Szadajakko

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek.
Kavakami Szadajakko
Életrajzi adatok
Születési névKojama Szada
Született1871. július 18.
Tokió, japán
Elhunyt1946. december 7. (75 évesen)
Atami, Sizuoka prefektúra japán
HázastársaKavakami Otodzsiro
Pályafutása
Aktív évek1899 – 1917
A Wikimédia Commons tartalmaz Kavakami Szadajakko témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Szadajakko – idegen nyelvű szakirodalomban Sada Yakko, Sada Yacco vagy Sadayakko - (Kavakami Szadajakko - 川上 貞奴; Tokió, 1871. július 18. – Atami(wd), Sizuoka prefektúra, 1946. december 7.) japán gésa és színésznő. Japán színházművészetének első női képviselője az Amerikai Egyesült Államokban és Európában.

Fiatalkora és korai karrier gésaként[szerkesztés]

Kojama Szada 1871. július 18-án született Tokióban, Kojama Hiszadzsiro üzletember és Koguma Otaka tizenkettedik gyermekeként.[1] A Meidzsi-kor időszaka alatt, 4 éves korában Szadát szolgázónak adták a Hamada okijához (gésaház), hogy keresetével segítse a nehéz anyagi helyzetben lévő családot.[2] Apja halála után Kamekicsi, az okija tulajdonosa örököséül fogadta Szadát.[3] 1883-ban, 12 éves korában debütált o-sakuként, azaz gésanövendékként, s megkapta első gésanevét: Ko-jakko.[4] Kamekicsi nagy reményeket fűzve Szada jövőjéről írásra és olvasásra taníttatta a lányt, mely a korszakban csupán a nemesi családból származó hölgyek privilégiuma volt, s egyben belépő a felsőbb társadalmi körökbe.[5] Emellett dzsúdózni, lovagolni, biliárdozni és színészkedni tanult.[6] 1886-ban Ko-jakko dannája (pártfogója és szeretője) Hirobumi Itó, Japán akkori miniszterelnöke lett, s teljes jogú, igen befolyásos gésává vált, Jakko néven.[7] Kapcsolatuk három évig tartott, s a továbbiakban baráti kapcsolatot ápoltak.[8] Itó miniszterelnöknek köszönhető, hogy Jakko megismerte későbbi férjét, Kavakami Otodzsirót, aki színtársulatával a Kiraku teaházban lépett fel 1891-ben, Itó meghívására.[9] Az előadáson Szada is részt vett, s felfigyelt Otodzsiro személyére és tehetségére. 1893 októberében feleségül ment Kavakami Otodzsirohoz.[10]

A színésznő[szerkesztés]

A Kavakami társulat és a színművészet[szerkesztés]

Japán Nyugat felé való nyitásával, s a Meidzsi-reformokkal új színházi műfajok alakultak ki a tradicionális japán színházi műfajok (nó, kabuki, bunraku) mellett. Ezek közül a két legmarkánsabb a sinpa és a singeki volt, melyek a 20. század első évtizedére váltak fejlett műfajokká.[11] A sinpa (jelentése „új iskola”) a politika központi, erőszakos modernizációjával szemben fellépő liberális politikai aktivizmusból fejlődött ki.[12] Ezek a színre vitt politikai röpiratok a Meidzsi-korszak társadalmi kötelezettségeinek és a személyiség érzésvilágának konfliktusaival, valamint kortárs történelmi eseményekkel foglalkoztak.[13] Divatosak voltak például a háborús darabok (Japán 1894-től Kína ellen folytatott háborút (első kínai–japán háború), majd 1905-től az orosz–japán háború nyomja rá pecsétjét politikájára, s egyben kultúrájára is), melyben a szamuráj erények dicsőítése élt tovább modernebb formában.[14] A műfaj atyjai Szudó Szadanori és Kavakami Otodzsiro voltak, akik önálló sinpa-társulatokat hoztak létre.[15] A sinpa elnevezés utal a műfaj kabukival való kapcsolatára, hiszen modern témái és realisztikus, s egyben társadalomkritikus volta ellenére e klasszikus műfaj kelléktárát alkalmazza.[16] Jellemző rá az erőteljes deklamáció, valamint bizonyos fontos pillanatok mozdulatokban való kimerevítése a színpadon, s díszleteire hasonló jellemzők érvényesek, mint a kabuki színpadjára. Újdonság, hogy itt már nem beszélhetünk színész-generációkról, valamint az, hogy már nem tilos a női színjátszás, viszont a tradícióhoz hűen továbbra is többször fordulnak elő onnagaták (női szerepet játszó férfiak) a színpadon, mint nők.[13] A sinpa 1910 körül érte el műfaji kifejlődésének csúcsát, s az 1930-as években egy másodvirágzás volt megfigyelhető.[13]

