Szerkesztő:Perfectmiss/Magyar népviselet

Az öltözetnek minden kultúrában és minden időben nagy szerepe volt. Egy-egy ruhadarabnak a viselése vagy letevése rangnak, méltóságnak is jelképe. Egyes ruhaformák vagy ruhák színei önmagukban is alkalmasak arra, hogy különféle alkalmakat vagy érzelmeket fejezzenek ki. A középkori lovagvilágban például a nők ruhájának kék színe hűséget, a zöld pedig reményt fejezett ki.

A paraszti társadalomban ugyanílyen jelképes értelmet kaptak az öltözetek, melyeknek jelentését az adott közösségben egyformán megértett mindenki.

Az öltözködés szabályozói[szerkesztés]

A falusi szokás szerint mindenki olyan öltözetben járhatott, amilyet az illető falusi társadalomban betöltött szerep neki megengedett, ill. tőle megkövetelt. Azonban néha az egyházi és világi intézmények is beleszóltak ebbe a szabályozómechanizmusba. 1567-ben például a debreceni zsinat hosszú időre megszabta az egész Tiszántúl öltözködését azzal, hogy kimondta:

"A tiszthöz illendő méltó ruhát viseljen minden. A bíró mást, a hajdú mást, egyéb mester az ő tisztihöz illendőt viseljen."^[1].

De a palóc viseletekben a vállkendőt szintén egyházi előírásra vezették be az ing kivágásának takarására. Azonban nem minden intézkedésnek volt foganatja, hiszen például a 19. század első felében a szűrök cifrázása ellen hozott nagyszámú tiltó rendelkezés éppen ellentétes hatást ért el. Hatósági rendelet volt az is, hogy a szűrposztót csak zsellérek (és általában nincstelenek) horhatták csak, a nemességet tiltották tőle. A beregi kisnemesek tiltakoztak,mégis országosan a a szűrposztót inkább a szegények, míg a prémes bőröket a nemesek hordták.

Viseletek társadalmi rétegek szerint[szerkesztés]

Egy falun belül másképp öltöztek a földműves parasztok, a mesteremberek, a pásztorok és másképpen az idegenből jöttek. A pásztorok a régiesebb darabok viselői, őrzői voltak, míg a mesteremberek a városiasodás előmozdítói. A speciális foglalkozásúak csoportja, amilyenek a dohánykertészek, kubikosok általában az újítók felé húztak, mivel a városias öltözet olcsóbb volt, mint a hagyományos. A hagyomány legtovábbi őrzője a birtokos parasztság volt. Őket követték a kisebb vagyonúak.

A különbség a gazdag és és szegény paraszt ruhatára között egyrészt a mennyiségben volt. Egyiknek 20-25 szoknyája volt, a másiknak legfeljebb 5. Másrészt különböztek ruháik a minőségben is: a szegények kevésbé finom, de azonos hatású anyagokat használtak. Több helyen a a ruhadíszek, szalagok, paszományok készültek olcsóbb anyagokból. Végül voltak olyan ruhadarabok, amikre a szegényebbek csak áhítozhattak: bő hímzett ünneplő suba, vagy bizonyos ékszerek: lázsiások, ezüstcsatok, ezüstgombok.

Viseletek korosztály és állapot szerint[szerkesztés]

Korosztályok[szerkesztés]

A faluközösség életkor szerint akár 5-8, de esetleg 9 korosztályra is tagozódhatott: csecsemő, iskolahagyott, eladólány ill. legény, menyecske ill. fiatalember, javabéli, öreg- és vénasszony ill. -ember.

Egy korosztály elhagyása és az újba lépés minden esetben megmutatkozott az öltözködésen is. A hagyományos paraszti társadalomban, amíg a kisgyerek iskolába nem kerül, nem sokat gondolkodtak az öltözetén. Egyforma zubbonyban, hosszú ingben jártak, a kisfiút csak egy kalap különböztette meg a kislánytól. Az első gatyát vagy nadrágot a kisfiú az iskolábajárás kezdetén kapta, a kislány is ekkor kapott szoknyát és kötényt.

Amikor már tudott kaszálni (16-18 éves korában) kapta a fiú a pitykés mellényt, díszes inget, hímzett kötényt, csizmanadrágot, bokrétás kalapot. Ekkor kezdhetett udvarolni a lányoknak. A lányok iskolahagyott koruktól lettek eladók. Protestáns vidékeken a konfirmációra kapták meg a legdíszesebb öltözetet, ekkor tették a fejükre a pártát, adták a nyakukba a családi ékszereket. Az eladó lány és az a fiatalasszony, akinek még nem volt gyereke járt a legszínesebben. Őket illette a piros és fehér szín.

