Észt ábécé

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az észt ábécé az észt nyelv írására szolgál. Az ábécé a latin írást használja, némi germán jelleggel.

Az ábécé jellegzetessége az umlautos Ä, Ö, Ü betűk, amiket azonban skandináv hatásra az ábécé végére rendeztek. A 19. században vezette be Otto Wilhelm Masing az Õ betűt, mely szintén az ábécé végére került. Érdekesség még, a szláv mintára bevezetett Š és Ž betűk, melyek a Z-vel együtt az S után rendeződik, ezzel is egyedivé téve a betűrendet. Egyesek – a finn ábécéhez való nagyobb hasonlóság miatt – szeretnék az Ü használatát Y-ra cserélni.

Íme a teljes, 32 betűből álló ábécé:

A, B, C, D, E, F, G, H, I, J, K, L, M, N, O, P, Q, R, S, Š, Z, Ž, T, U, V, W, Õ, Ä, Ö, Ü, X, Y

Az F, Š, Z és Ž betűk csak idegen eredetű szavakban fordulnak elő, míg a C, Q, W, X és Y betűk csak nevekben állhatnak. Ezen kívül nevekben találkozhatunk még a Č, Å, Ø betűkkel is.

A betűk nevei:

aa, bee, cee, dee, ee, eff, gee, haa, ii, jott, kaa, ell, emm, enn, oo, pee, kuu, err/ärr, ess, šaa, zee/see/cett, žee/šee, tee, uu, vee, kaksisvee, õõ, ää, öö, üü, iks, igrek/üpsilon

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]