Kavakami Szadajakko és az Imperial Japanese Theatrical Company[szerkesztés]

Kavakami Otodzsiroval kötött házassága után, ekkor már Kavakami Szada néven, továbbra is gésaként tevékenykedett, s támogatta férje színházművészeti karrierjét. 1896-ban megnyílt a tokiói Kavakami Színház, mely a sinpa irányzatot képviselte. Bár a színház népszerű volt, a rossz menedzsment és az ebből fakadó anyagi nehézségek miatt Otodzsiro kénytelen volt rövid időn belül bezárni színházát. Ez után döntött úgy, hogy Nyugatra megy, hogy az ottani színházi technikák tanulmányozása után revitalizálhassa színházát. Az útra 20-30 fős társulatot vitt magával, e létszám forrásonként változó.[17] A társulat 1899. május 25-én debütált San Franciscóban, zajos sikert aratva.[18] A fellépéseken Szada is részt vett színészként, akit a csoportot menedzselő Juminodo Kusibuki elnevezése után már Kavakami Szadajakko néven ismert meg az amerikai közönség.[19] Kusibuki szerint a nyugati sikerhez vezető elengedhetetlen kulcs, hogy a társulat élén egy díva álljon – ezt a szerepet töltötte be az eredetileg Otodzsiro feleségeként útnak indult Szada, s vált Nyugat-szerte ünnepelt csillaggá.[20] Az előadásokat kabukiként hirdették, bár a társulat produkciója nem a tradicionális japán színházat, nem is a modern sinpát, hanem annak egy nyugat számára átírt változatát képviselte.[21] A többórás kabuki-történeteket lerövidítve, leegyszerűsítve, minimális beszéddel és erőszakos jelenetekre koncentrálva adták elő úgy, hogy még az eredetileg pozitív véget érő darabok is minden esetben tragédiával zárultak. A közönség abban a hiszemben volt, hogy valódi kabuki előadást lát, ugyanakkor a darabokat Kavakami írta át kabukiból, saját képzelete szerint, s még azokat a karakterisztikumokat is elhagyták a melodráma kedvéért, amelyeket Kavakami volt tokiói színháza alkalmazott.[22] A beszédet minimumra csökkentette a darabokban, s nagy hangsúlyt fektetett a kardvívó jelenetekre, táncokra és öngyilkossági rituálékra – a produkciót ezáltal pantomim-szerűvé téve.[23] Egy este folyamán több rövid darabot is színre vittek – ez hasonlóság a kabukihoz.[24] Pár előadásuk címe szerepel a forrásokban. Ezek: Zingoro, a jó szándékú szobrász, A hűséges feleség (melyet Magyarországon Kéza címen tüntettek fel), A császárpárti, avagy Kojima Takanori, A gésa és a lovag (a lovag itt a szamuráj nyugati megfelelője).[25] Szadajakko puszta színpadi jelenlétével, „valódiságával”, gesztusaival, mozgásával, hangjával elvarázsolta a közönséget, s még nem is beszéltünk meggyőző halál-jeleneteiről, színpadi öngyilkosságairól, melyekben a korabeli kritika szerint még maga Sarah Bernhardt sem érhette utol.[26] „Sadayakko Párizsban! Álmodni sem mertük volna, hogy az oly népszerű japán nyomatok, melyeket még Clémenceau tárcájában vagy Zola dolgozószobájában is megtalálhattunk, vagy hogy azok a gyönyörű és stilizált kakemonók egy napon életre kelnek.” olvasható Paul Morand visszaemlékezésében, és később, a Corriere della Serában: ”Meglepett szemeink előtt keltek életre a lakkvázák és japán legyezők lehetetlen figurái”.[27] Ezek a figurák azonban egyszerre tragikus, komor hősökké váltak.[28]