Ahogy korosodott a nő, úgy fordult a ruhája egyre sötétebbé: a barnán, kéken, zöldön, bordón, és ezek árnyalatain át a feketébe. Az öregasszonyok mindenhol feketében jártak.

Az asszonyokhoz hasonlóan cifrán öltözhettek még a fiatal házasemberek, amíg gyerekük nem született. Viseletükről azonban korán eltűnt a cifra: kalapjuk mellől letették a bokrétát, elhagyták a hímzett inget, a pitykés mellényt, és sima sötétben jártak. Kivétel csupán a templomi suba és a cifraszűr, melyek egy egész életre szóltak.

Állapot[szerkesztés]

A falusi lányok fedetlen fővel, hajadonfőtt jártak, ünnepi alkalmakkor pártát illesztettek a fejükre. Amint a lány asszony lett, "bekötötték a fejét", azaz főkötőt és az fölé fejkendőt kapott, amit többé nem tehetett le. Voltak ennél kevésbé általános alkalmat jelző ruhadarabok, pl. egy muff-féle a Kisalföldön, ami nem a hideg ellen védett, hanem a templomba menő asszony dísze volt.

Az öltözeten a jegyesség állapota is jelezhető volt. A vőlegények különféle jegykendőket, bokrétákat viseltek. Egyes falvakban a jegykötényen a szalagot is másképp kötötték (pl. mezőkövesdi jegysurc). Ismét máshol (Sárköz) jegypántlikát hordott a legény a mellén, melyre a saját és a jegyese monogramja volt islógokkal kirakva. Érsekcsanádon egyforma volt a vőlegény és menyasszony kötényének anyaga, színe,formája, csak a vőlegényé keskenyebb volt.

Régiesebb szabású öltözék is jelezhetett állapotot: egyes Dunántúli községekben az asszony, ha a fia megnősül, akkor régebbi szabású ing viselésével jelezte anyósi állapotát.

Viseletek alkalmak szerint[szerkesztés]

Munkaruhák[szerkesztés]

A leghétköznapibb alkalom a munka. A munkában használatos ruhák anyaga régiesebb volt, mint az ünneplőké, dísztelenebb is azoknál. Sokszor a régi divatok ünneplőit hordták munkaruhaként. Például az egykor általánosan hordott ing-gatya viseletet már csak dologban használták. Mivel a paraszti munkák sokfélék, így a munkaruhák is igen változatosak voltak: tapasztáshoz, meszeléshez, kenderáztatáshoz másképp öltöztek. Ez utóbbi munkához vették fel a legrosszabb ruhadarabot. De másképp öltöztek aratáshoz é szénagyűjtéshez is. Egyes ruhadarabok kifejezetten egy-egy munka elvégzéséhez kapcsolódnak. Például a melleskötényt araáskor vették fel a palóc marokszedők, sok helyen pedig még külön karkesztűt, pótujjat húztak, hogy védjék alsókarjukat.

A munka- és ünneplőruhák között átmenetet képeztek a falubajáró ruhák, melyekben piacozni, vásározni, ügyeket intézni jártak.

Ünnepi ruhák[szerkesztés]

Az ünnepi viseletek igen sokfélék voltak. A két legkiemelkedőbb ünnep a karácsony és a húsvét. Az előbbi azért is, mert ekkor jártak teljes téli pompában, az utóbbi pedig azért, mert ekkor vették fel először a nyári ruhákat.

Az ünnep első napján sötét színekben jártak, a második napon pedig világosban. Az ünnep délelőttjének nagyobb jelentősége volt, mint a délutánjának, táncba egyszerű mosható ruhákban jártak.

Az öltözködést befolyásoló kiemelkedő alkalom volt a lakodalom, a haláleset és az azt követő gyász. A lakodalomban a menyasszony és vőlegény egyaránt bemutatta legpompásabb öltözékét. Maga a viselet nemkülönbözött a nagyünneplőtől. Nem egy faluban még az I. világháború körül is feketében esküdtek a menyasszonyok. Az ünnepi alkalmat a fejdísz és a bokréták jelezték. A 19. században a felföldi és dél-dunántúli lakosságnál használták az esküvői mentét: ez egy kék posztó borítású prémes kabát, melyet panyókára vetve viselt a menyasszony. A matyó legények viszont külön esküvői szűrt viseltek. Országos szokás volt, hogy a menyasszonytánc alkalmával a menyasszony többször átöltözzön. A ruhák mellett ekkor mutatta be az új asszony új fejviseleteit, főkötőit. A menyasszonytánc alkalmával összegyűjtött ezüstpénzekből készítettek később lázsiást.