Zadrima

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Zadrima
A Zadrima Blinishtnél
A Zadrima Blinishtnél
Közigazgatás
Legnagyobb településVau i Dejës
Népesség
Teljes népességismeretlen
Vau i Dejës népességeismeretlen
Földrajzi adatok
é. sz. 41° 55′ 16″, k. h. 19° 34′ 58″Koordináták: é. sz. 41° 55′ 16″, k. h. 19° 34′ 58″
A Wikimédia Commons tartalmaz Zadrima témájú médiaállományokat.

A Zadrima vagy Zadrima-sík (albán Fusha e Zadrimës) természetföldrajzi értelemben síkság Albánia északnyugati részén, a Shkodrai-síkság(wd) délkeleti kistája a Drin folyó alsó szakaszánál, egyúttal történeti régió, néprajzi táj a Shkodra és Lezha városa közötti sík- és hegyvidéken.

Földrajzi körülhatárolása[szerkesztés]

Természetföldrajzi szempontból a Zadrima a Shkodrai-síkság része, dombságokkal eltagolt déli síkjainak egyike, területe megközelítőleg 150-170 km². A hullámos síkság tengerszint feletti magassága 30-50 méter között váltakozik. Északról a Drinnek a Bunába tartó ága, a Drinasa és a Bërdicai-dombság, északnyugatról a Trushi-sík, délnyugatról a Kakarriqi-dombság, keletről pedig a Puka–Mirditai-hegyvidék határolja. A kistáj északnyugati részébe ékelődik be a Drin által kettészelt, 249 méteres Bushati-dombság. Délen a Lezha városának otthont adó hegyszoros választja el a Lezha–Tiranai-síkságtól. Az északnyugat–délkeleti irányban kb. 25 kilométerre elnyúló és délkeleti irányban elkeskenyedő sík legnagyobb kelet–nyugati szélessége mintegy 10-12 kilométer. Fő folyója a Drin alsó szakasza, valamint ennek bal oldali mellékvize, a Gjadra(wd). Közigazgatási szempontból északi része Shkodra megyéhez(wd) tartozik. Itt, a kistáj északkeleti peremén található egyetlen városi jogállású települése, Vau i Dejës, további alközségei Hajmel(wd) és Bushat(wd). A Zadrima déli része már Lezha megye(wd), alközségei Blinisht(wd), Dajç(wd) és Kallmet(wd). A Zadrimát észak–déli irányban átszeli a Shkodrát az ország fővárosával, Tiranával összekötő SH1-es főút.[1]

Története és néprajzi körülhatárolása[szerkesztés]

Első írásos említése Sadrima alakban 1515-ből ismert Gjon Muzaka(wd) latin nyelvű visszaemlékezéseiből. A szláv eredetű kifejezés jelentése ’a Drinnél; Drin mente’.[2]

A történeti-néprajzi táj kiterjedése a földrajziénál nagyobb, népesedéstörténeti okokból nem csak a Shkodra és Lezha között elterülő síkságot értik alatta, hanem a szomszédos hegyvidék alacsonyabb nyugati vonulatait is. Ennek oka az, hogy a népi Zadrima kifejezés a 15. századtól egyet jelentett a sapai püspökségnek(wd) a hegyvidékre is kiterjedő területével.[3] A régebbi irodalomban gyakran Észak-Albánia teljes partvidéki síkságára, a Shkodrai-síkség déli részére és a Lezha–Tiranai-síkságra is Zadrima néven utaltak.[4]

A 14. század közepén a vidék még Koja Zaharia(wd) birtoka volt, a század végén azonban Lekë Dukagjini tette rá a kezét, és ezt követően Zadrima a Dukagjinik hatalmi központjának része volt. A korábban ritkán benépesült terület magasabban fekvő részeit az északra elterülő Dukagjin(wd) vidékének római katolikus törzsei először téli szálláshelyükül kezdték használni, hamarosan azonban állandó településeiket is kialakították. A síksági rész azonban, mocsaras terület lévén, csak a 19. században települt be az oszmán hatóságok bátorítására, lecsapolták és művelésbe fogták a korábban mocsaras lapályt.[5] Bár lakói eredetileg különböző észak-albániai vidékekről származtak ide, egy egységes, a környező vidékektől elkülönülő népi kultúrát hoztak létre.[6]

