombatalálat érte. 20 éven át tartó restaurálása részben visszaadta a művész eredeti színeit és gondolatait, melyek a megszokottól eltérő megvilágításba helyezik a művet, és alkotóját.

A hivatkozott "Művészet-történelem" szerint Leonardo egy vallásos "képi példabeszédet" alkotott, ami a Megváltás isteni elrendeléséről, annak megváltoztathatatlanságáról szól. A feltételezett komplex műalkotás (ami tehát így "Isteni Elrendelés"-nek lenne nevezhető) valójában a terem minden díszítését magába foglalja. Részei: - Utolsó Vacsora: az északi falon, (Leonardo Da Vinci műve) - Keresztre-feszítés: a déli falon, (Donato Montorfano műve) - A termen körbefutó (jelenleg már részben megsemmisült) virágfüzérek, és szentképek (közöttük IV. Béla leánya, boldog Margit), valamint a Sforza- Visconti család címerei, melyeken korábban még jól láthatók voltak az Árpád -sávos magyar címerek (A herceg II. András leszármazottja), melyek szintén Leonardo Da Vinci alkotásai. (Jelenleg már alig azonosíthatók...)

A kép közepén a Szentháromság személyei láthatók: - Jézus, a Fiú (aki már átvette az emberiség bűneit Júdástól, amitől meg kell váltania másnap, a kereszten.) - Szent Erzsébet, mint a Szent Lélek képviselője (elsőként ugyanis az általa mutatkozott meg), aki meggyilkolt fia már bekövetkezett, és Jézus eljövendő sorsát is látva behunyt szemmel zokog. (Köze sincs Magdolnához, vagy Jánoshoz) - Közöttük pillérként az Atya ősi jelképe, mint a Világmindenség struktúrájának megtartója (Leonardo az Atyát emberalakban nem ábrázolta, művein mindig valamely szent "mutat rá") Ez a Szentháromság sajátos, egyedi megjelenítése, Leonardo "felfedezése". Helyszín a Leonardo által megálmodott "szellemi világ",ahol a szentek glória nélkül láthatók, és ahová halandó csak Jézus résnyire (...tű foknyira...) nyitott jobb szemén keresztül juthat.

A virágfüzérek a felső szellemi és az alsó valós világot választják el. Emellett a terem és a képek függőleges tagolásukkal (oszlopok) 24 órára osztott. Az éjfél pillanatát a Keresztrefeszítés, a hajnali 1 órát a lebombázott keleti fal, a 2-23 órákat az Utolsó Vacsora oszlopközei párosával, a 24. órát pedig a megmaradt nyugati fal képviselik.

A 21-22 óra közötti oszlopnyílásban egy homokóra látható, azonban függőleges osztással: sötét oldala a múltat (este 9 órát, vagyis még Nagycsütörtököt), világos oldala (10 óra) pedig a beköszöntő Nagypénteket jelzi. Fölötte a restaurált képen éles szemmel még kivehető egy "végzet-lovas" . A vágtató mén feje már átlépte a Nagypéntek határvonalát jelző oszlopot, azonban halálfejes-pajzsos lovasa még a múltban van. Mindenesetre az elkövetkező események, melyeket Isten régen elrendelt, majd általa kell, hogy bekövetkezzenek- azokat semmilyen jó, vagy gonosz szándék már nem akadályozhatja meg!

Ugyan ki, miért, és hogyan szeretné a Megváltást megakadályozni, és vajon sikerülhet e szembe szegülnie Isten akaratával?

Leonardo képéből ezt a hangsúlyozottan vallásos kérdést és ráadott választ a századok "alaposan" kivágták, lemázolták, lekoptatták, ahogyan magyar vonatkozásait is. Oka lehetett akár a kérdés, vagy a rá adott válasz? A Reneszánsz probléma: a tegnapelőtt problémája...mondják. Az emlékezet, a megértés hiánya viszont nem lehet a jövőé?

További információk

• A könyvben szereplő Az utolsó vacsora c. kép Jézus jobb oldalán látható női alakja
• Nagy felbontású vágott kép Az utolsó vacsoráról
• Az utolsó vacsora képe igazán részletesen
• Művészet-Történelem 4. Rész Leonardo Da Vinci: Utolsó Vacsora (Isteni Elrendelés?)
• Explore 'The Last Supper'
• Reneszánsz probléma üzenő képekkel. Forrai György, : 9788150009557