Turnék[szerkesztés]

Az amerikai turné állomásai[szerkesztés]

1899. május 25 – november 6 között[29]

  • Turn Verein Hall, San Francisco (május 25 - két hétig)
  • California Theater, San Francisco (június 18 - 21)
  • German Hall, San Francisco (július 21 - 28)
  • két színház Seattle-ben, az egyik neve Seattle Theater (szeptember 9 – szeptember közepéig)
  • színház Tacoma-ban, Washington (egy hétig)
  • színház Portland-ban, Oregon (október 7-ig)
  • Lyric Theatre és Chicago Auditorum (október 22 - november 6)

1899. november 6 - december eleje[30]

  • színház Grand Rapids-ban, Michigan
  • színház Muskegon-ban, Michigan
  • Hamblyn Theater, Battle Creek, Michigan
  • Colossal Theater, Adrian, Michigan
  • Noble Opera House, Tiffin, Ohio
  • Palatine Theater, Toledo
  • Victoria Theater, Dayton
  • színházak Mansfield-ben, Bucryus-ban, Albany-ban New York

1899. december eleje – 1900. január 28[31]

  • Tremont Theater, Boston
  • Copley Hall, Boston

1899. január 28 – 1900. április[32]

  • Lafayette Square Opera House, Washington, D.C. (január 29 - február 8.)
  • Berkeley Lyceum, New York, New York (10 napig)
  • Bijou Theatre a Broadway-n, New York (áprilisig)

Az 1. európai turné állomásai[szerkesztés]

1900. május 22 – június 28[33]

  • Coronet Theater, London
  • Bute House, London

1900. július 4 – 1900. november 3.[34]

  • Théatre de la Loie Fuller, Világkiállítás, Párizs

1900. november 4-5[35]

  • Japán Nagykövetség, Brüsszel
  • a belga királyi palota előtti park, Brüsszel

A 2. európai turné állomásai[szerkesztés]

1901. június 17. – 1902. június[36]

  • West End, Criterion Theatre, Shaftesbury Theatre, London, 1901. június-július
  • Párizs, 1901. augusztus- november 10
  • Berlin, november 18-tól 3 hétig
  • Bécs, 1902. 02.01.
  • Prága
  • Uránia filmszínház, Budapest, 1902. február 22-28.
  • Bukarest, március eleje
  • Szentpétervár
  • Milánó, Olaszország
  • Spanyolország
  • Portugália

1902. július 4. Hazaindulás Londonból.

Szadajakko Magyarországon[szerkesztés]

A Kavakami társulat bécsi fellépései után Budapestre érkezett, ahol 1902. február 22 és 28 között léptek fel az Uránia színpadán.[37] Műsorukon A gésa és a lovag, valamint a Kéza című darabok szerepeltek. Mindkét darab tartalmi összefoglalóját közölte a Budapesti Napló.[38] Az esemény kapcsán több hazai lap is cikkezett a társulatról, vegyes érzelmekkel.[39] A színésznő magyarországi jelenlétét Jantyik Mátyás portréfestményen örökítette meg, a Budapesti Napló pedig verset közölt a színésznőről:

„Súgó”: Sada Yakko dala

Budapesti Napló, 1902. 02. 26.

"Sada Yakkonak keresztelt az apám,

Sada Yakko néven ösmer ah! Japán.

Ragyogott az ég felettem,

Hogy Európába jöttem,

Egy szerelmes, holdas éjszakán.

Sütni, főzni, megvallom, nem tudok jól,

Színjátszás terem csak frufruim alól.

Mióta színésznő lettem,

Sok országban énekeltem,

S táncoltam, mikor a nóta szól.