Zadrima a 20. századig döntően római katolikus területnek számított, a 19. század második felében a Sapai püspökség harmincnégy falujában mindössze 2 ezer muszlim felekezetű albán élt.[7] A római katolikus egyház erőteljes jelenléte nem csak a Vau i Dejës-i székhelyű sapai püspökségnek volt köszönhető, hanem annak is, hogy a ferencesek kolostoruk mellett kollégiumot nyitottak Troshanban. Az évszázadok során Zadrima olyan katolikus egyházi embereket és irodalmárokat bocsátott útjára, mint Pjetër Budi, Frang Bardhi, Pjetër Zarishi(wd) és Gjergj Fishta.[8] Becsült adatok szerint 2017-ben az egyházmegye területén élő népesség alig több, mint 50%-a római katolikus.[9]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Sheme & Mara 2017 :111.; Shqipëria e Veriut / North Albania: Hartë rrugore & turistike / Road & tourist map. Tiranë: Vektor. 2013. térkép (1:200 000)  ; Soviet military 1:50,000 scale topographic maps. Москва: Военно-топографическое управление Генерального щаба. 1977–1983.  
  2. Schütz 2002 :149.; Elsie 2010 :495.
  3. Jacques 2009 :212. Vö. Waal 2014 :220.
  4.  Például Erődi 1876 :217.; Somogyi 1955 :169.
  5. Nopcsa 1911 :56.; Zojzi 1962 :46.; Pollo & Puto 1981 :51., 55.; Réti 1991 :89.; Elsie 2013 :29., 127.
  6. Andrásfalvy 1962 :310.; Zojzi 1962 :46.
  7. Jacques 2009 :212.
  8. Elsie 2005 :18., 117.; Elsie 2010 :59., 101., 137.
  9. Diocese of Sapë. Catholic-Hierarchy.org (Hozzáférés: 2019. nov. 4.)

Források[szerkesztés]

  • Andrásfalvy 1962: Bertalan Andrásfalvy: Formen des albanischen Weinbaues. Acta Ethnographica, XI. évf. 1–2. sz. (1962) 293–373. o.
  • Elsie 2005: Robert Elsie: Albanian literature: A short history. London; New York: I.B. Tauris. 2005. ISBN 1845110315  
  • Elsie 2010: Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886  
  • Elsie 2013: Robert Elsie: A biographical dictionary of Albanian history. London; New York: Tauris. 2013. ISBN 978-1-78076-431-3  
  • Erődi 1876: Erődi Béla: Albánia és az albánok. Földrajzi Közlemények, IV. évf. 6. sz. (1876) 201–218. o.
  • Jacques 2009: Edwin E Jacques: The Albanians: An ethnic history from prehistoric times to the present. Jefferson: McFarland. 2009. ISBN 9780786442386  
  • Nopcsa 1911: Nopcsa Ferenc: A legsötétebb Európa: Vándorlások Albániában. Budapest: Fritz ny. 1911. = Utazások Könyvtára, 3.  
  • Pollo & Puto 1981: Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X  
  • Réti 1991: Réti György: Albánia. Budapest: Panoráma. 1991. = Panoráma Külföldi Útikönyvek, ISBN 9632433890  
  • Schütz 2002: Schütz István: Fehér foltok a Balkánon: Bevezetés az albanológiába és a balkanisztikába. Budapest: Balassi. 2002. ISBN 9635064721  
  • Sheme & Mara 2017: Selman Sheme – Valbona Mara: Gjeografia 11. Tiranë: Albas. 2017. ISBN 9789928028631  
  • Somogyi 1955: Somogyi Sándor: Albánia természeti földrajza. Földrajzi Közlemények, LXXIX. évf. 2. sz. (1955) 167–188. o.
  • Waal 2014: Clarissa de Waal: Albania: Portrait of a country in transition. New paperback edition. London; New York: I.B. Tauris. 2014. ISBN 9781780764849  
  • Zojzi 1962: Rrok Zojzi: Ndamja krahinore e popullit shqiptar (‘Az albán nép területi tagolódása’). Etnografia Shqiptare, I. évf. (1962) 16–64. o.