Szerkesztő:Bennó/Címleírás
Könyvek
[szerkesztés]Bibliográfiai leírás
[szerkesztés]Az egyszerűsített bibliográfiai leírás pontosabban körül nem írt fogalom, pusztán a részletes bibliográfiai leírás, illetve az annál magasabb fokon álló könyvtártudományi leírás ellentételezéséül használjuk mint azok egyszerűbb, kevesebb adatot tartalmazó változatát. Semmilyen körülmények között nem maradhatnak ki azonban egy címleírásból, azaz az egyszerűsített bibliográfiai leírás minimális követelményei az alábbi adatok:
- Szerző
- Cím
- Kiadó neve, megjelenés helye és éve
Szerkesztői elhatározás kérdése, hogy az egyszerűsített bibliográfiai leírást mely további, a részletes bibliográfiai leírásokban megszokott információkkal egészítjük ki (alcím, közreműködők, ISBN szám, kötetszám, kiadási megjegyzés, keretcím stb.). Ezek körének meghatározásakor fontos szempont lehet, hogy a szükségesnél nagyobb mértékben ne terheljük túl a leírást, de a szükséges és adott esetben jelentőséggel bíró információknak is helyet adjunk (gyakorlatilag elhagyhatatlan az alcím, további fontos információval szolgálhat a keretcím stb.).
A részletes bibliográfiai leírás követelményei:
- Szerző(k)
- Cím és alcím
- Összterjedelem (kötetszám)
- Közreműködő(k)
- Kiadási megjegyzések (kiadásjelzés)
- Kiadó neve, megjelenés helye és éve
- Összterjedelem (oldal- és tablószám)
- Sorozatcím és sorozatszám
Wikispecifikus további paraméterek:
- ISBN szám
- URL
Sablonépítéskor – a felhasználó dolgát megkönnyítendő – helye lehet további megbeszéléseknek arról, hogy amennyiben címleírás szintjén el is különítünk egyes információkat (pl. közreműködő és közreműködői minőség), szükséges-e azokat a sablonparaméterek szintjén is elkülöníteni, nyerünk-e a közreműködő neve és a közreműködése minősége (szerk., ford., ill.) közötti algoritmikus viszony beépített alapértelmezésével annyit, amennyivel nehézkesebb lehet így a sablon használata.
Példák
[szerkesztés]| MSZ: MSZ 3424-1:1978 |
|---|
Megjegyzés: Könyvtári szabvány, publikációkban nem használatos. A címleírást különtagolt funkcionális csoportokban fogja fel, ezek elemzése szolgálhat tanulságokkal. |
| ItK: Irodalomtörténeti Közlemények |
|---|
Megjegyzés: A címleírást mondatszerűen kezeli, az egyes elemeket vesszővel tagolja el egymástól. Az ItK szigorúan az egyszerűsített leírás pártján van, így a kiadási megjegyzések, az összterjedelmi adatok (oldalszám) beépítéséről nem rendelkezik, ezeket példánkba sem építhettük be. |
| Gyurgyák: Szerkesztők és szerzők kézikönyve |
|---|
Megjegyzés: A címleírást az MSZ-hez hasonlóan, ám kevésbé következetesen megkülönböztethetően funkcionális csoportokban fogja fel, de eltávolítja azokat a jelölési formákat, amelyek mindennapi írásgyakorlatunktól idegenek (pl. kettőspont előtti szóköz). |
| AKk: Akadémiai Kézikönyvek sorozat |
|---|
Megjegyzés: Az Akadémiai Kiadó reprezentatív sorozata. Néhány elemében a nyugati típusú hivatkozási rendszerek köszönnek itt vissza (pl. a harvardi vagy a társadalomtudományokban használt APA): pl. a megjelenés éve a szerző és a cím közé ékelődve bontja szét a magyar szerkesztési hagyományban megszokott szerző–cím egységet. Összterjedelmi adatok, kiadási megjegyzések és szerzővel beazonosítható könyvek esetén közreműködők a címleírásban nem szerepelnek. Tanulmánykötet esetében a szerkesztő(k) kerül(nek) a szerző helyére hátravetett (szerk.) jelöléssel. |
A címleírás algoritmusa
[szerkesztés]Ahogy a fenti példák mutatják, a magyarországi könyv- és folyóirat-kiadásban számos gyakorlat létezik a címelemek egymás mellé rendelésére, szedés vagy írásjel alapján történő tagolására. A kiadóknál nem feltétlenül találkozunk egységes gyakorlattal, a megoldások szerkesztőnként vagy akár szerzőnként változhatnak – nüansznyi eltérésekkel –, a folyóiratokra jellemzőbb a következetesen végigvitt címleírási gyakorlat.
