Erődi-Harrach Béla (nyelvész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Erődi-Harrach Béla
Született 1846. április 16.
Szászrégen
Elhunyt 1936. május 5. (90 évesen)[1]
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
  • nyelvész
  • szakíró

Erődi Béla, Erődi-Harrach Béla (Szászrégen, 1846. április 16.Budapest, 1936. május 5.) nyelvész, földrajzi író.

Életpályája[szerkesztés]

Szászrégenben született 1846. április 16-án. A budapesti tudományegyetemen tanulmányozta, majd Vámbéry Ármin biztatására Konstantinápolyban folytatta tanulmányait, közben beutazta Kisázsiát, Egyiptomot és a Balkán országait. 1870-ben tért haza, mikor török és perzsa nyelvekből tanári oklevelet, 1875-ben pedig bölcsészdoktori oklevelet szerzett török és perzsa nyelvekből.

Hazatérése után először tanár, 1882-től pedig a fiumei gimnázium igazgatója, 1889-től a kolozsvári, 1892-től 1919-ben való nyugdíjazásáig a budapesti tankerület főigazgatója volt.

Munkássága[szerkesztés]

Elnöke volt a gyorsírás-, szépírás- és gépírás-tanítókat vizsgáló országos bizottságnak. Ritka nyelvtehetségnek számított, mivel 15 nyelvet sajátított el. A török és perzsa nyelvekkel foglalkozott, maradandó műfordítások őrzik nevét (Omar Hajjám: Keleti gyöngyök, Hafiz dalai, Firdauszi stb.).

1875-től a Földrajzi Társaság titkára, 1893-tól 1904-ig pedig elnöke volt.

Főbb munkái[szerkesztés]

  • Mikes Kelemen életrajza (Pozsony – Budapest, 1885)
  • Fáraók országában (Budapest, 1888)
  • Utazásom Szicília és Malta szigetén (Budapest, 1895)
  • A Szentföldön (Budapest, 1899)

Források[szerkesztés]

  1. BnF források (francia nyelven)