Cson Kína, Cson Kína,

Cson, Cson, Kína, Kína,

Nagasaki, hakodate, hakodata, haj!


Végül kérem Budapestre értem én,

Ám de jajj mit értem itt meg én szegény.

Fényes tollú műítészek;

Kik mindenkor harcra készek,

Vitatkoztak szép hazám művészetén.

Hármas egység, dialogus, elmeél,

Ismeretlen fogalmaknak árja kép!

Jaj! Hogy meganalizáltak,

Egy, két, három pártra váltak...

Jaj a nőnek színésznőnek,

Hogy ha Budapesten él!

Cson Kína..."

Érdekesség, hogy a vers a korszak közönségsikerének számító A gésák(wd) című operett egyik betétjének átirata, Szadajakko nevére alakítva.[40]

Karrier Japánban[szerkesztés]

A Kavakami-társulat már európai turnéja során is adaptált nyugati darabokat a repertoárjába. Ilyen példa ifj. Alexandre Dumas A kaméliás hölgy(wd) c. regénye, valamint Shakespeare A velencei kalmárja.[41] Japánba visszatérve három Shakespeare darabot, az Othellót, a Rómeó és Júliát valamint a Hamletet adták elő, melyekben Szadajakko továbbra is játszott, Japánban egyedülálló módon.[42] Kavakami társulata az elsők között volt, akik interkulturális staginget hajtottak végre Shakespeare Hamletjének kortárs japán környezetbe való átültetésével.[43] Európai turnéja után Kavakami számos reformot vezetett be japán színházába, melyek annak üzleti oldalát, közönségbaráttá tételét (gyermekszínház, megfizethetőbb jegyárak, rövidebb előadások), a színészoktatást, a rendezés, díszlet és világítás nyugatról hozott tapasztalatait, valamint a japán és egyéb kultúrák színházainak kulturális egyenrangúságát érintették.[44] Szadajakko 1908. szeptemberében megnyitotta a Császári Színésznőképző Intézményt, melyben elsőknt folyt a szigetországban színészeti oktatás nők számára.[45] Szadajakko folyamatosan játszott a Kavakami Otodzsiro által 1910 februárjában megnyitott Császári Színházban egészen 1917-ig. Otodzsiro 1910-ben vesztette életét. Szadajakko visszavonulása után fiatalkori szerelmével, Fukuzava Momoszukével élt együtt 1933-ig. 1946. december 7-én bekövetkezett halála után a Teisódzsi szentélyben temették el.[46]

Hatása a nyugati kultúrára[szerkesztés]

Szadajakkoban testesült meg a korabeli művészeti és kulturális diskurzusnak, a századvég japonizmus-divatjának, az Art nouveaunak, a szimbolizmus egzotikum és fantasztikum iránti érdeklődésének, valamint a női előadó komplex századfordulós imidzsének konstellációja. Történt ez ráadásul a nyugati feminista mozgalmak idején, így a „japán nő”, sőt, „ex-gésa” a női anticipáció gallion-figurája lett.[47] Igazi divat-ikonná vált, az Au Mikado nevű párizsi butik hivatalos reklámarca, neve alatt árusítottak kimonókat, parfümöket, de még pipereszappanokat is.[48]

Modern tánc[szerkesztés]

Szadajakko táncai és színpadi mozgása hatott Loïe Fuller, Ruth St. Denis(wd) valamint Isadora Duncan, a modern tánc jeles képviselőinek munkásságára.

Nyugati színjátszás[szerkesztés]

Kavakami Otodzsiro társulata elsőként mutatta be a japán színjátszás jellegzetességeit a nyugati közönség számára, annak ellenére, hogy nem tradicionális, hanem a modern japán színjátszást képviselték. Szadajakko a modern színháztörténet első japán színésznője, aki mind hazájában, mind nemzetközileg jelentős sikereket ért el. Nem Szadajakko volt az egyetlen tényező a japán tematikájú századfordulós színdarabok szüzséjének, műfajának, hangulatának megváltozásában. A Meidzsi-korszakkal Japán a világ egyik leggyorsabban fejlődő, nyugatiasodó országává vált, mely 1904-1905-ben már Oroszország ellen vív s nyer gyarmatháborút. A diplomáciai kapcsolatoknak köszönhetően gyakoribb a kulturális érintkezés, s egyre több nyugati ember fordul meg a szigetországban (bár ez a szám még mindig nem tömeges). Tény azonban, hogy Sadayakko európai színpadi szereplései után Japán egyetlenegyszer sem jelenik meg újra a nyugati színháztörténetben vígjáték, vagy komédia tárgyaként.[49]