| MONDATSZERŰ VAGY FUNKCIONÁLIS TAGOLÁS |
|---|
|
A mondatszerű megoldáson alapuló címleírás (pl. ItK) kínálja a legegyszerűbb megoldást, hiszen ebben kizárólag mondatközi írásjelek (vesszők, pontosvesszők, kettőspontok stb.) tagolják el egymástól a címleírás valamennyi elemét, magát a címleírást pedig pont zárja le. Így bármely bonyolultabb helyzet nagy biztonsággal kezelhető. Ugyanakkor felmerülhet az igény a funkcionális egységek világosabb eltagolására további írásjelek használatával. Ezt a fajta szerkesztői szándékot világosan jelzi a funkcionális csoportok lezárására következetesen alkalmazott írásjel, amely többnyire a pont (.), de lehet más is (MSZ esetében például a kötőjel). A címleírás funkcionális csoportokra osztása szintén szerkesztői döntés eredménye: ilyen esetekben általában megállapítható, hogy egy egységet képez a szerző és a cím együttese (a meghatározott írásjellel, mondjuk ponttal lezárva), a fennmaradó további paraméterek pedig a címleírás második egységét alkotják (szintén az előzetesen meghatározott írásjellel, a ponttal lezárva, belül pedig az egyes elemek mondjuk vesszővel tagolva). E kettős tagolás példája:
Természetesen a csoportok kialakítása tovább folytatható, de következetesen érvényesítve az elgondolásunkat. A fentiekben látható Gyurgyák-féle megoldásban például nem egyértelmű, pontosabban aszimmetriához vezet a szerkesztői szándék, amennyiben a kötetszám és a közreműködők mindegyike ponttal lezárt külön funkcionális egységbe került, a címleírás fennmaradó része pedig egy, belsejében vesszővel tagolt egységet alkot. |
| Vita:Mondatszerű vagy funkcionális tagolás szerk. |
|---|
|
Szerkesztő:Bennó/Címleírás/Mondatszerű vagy funkcionális tagolás |
A címleírás elemei
[szerkesztés]Az alábbiakban minden címleírási elem tárgyalása három részre van bontva:
- A sárga dobozban igyekszünk összefoglalni a címleírás egyes elemeinek sajátosságait, tipográfiai jellemzőit, a címleírásban elfoglalt helyét és a címleírás egyéb elemeivel való kapcsolatát, ahogy az a magyarországi könyvkiadási és szerkesztési gyakorlatból a fenti példák tükrében kibontakozik.
- A zöld dobozban van helyük az egyes gyakorlatok előnyeit és hátrányait ütköztető, a wikimegoldás felé repítő megbeszéléseknek, vitáknak.
- A kék dobozban javaslat olvasható a Wikipédia reménybeli jövőbeni címleírási elveire, ahogy az az összefoglaltak (sárga doboz) és a megbeszéltek (zöld doboz) alapján kikristályosodik.
A piros doboz az eredeti szándék ellenére sem töltötte be funkcióit, így jelen pillanatban a desztillátumok Szerkesztő:Pasztilla elgondolásait tükrözik.
