Erődi-Harrach Béla (nyelvész)

Erődi-Harrach Béla
Portréja a Vasárnapi Ujság 1896. évi 43. számából.
Született	1846. április 16. Szászrégen
Elhunyt	1936. május 5. (90 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Foglalkozása	nyelvész szakíró
Iskolái	Budapesti Tudományegyetem (–1875, bölcsészettudomány)
Sablon • Wikidata • Segítség

Erődi Béla, Erődi-Harrach Béla (Szászrégen, 1846. április 16. – Budapest, 1936. május 5.) nyelvész, földrajzi író.

Életpályája

Szászrégenben született 1846. április 16-án. A budapesti tudományegyetemen tanulmányozta, majd Vámbéry Ármin biztatására Konstantinápolyban folytatta tanulmányait, közben beutazta Kisázsiát, Egyiptomot és a Balkán országait. 1870-ben tért haza, mikor török és perzsa nyelvekből tanári oklevelet, 1875-ben pedig bölcsészdoktori oklevelet szerzett török és perzsa nyelvekből.

Hazatérése után először tanár, 1882-től pedig a fiumei gimnázium igazgatója, 1889-től a kolozsvári, 1892-től 1919-ben való nyugdíjazásáig a budapesti tankerület főigazgatója volt.

Munkássága

Elnöke volt a gyorsírás-, szépírás- és gépírás-tanítókat vizsgáló országos bizottságnak. Ritka nyelvtehetségnek számított, mivel 15 nyelvet sajátított el. A török és perzsa nyelvekkel foglalkozott, maradandó műfordítások őrzik nevét (Omar Hajjám: Keleti gyöngyök, Hafiz dalai, Firdauszi stb.).

1875-től a Földrajzi Társaság titkára, 1893-tól 1904-ig pedig elnöke volt.

Főbb munkái

• Mikes Kelemen életrajza (Pozsony – Budapest, 1885)
• Fáraók országában (Budapest, 1888)
• Utazásom Szicília és Malta szigetén (Budapest, 1895)
• A Szentföldön (Budapest, 1899)

Források

• Magyar életrajzi lexikon I–IV. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai.   1967–1994.
• Thirring Gusztáv: Erődi Béla emlékezete (Földrajzi Közlöny 1936)