Zene[szerkesztés]

Nem sokkal a budapesti fellépés után a társulat Olaszországba érkezett, ahol a művésznő személye inspirálta Puccinit Pillangókisasszony című operájának megkomponálására. Puccini Londonban látta David Belasco azonos című drámáját, melyben megtalálta új operája témáját. Látta Milánóban Sadayakko előadását is, de személyesen sosem beszélt vele. Szadajakko egyik legkedveltebb műsorszáma az Echigojishi volt. Bár ez eredetileg egy, a kabuki színházban előadott tánc volt énekes-zenés kísérettel, Puccini szemében (jobban mondva, fülében) annyira egybeforrt Szadajakko személyével, hogy operájában már a japán színésznő által megformált női karaktert szimbolizálta. Ebből komponálta a Pillangókisasszony legfőbb zenei motívumát, mely az operában többször megjelenik.[50]

Képzőművészet[szerkesztés]

Szadajakkoról számos művész készített portrét:

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Downer, Lesley: Madame Sadayakko: The Geisha Who Bewitched the West. New York, Penguin, 2004, p. 16.
  2. ↑ Downer, 2004, p. 17.
  3. ↑ Downer, 2004, p. 18.
  4. ↑ Doma Petra: „Sadayakko és hatása Európában.” In: „Közel, s Távol” Az Eötvös Collegium Orientlisztika Műhely éves konferenciájának előadásaiból 2009-2010. Szerk. Takó Ferenc, Budapest, Eötvös Collegium, 2011, p. 155.
  5. ↑ Downer, 2004, pp. 23-24.
  6. ↑ Downer, 2004, p. 26.
  7. ↑ Downer, 2004, pp. 37-39.
  8. ↑ Downer, 2004, p. 49.
  9. ↑ Downer, 2004, pp. 51, 57-58.
  10. ↑ Downer, 2004, p. 64.
  11. ↑ Hont Ferenc (szerk.): A színház világtörténete II. Budapest, Gondolat, 1986, p. 677.
  12. ↑ Kokubu, Tamocu: A japán színház. (Ford. Kopecsni Péter) Budapest, Gondolat, 1984, p. 77.
  13. ↑ a b c Kokubu, 1984, p. 79.
  14. ↑ Kokubu, 1984, p. 78, valamint Hont, 1986/II, p. 677.
  15. ↑ Kokubu, 1984, pp. 77-78.
  16. ↑ Hont, 1986/II, p. 679.
  17. ↑ Thornbury, Barbara Ellen: Kabuki in New York, 1900-1969. The Developing American Interest and Response. A Thesis Submitted in Partial Fulfillment of the Requirements for the Degree of Master of Arts in the Department of Theatre, University of British Columbia, 1975, p. 1.
  18. ↑ Downer, 2004, pp. 96-97.
  19. ↑ Downer, 2004, p. 94.
  20. ↑ Downer, 2004, p. 97
  21. ↑ Kurkinen, Marjaana: The Spectre of the Orient. Modern French Mime and Traditional Japanese Theatre in the 1930s. Academic Dissertation, University of Helsinki, Institute for Art Research, Theatre Research, Faculty of Arts, 2000, p. 55.
  22. ↑ Thornbury 1975, p. 2.
  23. ↑ Thornbury 1975, p. 3.
  24. ↑ Bru, Ricard: „Ukiyo-e and Japonisme in the Joung Picasso's circle.” In: Hayakawa, Monta (et al.): Secret images : Picasso and the Japanese erotic print. London - New York, Thames & Hudson; Barcelona, Museu Picasso, 2010, p. 187.
  25. ↑ Thornbury 1975, p. 3., A gésa és a lovag, valamint a Kéza című darabok leírását a Pesti Napló közölte, 1902. 02.22-én.
  26. ↑ Cohen, Aaron M.: „The Horizontal Chūshingura: Western Translations and Adaptations Prior to World War II”. In: Wetmore Ir., Kevin J. (szerk.): Revenge Dramain European Renaissance and Japanese Theatre – From Hamlet to Madame Butterfly. New York, Palgrave Macmillan, 2008, pp. 174-175.