| 1. SZERZŐ – LÉTEZŐ GYAKORLATOK |
|---|
|
1. Mindig a címleírást bevezető elem. 2. Döntően a név antikva szedése általános, de az elmúlt évtizedekben egyre terjed a vezetéknevek – néha a teljes név – kiskapitális szedése. Elszórtan lehet találkozni a nevek kurziválásával is. 3. A nevek eredeti írásmódja és névsorrendje követendő, ahogy az a könyv címoldalán is szerepel (magyar Krausz Zádor, tanzániai Felix S. Bambee). A szerző+évszám (Bambee 1986) típusú hivatkozások használatakor, külföldi nevek esetén a magyarországi szerkesztési gyakorlatban is előfordul néha a vezetéknév + vessző + keresztnév típusú tagolás (Bambee, Felix S.). 4. Általános gyakorlatként három szerzőig van szokásban a szerzők jelölése. Ha a szerzők száma ezt meghaladja, csupán a címoldalon elsőként jelölt szerző nevét írják ki, az et al. jelöléssel kiegészítve. Három szerző jelölése nem hivatkozási alap arra, hogy a címleírásban a szerzők nevét rövidítve közöljük, mindenkor a címoldalon található szerzőségi közlés a bibliográfiai leírástól elvárható minimum. 5. Több szerző esetén az egyes szerzőket elválasztó írásjelként a vessző és a gondolatjel, ritkábban az et jel (&) vagy az és kötőszó van használatban. A gondolatjel ebben az esetben nem tapad. 6. A szigorú könyvészeti iskola szerint a címleírásban a címnegyeden szereplő formában illik a szerzőt feltüntetni, az esetleges kiegészítéseket szögletes zárójelbe téve. Így például orosz szerzőknél gyakori, hogy kereszt- és apai nevük csak kezdőbetűvel szerepel, vagy hogy valaki álnéven alkot, de kiléte ismert. Ilyen esetekben az alábbi megoldások állnak rendelkezésünkre:
7. Nem szokás ugyanakkor – a külföldi könyvkiadási gyakorlatban megszokott – doktori címeket, tudományos fokozatokat a címleírásban megtartani. 8. A szerzőségi közlésre megállapított paraméterek (névsorrend, betűformátum stb.) többnyire a közreműködők felsorolására is érvényesek, ám ahol kiskapitális szedéssel találkozunk, ott azt csak a szerzők szedésmódjára alkalmazzák. 9. Feltüntetett szerző hiányában általános gyakorlatként a főszerkesztőt, szerkesztőt jelölik a címleírásokban, a közreműködői minőség jelölésével (főszerk., szerk.). Ez utóbbi gyakrabban zárójelben, másutt zárójel nélkül szerepel, mindenkor a nevet követve. 10. Ha (fő)szerkesztőt sem jelöltek meg a kiadvány cím- vagy copyrightoldalán, a könyvben feltüntetett szerzői munkacsoportot szokás feltüntetni a szerzőségi közlésnél (pl. ELTE BTK Paramitológiai Szakműhelye). 11. Egyes gyakorlatok szerint (ez tükröződik például az MSZ iránymutatásában is) csupán a szerző(ke)t illeti meg a címleírást bevezető hely, a szerkesztőt, munkaközösséget stb. a közreműködők felsorolására szánt címleírási helyen sorolják fel:
|
| 1. SZERZŐ – MEGBESZÉLÉS szerk. |
|---|
|
A magam részéről antikva, eredeti névsorrend, nagykötőjel pártján állok. Nem állok viszont pártján annak, hogy a címleírásban a nevet az évszám kövesse; a szövegben, refekben szereplő szerző vezetékneve + évszám hivatkozási kulcsot egy az egyben átvetíthetjük az irodalomjegyzékbe, a tétel elejére anélkül, hogy a címleírásban is érvényesítenénk az évszám ilyetén kiemelését szerves környezetéből, a megjelenési adatok közül. Pártolom továbbá, hogy a szerzőségi közlést kettőspont válassza el a címközléstől. Nem pártolom továbbá a 9-es és 10-es pontban ismertetett eljárást, hanem 11-es párti vagyok, egészen egyszerűen következetlennek tartom, ha egyes esetekben eltekintünk a megállapodásban foglaltaktól, és a szerkesztőt a szerzőségi közlés helyére tesszük. Pasztilla 2010. június 19., 15:17 (CEST) |
| 1. SZERZŐ – JAVASLATDESZTILLÁTUM |
|---|
|
A szerző antikvával, azaz álló betűtípussal szedett neve mindig a címleírást bevezető elem, s kettőspont választja el a mű címétől.
E kiemelt, bevezető hely csak a könyv címnegyedívén (a főszöveget megelőző íven) szerzőként beazonosítható személyeket illeti meg. A közreműködőket – legyenek bár főszerkesztők vagy szerkesztői közösségek – még akkor sem, ha a címnegyedíven egyébként szerzőket nem jelölnek (pl. tanulmánykötetek esetében). Ilyenkor szerzőségi közlés nélkül a cím vezeti be a címleírást, a szerkesztőt pedig a közreműködők helyén jelöljük, ahogy máskor.
Amennyiben a szerző neve a kötet címébe van foglalva, szükségtelen külön szerzőként is feltüntetni a címleírásban, bár nem hibáztatható megoldás ez sem. Ilyenkor dupla gondolatjellel helyettesítjük a szerző nevét a címben.
