Északi halálkígyó
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Acanthophis praelongus Ramsay, 1877 | ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Északi halálkígyó témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Északi halálkígyó témájú kategóriát. |
Az északi halálkígyó (Acanthophis praelongus) a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe sorolt mérgessiklófélék családjának egyik faja.
Előfordulása
[szerkesztés]Amint ezt neve is jelzik, főleg Észak-Ausztráliában él — továbbá Új-Guineában.
Megjelenése
[szerkesztés]Körülbelül 50 cm hosszú, vaskos testű kígyó. Szürke, barna vagy vörös pikkelyei ormósak. Vékony, érdes farokvége sárga vagy fehér. Feje rövid, háromszögletű, arcorra meredeken lejt, a szeme fölött felálló pikkelyek jellegzetes kinézetűvé teszik.
Életmódja, élőhelye
[szerkesztés]Egyaránt előfordul a nedves és száraz erdőkben,[1] sőt a félsivatagokban is. Közép-Ausztrália sivatagaiban a sivatagi halálkígyó (Acanthophis pyrrhus), Dél-Ausztráliában a déli halálkígyó váltja fel.
A konvergens evolúció eredményeként Ausztráliában a halálkígyók lakják be azokat az ökológiai fülkéket, amelyeket az Óvilágban a viperafélék (Viperidae). A két taxon nem közeli rokon, de megjelenésük és életmódjuk meglepően hasonló.[2] Meglehetősen gyors; sebessége rövid távon elérheti az 50 km/h-t is.
Mérge
[szerkesztés]Az emberre csak végszükség esetén támad, de erős, idegbénító mérge az egyik legveszélyesebb a szigetkontinensen. Először a szívet támadja, majd az idegeket roncsolja; szélsőséges esetben halálos is lehet.
Táplálkozása
[szerkesztés]Kedvenc eledelei a kisebb rágcsálók, gyíkok és békák. Megöli a mérges békákat is, ám azokat nem fogyasztja el közvetlenül, hanem kivárja, hogy azok mérge lebomoljon.[3] Jellemzően lesből támad; rejtőzését a szürke álcázószín segíti.
Előfordul, hogy befészkeli magát egy-egy házba, és kiirtja a környéken a patkányokat.
Zsákmányszerzésének sajátos módja, hogy a feje közelébe teszi keskeny, testétől elütő színű farokvégét. Ha lehetséges zsákmány közeledik, farkát csábítóan rázogatja, hogy felkeltse a kiszemelt préda érdeklődését.
Szaporodása
[szerkesztés]Elevenszülő, egyszerre 20 ivadéka lehet.
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Mattinson: Chris Mattinson: Kígyók. Budapest, Panemex-Grafo Kiadó, 2002. 118. oldal. ISBN 963-9090-87-5
További információk
[szerkesztés]- Common Death Adder, Australian Reptile Park