  27. ↑ „Sada yakko in Paris! No one could have dreamt that those Japanese prints which have become so popular, and which can even be found in Clémenceau's briefcase and Zola's study, that those beautiful and stylized kakemonos would one day come to life.” – Paul Morand, 1900 A. D. Paris. Flammarion 1931, pp. 93-94. valamint „To our surprised eyes appeared living the improbable figures of lacquer vases or Japanese fans” Corriere della Sera, 1902. április 26-27., idézi Groos, Arthur: „Cio-Cio-San and Sadayakko: Japanese Music-Theater in Madama Butterfly.” In: Monumenta Nipponica (54/1), 1999, p. 42.
  28. ↑ „It is difficult to think of the Japanese woman of any age, rank, or character as anything but a pretty, dainty little creature, sitting in her toy house, arranging her single branch of cherry blossoms.” If Sadayakko's melodramatic portrayals of geisha had no other effect, they at least changed some attitudes. She showed that „a Japanese woman can love deeply, hate savagely, and then die quietly.” Thornbury 1975, p. 4.
  29. ↑ Downer , 2004, pp. 96 - 122
  30. ↑ Downer, 2004, p. 122.
  31. ↑ Downer, 2004, pp. 123, 128.
  32. ↑ Downer, 2004, pp. 139, 141, 143.
  33. ↑ Downer, 2004, pp. 152, 158.
  34. ↑ Downer, 2004, p. 162.
  35. ↑ Downer, 2004, p. 179.
  36. ↑ Anderson, Joseph L.: Enter a Samurai:Kawakami Otojiro and Japanese Theatre in the West, Vol 1. Wheatmark, 2011, pp. 496 – 506, Doma, 2011, pp. 159-161.
  37. ↑ Doma, 2011, p. 161.
  38. ↑ A Kawakami társulat előadásainak programja (Jeltelen cikk) Budapesti Napló, 1902. 02. 22.
  39. ↑ Japáni színészek (jeltelen cikk) Vasárnapi Újság, 1902. február 23. 40/8, p. 123.; Ignotus: Japán színészet, A Hét, 1902. február 16. (VIII/7), p. 633.; Látogatás Szada Yakkónál, Vasárnapi Újság, 1902. 03. 09.
  40. ↑ Az operettben elhangzó dal eredeti szövegét ld.Gál György Sándor – Somogyi Vilmos: Operettek könyve. Az operett regényes története. Budapest, Zeneműkiadó, 1976, 319.
  41. ↑ Lambourne, Lionel: Japonisme: cultural crossings between Japan and the West. New York - London, Phaidon, 2005, p. 146.
  42. ↑ Doma, 2011, p. 163.
  43. ↑ Anderson 2011/I, pp. XIII, XIV.
  44. ↑ Anderson 2011/I, p. XIV.
  45. ↑ Doma, 2011, p. 163.; A japán színház (jeltelen cikk), Új Idők, 1911. 10. 08.
  46. ↑ Doma, 2011, p. 164.
  47. ↑ Berg, Shelley C.: „Sada Yacco: The American Tour, 1899-1900.” In: Dance Chronicle (16/2), 1993, p. 149.
  48. ↑ Dimitrio, Laura: Postille sulla nascita del giapponismo in Italia (II), Quaderni asiatici, n. 68, 2004, pp. 12-13, Lambourne 2005, p. 146.
  49. ↑ Dénes Mirjam: A pillangó-effektus, avagy a komédiából tragédiává lett Japán a magyar színpadon. Színház XLV/5, 2012., pp. 40-44.
  50. ↑ Groos, Arthur: Cio-Cio-San and Sadayakko: Japanese Music-Theater in Madama Butterfly, in: Monumenta Nipponica 54 (1999), pp. 41–73.; Dénes Mirjam: Táncoló gésák és lopakodó szamurájok. – A századelő magyar színháztörténetének rejtett japán kapcsolatai. In: Inter Japán Magazin, 2013. 01. 30. Elérhető: http://interjapanmagazin.com/denes-mirjam-lopakodo-gesak-es-tancolo-szamurajok/[halott link]