Több szerző esetén az egyes neveket nem tapadó gondolatjellel tagoljuk el egymástól. Amennyiben a címnegyedív háromnál több szerzőt jelöl, nem hibáztatható valamennyi név felvétele a címleírásba, de – az áttekinthetőséget és a könyvészeti gyakorlatot szem előtt tartva – javasolt csupán az első szerző jelölése az et al. (latin et alii, ’és mások’) kiegészítéssel.
Fontos szem előtt tartani, hogy mindig a címnegyedív és a kolofon irányadó a címleírás elkészítésekor. Azaz noha például egy tanulmánykötet esetében könnyen azonosíthatjuk a szerzők névsorát a kötetvégi tartalomjegyzék vagy az egyes tanulmányokat bevezető szerzőségi közlés alapján, csak abban az esetben jelöljük őket, ha a kiadó a címnegyedíven külön kiemelve is hozza a szerzőket.
A címleírás valamennyi elemére, így a személynevekre is érvényes szabály, hogy a címnegyedíven – és nem a borítón vagy a gerincen – jelölt írásmódot kell követnünk mindenféle rövidítés és a mellékjeles betűk módosítása nélkül (Vojtech Zamarovský, és nem V. Zamarovský vagy Vojtech Zamarovsky). Ugyanez igaz a könyvben jelölt névsorrendre, amelynek a könyv nyelve szerinti névsorrendet kell tükröznie (Fügedi Erik, de idegen nyelvű könyv esetén Erik Fügedi).
A nem latin betűs nyelveken kiadott könyvek címleírásakor ugyanakkor nem hibáztatható a szerző nevének és a címleírás valamennyi további elemének a Wikipédia irányelveit követő átírása.
A nevek rövidítése tehát ellenjavallt, kivéve ha a címnegyedív is rövidített alakban közli a nevet (lásd az előző példát). Ilyen esetekben módunkban áll szögletes zárójelbe téve megadnunk az esetleges kiegészítéseket. Ugyanígy járhatunk el, ha valaki álnéven alkot, de kiléte ismert, illetve amennyibben régebbi kiadások névjelölése eltér a mai névhasználattól.
A névrövidítés tiltó hatálya alól további kivételt képez a doktori címek, tudományos fokozatok, egyetemi rangok és egyéb névelőzékek jelölése, amelyeket a címleírásban nem kell megtartanunk. A wikikörnyezetet és technikai-szerkesztési megoldásainkat figyelembe véve a szerző neve belső hivatkozássá alakítható. Akár ugyanezen a módon megoldhatjuk a fenti eseteket is, de ebben az esetben a szócikket kinyomtató vagy pdf-fé alakító olvasók elől bizonyos információk rejtve maradhatnak.
Lehetséges technikai megoldások: A helyes névsorrend automatikus generálását jelentősen megnehezíti egy külön családnévi és keresztnévi paraméter felkínálása (a szoftver honnan tudhatná, hogy adott esetben melyik jön előbb). A nevet teljes változatában egy szerzői paraméterbe kellene beírni (pl. |AU=Vojtech Zamarovský|, s a szerzői paraméter megsokszorozásával (pl. |AU=András Németh|AU=György Mikonya|) értesülne a szoftver arról, hogy többszerzős műről van szó. Ennek előnye a spáciumos gondolatjel automatikus betöltése volna. Az egyéb meggondolandók és kiegészítések (lásd fent, belső hivatkozás, et al. stb.) beírását pedig bízzuk a szerkesztőre. |
| 2. CÍM ÉS ALCÍM – LÉTEZŐ GYAKORLATOK |
|---|
|
1. A címleírás elején található, a szerzőségi közlést követő elem. A harvardi típusú hivatkozási rendszer esetében közéjük ékelődik az évszám, ez a gyakorlat a magyar könyvkiadásban csak az utóbbi évtizedben kezd elterjedni. 2. Döntően kurzív szedésű, és az egyetlen kurzív szedésű elem a címleírásban. Ugyanakkor elszórtan ismertek minimalista megoldások, amelyekben a könyv címe is antikva szedéssel szerepel. 3. A cím és az alcím közötti kapcsolatot jelző írásjel szerkesztői gyakorlatonként eltérő, két alapvető iskola különböztethető meg e tekintetben:
