Szerkesztő:RLACIPE/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Fénycsövek újrahasznosítása[szerkesztés]

Magyarországon az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységről a 443/2012. (XII.29.) Korm. rendelet rendelkezik. Amely szerint a gyártóknak a hulladékokra visszavételi és begyűjtési, hasznosítási és ártalmatlanítási, valamint biztosítékadási és termékdíj-fizetési kötelezettségük van. Ezeket a kötelezettségeket azonban átruházhatják egy hulladékok hasznosítását koordináló szervezetre. Ez a koordináló szervezetet részben maguk a gyártók, forgalmazók, illetve a felhasználók hoznak létre. A szervezet nem profitorientált (nonprofit) lehet és gazdasági tevékenységét kizárólag közhasznú tevékenység elősegítése érdekében végezheti.[1]

Fénycső[szerkesztés]

"Fénycső" megjelenése jelentette a világítólámpák következő generációját az izzószálas és halogén égők kifejlesztését követően. Edmund Germer és munkatársai 1926-ban fejlesztették ki. Felismerték, hogy a már ismert kisülőcsőben a gáznyomás növelésével és a cső felületének fluoreszkáló porral (fénypor) való bevonásával a gerjesztett gáz UV-fény kibocsátására képes, ami elnyelődik a fényporban és világít. Tehát ez a fényforrástípus már nem a termikus sugárzás alapján, hanem a gázközegben létrehozott elektromos kisülés keltette fénysugárzás (plazma sugárzás) elve alapján működik.[2]

Élettartam és tulajdonság[szerkesztés]

Fénycsöveknél a gyújtási feszültség teljesítmény függvényében változik, amely szerint 20 W teljesítmény alatt 180-200 V, addig 20 W-nál nagyobb teljesítménynél 350-400 V A működéséhez szükséges feszültség a végeinél mérve 40-100 V. A fénycső élettartama a hagyományos izzólámpáénak a tízszeresét is elérheti, így 7500-10.000 óra. Az élettartam függ a gyújtás módjától az előfűtés mértékétől és a kapcsolások számától.2.

Felépítésének főbb anyagai[szerkesztés]

Fénycsövek egészségre veszélyes elemei[szerkesztés]

Higany[szerkesztés]

A higanymérgezés enyhébb tüneteit: remegés, észlelési rendellenesség, emlékezetzavar, szédülés, fejfájás, ingerlékenység, depresszió, száj nyálkahártya gyulladása, hajhullás. Azonban a 20. században számos súlyos mérgezéses eset alakult ki a felelőtlen ipari termelés következtében Japánban. A Minamata-öböl mentén működő Chisso cég vegyipari gyára 1930-tól magas higanytartalmú szennyvízzel szennyezte az élővizet. Ennek következtében 1950-től több mint 2000 ember megbetegedett és közülük 1.800 halálát okozta bizonyítottan a higany. Az észlelt betegséget elnevezték „Minamata-kór", amelynek tünetei mozgásszervi és idegrendszeri problémák, izombénulás, vakság, süketség. A higany képes az élő szervezetekben felhalmozódni és a predáció révén, a tápláléklánc végén lévő csúcsragadozók felé egyre nagyobb koncentrációban bekerülni. Az egyre nagyobb koncentráció és kitettség okozza a fent említett tüneteket. Tehát teljes mértékben meg kell akadályozni az akkumulálódásra képes higany bejutását a környezetbe.[4]

Fénypor[szerkesztés]

Az elmúlt 20 évben lényegében nem változtattak a fénypor összetételén. A vizsgálatok nem mutattak ki kedvezőtlen egészségügyi hatást akár lenyelés, belélegzés, vagy bőrrel való érintkezés esetén sem. Ez azonban a tiszta fényporra igaz, amely még nem érintkezett a higanygőzzel. A fénypor némileg hasonlít a természetben előforduló inert ásványi apatithoz. Az antimon, mangán, ittrium és ónvegyületek veszélyes anyagoknak minősülnek ugyan, azonban oldhatatlanságuk alacsony toxicitásuk és mennyiségük a fényporban nem jelent veszélyt még abban az esetben sem, ha az üvegcső eltörik.2. A fényporra rárakódott higanymolekuláknak köszönhetően a megszürkült és a már használt fénycsövek fénypora is tartalmazza magát a káros higanyt.

A higanytartalom a fénycsövekben 10-40 milligramm. A kiégett fényforrásokban azonban a teljes higanymennyiség ~0,2%-a elemi állapotú. A többi sóként a fényporban található, míg az új (nem használt) fényforrásokban gőz állapotban tartalmazzák. A fényporba aszkorbinsav és nátrium-glutamát adagolása csökkenti annak higanymegkötő képességét. Másik módszer a higany oldhatóságának csökkentésére, ha a fényporba vas-, mangánvegyületek, alkáli-halogenideket kevernek, amelyekkel az összes higany fémállapotban tartató (csökken a toxicitás). Ennek figyelembevételével körültekintően kell eljárni a fénycsövek újrahasznosítása során.[5]

Újrahasznosítás menete[szerkesztés]

A hulladékká vált fénycsövek felszínéről lemossák a szennyeződést, majd a végükön található alumíniumsapkát 30%-os aceton-víz oldattal átfúrják. Az átfúrással kiszívják a higanygőzt, amely így zártan távozik az üvegcsőből és nem jut ki a környezetbe. Ezt követően melegítéssel vagy vágással eltávolítják a fémkupakot. A két végén nyitott csőből a fényport forgókefékkel és vízsugárral távolítják el. A tiszta üvegcső visszamarad és beolvasztásra kerül. A fényporiszapot szűrik és szárítják. A fémsapkákat pálcás törőmalomban a maradék ragasztótól tisztítják, végül többé préselik. A tömbből 95,8%-ban nyerhető vissza az alumínium. Az elektródák szerkezetét őrlik amellyel szétválasztják a volfrám és réz-nikkel vezetéket az üvegtörmeléktől.4.

Fénycső hasznosítása[szerkesztés]

  • Ballaszt, elektródákat és vezetékeket a kohóknak továbbítják beolvasztásra
  • Üvegcserép (fényportól tisztított törött üvegcső) az üveg kohóban kerül beolvasztásra
  • Fénypor - lerakóban ártalmatlanítják [6]

Kapcsolódó cikkek[szerkesztés]

További információ[szerkesztés]

  • greenfo.hu
  • electro-coord.hu

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. http://2010-2014.kormany.hu/download/b/33/c0000/20130103104937.pdf
  2. http://epa.oszk.hu/00200/00220/00014/pdf/firka_EPA00220_2000_2001_06_227-235.pdf
  3. http://www.electrocoord.hu/web/uploads/File/muszdok/GE/Kompakt_es_egyenes_fenycso.pdf
  4. Kádár Imre (1995): A talaj-növény-állat-ember tápláléklánc szennyeződése kémiai elemekkel Magyarországon. KTM, MTA, TAKI, Budapest.
  5. Raposo C.; Windmöller C.C.; Durao W.A, Jr: Mercury speciation in fluorescent lamps by thermal release analysis, Waste Management, 23.k. 10.sz. 2003. p. 879-886.
  6. http://www.electro-coord.hu/web/e-hulladek_kezeles