Mente
A mente eredetileg egy rövid, szőrmével díszített kabát volt, amelyet a könnyűlovas huszár katonák általában a bal vállukon lógatva viseltek, eredetileg talán a kardvágás megakadályozása miatt. A mente név később, a 19. század elejétől az akkor viselt divatos női kabátokra is utalt. Virágkorát a 18–19. század fordulóján érte el, majd e ruhadarabot a reformkor és a kiegyezés között a korai polgárosodás hatására az ujjasok váltották föl.
Leírása[szerkesztés]
A mente a nemesi és huszárviselet hatására később a 17. század körül a mezővárosok gazdag parasztpolgársága, majd a 18. századra a parasztság körében is általánossá vált, később már férfi és női viseletnek is számított.
Különböző változatai voltak ismertek, melyek főleg hosszúságuk és ujjformájuk változataiban jelentkeztek.
Bő, térdig érő változata volt a hosszú, illetve az öreg mente, de mellette előfordult a derékban szabott rövid és kurta mente változata is. Anyaga kék vagy fekete, ritkábban zöld vagy veres posztó volt és rendszerint bélelten téli, ritkábban béleletlenül, nyári használatra. A menték bélése és a szegése fekete vagy fehér bárányprémből volt, míg a módosabb parasztságnál rókaprémet használtak, amelyeknek vidékenként különböző elnevezései voltak. A Felföldön például rókamálas mente, míg Vas megyében például déc mente elnevezései őriztek meg. Díszítésére fém (réz, ólom, ezüst) vagy zsinóros gombolást alkalmaztak, így például a kapuvári szerszámos mentén, míg például a Felföldön kivarrott mentéket készítettek. E ruhadarabokat férfiak és nők is egyaránt viselték: télen felöltve, nyáron díszruhaként panyókára vetve, s felerősítésükre mentekötőt használtak, de a vagyonosabb parasztság körében ez ezüstlánc is lehetett, mely forma különösen Debrecen, Szeged környékén, a Kisalföld, Csallóköz, Érsekújvár vidékén, a Nyugat-Dunántúlon volt divatban.
A férfiviseletben a mente országosan a posztóöltözet tartozéka volt, Baranya, Somogy, Göcsej kivételével, míg a női ruházatban a ködmön mellett ugyancsak a legfontosabb téli felsőruhának számított.
Elterjedtségét példázza, hogy a leányok hozományként kapták meg, vagy maguk szolgáltak meg a reávalóért, vagy ha másként nem, hát a lakodalomkor kölcsönképpen került a menyasszony vállára, sőt megszokott volt, hogy férje mentéjét az özvegyasszony viselte tovább. E ruhadarab fontosságát mutatja az is hogy a női öltözködésben a mente többek között például még a 19. század végén is itt-ott a Felföldön is előfordult. De gyakori volt a 19. század ünnepi öltözködésében is, mint a nemzeti divat része.