4. A címközlést pont zárja le, egyetlen kivételt a mondatszerű leírás képez (lásd ItK). 5. Könyvészeti alapkövetelmény, hogy nem a borítón vagy egyebütt, hanem csakis a címoldalon szereplő cím és alcím kerüljön a címleírásba. 6. A cím közlése betűhív, az eredeti cím helyesírása megtartandó, amennyiben nem nyomdatechnikai okokra (azaz például stencilezett dokumentum esetén a hosszú í, ű hiányára) vezethető vissza az írásmód, hanem helyesírás-történeti alapon vagy művészi szabadsággal indokolható tudatos szerzői, szerkesztői választás feltételezhető. 7. A címben szereplő nyilvánvaló sajtóhibák kezelésére szintén két iskola létezik:
8. A betűhív címközlés kényszere nem terjed ki a cím szedési jellegzetességeire, azaz VERZÁLLAL SZEDETT cím a címleírásunkban antikvával legyen szedve. 9. Hasonlóképpen kezelendőek azok az esetek, amikor az alcím – noha a címoldalon tipográfiailag is jól megkülönböztethető a címtől – például zárójelbe téve szerepel. Ebben az esetben a zárójelet a címleírásokból a könyvtári gyakorlatban is kihagyják, azaz nem Mamácska: (Gyermekkorom emlékei), hanem Mamácska: Gyermekkorom emlékei kap helyet a címleírásban. 10. Amennyiben egy adott könyv címoldala egy főcímet és több alcímet tüntet fel (pl. Sutba vágva / Egy bölcsészjelölt kanosszajárása / Énregény; Mollusca Hungariae / Magyarország puhatestű-faunája / A 2011. április 28–29-én Debrecenben megrendezett tudományos ülésszak előadásai), a könyvtári szabvány kivételével könyvkiadási gyakorlatunkban nincs szokásban a második alcím feltüntetése. 11. Többnyelvű kiadványok esetén gyakori a párhuzamos címek használata. A könyvtári szabvány kivételével a további magyar kiadói-szerkesztőségi szabványok nem rendelkeznek ezekről az esetekről. |
| 2. CÍM ÉS ALCÍM – MEGBESZÉLÉS szerk. |
|---|
|
Szerintem kurzív szedés, és a magam részéről a kettősponttal való cím–alcím eltagolást favorizálom. Pasztilla 2010. június 19., 15:21 (CEST) |
| 2. CÍM ÉS ALCÍM – JAVASLATDESZTILLÁTUM |
|---|
|
A kurzív, azaz dőlt betűtípussal szedett cím a szerzőségi közlést követő, ponttal lezárt elem.
Ahogy a szerzőségi közlésnél, úgy a cím és az alcím beépítésekor is a címnegyedíven – és nem a borítón vagy a gerincen – közölt címinformáció a mérvadó. A cím rövidítését igyekezzünk elkerülni, noha egyes esetekben nem hibáztatható a hosszadalmas címek szögletes zárójelbe helyezett háromponttal történő lezárása. Amennyiben egy cím valóban háromponttal végződik, azt természetesen nem kell szögletes zárójelbe tennünk.
Ebben az esetben mindig úgy járjunk el, hogy a közölt címrészlet szemantikailag egységes, lezárt és értelmezhető legyen.
A cím közlése betűhív, helyesírása nem aktualizálandó.
A cím helyesírásának javítása egyedül abban az esetben nem hibáztatható, amennyiben nyomdatechnikai okokra, azaz például stencilezett gépírásos dokumentum esetén a hosszú í, ű stb. hiányára vezethető vissza a cím írásmódja.
A könyvben található címközlés nyilvánvaló tévesztéseit, nyomdahibáit szintén javíthatjuk, de az eredeti címközléshez ragaszkodva ezeket a tévesztéseket jelölhetjük szögletes zárójelbe tett felkiáltójellel, de ugyancsak szögletes zárójelbe téve jelölhetjük is az esetleges kiegészítéseket.
A címnegyedíven szereplő cím betűhív leképezése nem terjed ki a szedési sajátosságokra, a címoldalon például szinte általános a címek VERZÁL SZEDÉSE, amelynek tükröztetése nem feladata a címleírásnak. Ilyen esetekben a magyar helyesírási szabályok figyelembevételével a cím első eleme és tulajdonnévi értékű tagjai továbbra is nagybetűvel kezdődnek, a cím többi része pedig kisbetűs. Gyakran zavart okoz az idegen nyelvű könyvek esetében a címet alkotó szavak kezdőbetűjének meghatározása, különösen makacsul tartja magát az a nézet, hogy az angol könyvek címének minden elemét nagy kezdőbetűvel írjuk. Az egyes nemzeti – köztük az angolszász – könyvtári szabványok ezzel szemben az adott nyelvi helyesírási szabályokat vagy normákat követik a címleírások esetében is.