Források[szerkesztés]

  • Anderson, Joseph L.: Enter a Samurai:Kawakami Otojiro and Japanese Theatre in the West, Vol 1. Wheatmark, 2011.
  • Berg, Shelley C.: „Sada Yacco: The American Tour, 1899-1900.” In: Dance Chronicle (16/2), 1993.
  • Bru, Ricard: „Ukiyo-e and Japonisme in the Joung Picasso's circle.” In: Hayakawa, Monta (et al.): Secret images : Picasso and the Japanese erotic print. London - New York, Thames & Hudson; Barcelona, Museu Picasso, 2010.
  • Cohen, Aaron M.: „The Horizontal Chūshingura: Western Translations and Adaptations Prior to World War II”. In: Wetmore Ir., Kevin J. (szerk.): Revenge Dramain European Renaissance and Japanese Theatre – From Hamlet to Madame Butterfly. New York, Palgrave Macmillan, 2008.
  • Dénes Mirjam: A pillangó-effektus, avagy a komédiából tragédiává lett Japán a magyar színpadon. Színház XLV/5, 2012., pp. 40–44.
  • Dénes Mirjam: Táncoló gésák és lopakodó szamurájok. – A századelő magyar színháztörténetének rejtett japán kapcsolatai. In: Inter Japán Magazin, 2013. 01. 30. Elérhető:http://interjapanmagazin.com/denes-mirjam-lopakodo-gesak-es-tancolo-szamurajok/ Archiválva 2014. április 21-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Dimitrio, Laura: Postille sulla nascita del giapponismo in Italia (II), Quaderni asiatici, n. 68, 2004.
  • Doma Petra: „Sadayakko és hatása Európában.” In: „Közel, s Távol” Az Eötvös Collegium Orientlisztika Műhely éves konferenciájának előadásaiból 2009-2010. Szerk. Takó Ferenc, Budapest, Eötvös Collegium, 2011.
  • Downer, Lesley: Madame Sadayakko: The Geisha Who Bewitched the West. New York, Penguin, 2004.
  • Gál György Sándor – Somogyi Vilmos: Operettek könyve. Az operett regényes története. Budapest, Zeneműkiadó, 1976.
  • Groos, Arthur: „Cio-Cio-San and Sadayakko: Japanese Music-Theater in Madama Butterfly.” In: Monumenta Nipponica (54/1), 1999.
  • Groos, Arthur: Cio-Cio-San and Sadayakko: Japanese Music-Theater in Madama Butterfly, in: Monumenta Nipponica 54 (1999), pp. 41–73.
  • Hont Ferenc (szerk.): A színház világtörténete II. Budapest, Gondolat, 1986.
  • Kokubu, Tamocu: A japán színház. (Ford. Kopecsni Péter) Budapest, Gondolat, 1984.
  • Kurkinen, Marjaana: The Spectre of the Orient. Modern French Mime and Traditional Japanese Theatre in the 1930s. Academic Dissertation, University of Helsinki, Institute for Art Research, Theatre Research, Faculty of Arts, 2000.
  • Lambourne, Lionel: Japonisme: cultural crossings between Japan and the West. New York - London, Phaidon, 2005.
  • Thornbury, Barbara Ellen: Kabuki in New York, 1900-1969. The Developing American Interest and Response. A Thesis Submitted in Partial Fulfillment of the Requirements for the Degree of Master of Arts in the Department of Theatre, University of British Columbia, 1975.

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Sada Yacco című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szadajakko&oldid=26909705”