Erődi-Harrach Béla (nyelvész)
Erődi-Harrach Béla | |
![]() | |
Portréja a Vasárnapi Ujság 1896. évi 43. számából. | |
Született |
1846. április 16. Szászrégen |
Elhunyt |
1936. május 5. (90 évesen)[1] Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Iskolái | Budapesti Tudományegyetem (–1875, bölcsészettudomány) |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Erődi Béla, Erődi-Harrach Béla (Szászrégen, 1846. április 16. – Budapest, 1936. május 5.) nyelvész, földrajzi író.
Életpályája[szerkesztés]
Szászrégenben született 1846. április 16-án. A budapesti tudományegyetemen tanulmányozta, majd Vámbéry Ármin biztatására Konstantinápolyban folytatta tanulmányait, közben beutazta Kisázsiát, Egyiptomot és a Balkán országait. 1870-ben tért haza, mikor török és perzsa nyelvekből tanári oklevelet, 1875-ben pedig bölcsészdoktori oklevelet szerzett török és perzsa nyelvekből.
Hazatérése után először tanár, 1882-től pedig a fiumei gimnázium igazgatója, 1889-től a kolozsvári, 1892-től 1919-ben való nyugdíjazásáig a budapesti tankerület főigazgatója volt.
Munkássága[szerkesztés]
Elnöke volt a gyorsírás-, szépírás- és gépírás-tanítókat vizsgáló országos bizottságnak. Ritka nyelvtehetségnek számított, mivel 15 nyelvet sajátított el. A török és perzsa nyelvekkel foglalkozott, maradandó műfordítások őrzik nevét (Omar Hajjám: Keleti gyöngyök, Hafiz dalai, Firdauszi stb.).
1875-től a Földrajzi Társaság titkára, 1893-tól 1904-ig pedig elnöke volt.
Főbb munkái[szerkesztés]
- Mikes Kelemen életrajza (Pozsony – Budapest, 1885)
- Fáraók országában (Budapest, 1888)
- Utazásom Szicília és Malta szigetén (Budapest, 1895)
- A Szentföldön (Budapest, 1899)
Források[szerkesztés]
- Magyar életrajzi lexikon I–IV. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967–1994.
- Thirring Gusztáv: Erődi Béla emlékezete (Földrajzi Közlöny 1936)
- ↑ BnF források (francia nyelven)