A címleírás minden esetben ponttal zárul, kivéve azokat az eseteket, amikor a cím egyéb mondatzáró funkcióval rendelkező írásjellel (kérdő- vagy felkiáltójellel, háromponttal stb.) végződik.
Az alcímet a könyv főcímétől kettőspont tagolja el, ebben az esetben főcím és alcím egy szerkezeti egységet alkot, így csak az alcímet követően kell kitennünk a pontot. Az alcím első eleme a főcíméhez hasonlóan szintén nagy kezdőbetűt kap.
BEFEJEZETLEN |
| 3. KÖTETSZÁM |
|---|
|
1. A kötetszámnak – mint összterjedelmi adatnak – a címleírásban elfoglalt helyére nézve kétféle elgondolás uralkodik:
2. Formátumát nagyban az 1. pont alatti döntés határozza meg. Amennyiben a cím integráns részeként kezeljük, a címmel egyező szedés illeti meg (kurzív), minden más esetben antikva. 3.Egyazon könyvön belül a kötetszámokat vagy csak arab, vagy csak római számokkal jelölik, függetlenül a címnegyeden alkalmazott formátumtól. A kötetek római számmal való jelölése általánosabbnak mondható. 4. A kötetek számát rendszerint tól-ig paraméterként adják meg, nagykötőjellel és a második számot ponttal lezárva, azaz ötkötetes mű esetén: I–V. köt. Ritkábban a kötetek számát pusztán tőszámnévi (?) formában jelölik, megfigyelhető, hogy ez a gyakorlat általában arab számok használatával párosul: 5 köt. 5. A kötetszám jelölését kiegészítheti kötet, köt., k. – vagy a latinos hagyományú p.-féle oldalszámjelöléssel szinkronban a vol., v. – jelölés, de ahol a címleírás integráns részét képezi, ezeket a kiegészítő jelöléseket mindig elhagyják. 6. Azokban az esetekben, amikor egy többkötetes mű alcíme kötetenként változik, a kötetszám jelölése a címközlés elengedhetetlen része, jelölésmódja és szedése a fentieknek megfelelően ez esetben is változatos lehet:
Ugyancsak ismert az analitikus megoldás ezekre az esetekre (és bármely olyan esetre, amikor a címleírás bármely eleme – közreműködő, kiadó, évszám stb. – kötetenként változó):
|
| Vita:Kötetszám szerk. |
|---|
|
Jómagam azt a gyakorlatot szoktam követni, amely a cím részének tekinti, s kurzívan szedi a kötetszámokat, így az olyan csúnyaságok elkerülhetőek, mint a 6. pont második példája. Egyetlen gondom ezekben az esetekben az szokott lenni, hogy ha egy többkötetes műnek végig ugyanaz az alcíme is, hol jelölendő a kötetszám? Ez így kicsit hülyén néz ki, hiszen az alcímhez rendelt információnak hat:
Lehet, hogy így jobb volna, de bizonytalan vagyok:
Sajnos az ilyen finomságokra tudomásom szerint egyetlenegy szerkesztőségi szabvány sem terjed ki. Pasztilla 2010. június 19., 15:26 (CEST) |
| 4. KÖZREMŰKÖDŐK |
|---|
|
1. A közreműködők felsorolása az esetek döntő többségében a cím és a kiadási adatok között található. Egyes szerkesztők gyakorlatában, gyűjteményes kötetek esetében bizonyos tekintetben rendhagyó a főszerkesztő(k) vagy szerkesztő(k) kezelése, amennyiben ezek a szerző helyére, azaz a címleírás elejére kerülhetnek a szükséges jelölésekkel (főszerk., szerk.). Ha azonban van a könyvnek szerzője, a szerkesztők, szöveggondozók stb. ugyanabban a szerkesztői gyakorlatban már a közreműködők felsorolásában kapnak helyet. Lásd ehhez a fenti 1/9–10. pontot. 2. A szerzőségi közlésre vonatkozó követelmények itt is meghatározóak: az eredeti névforma és névsorrend követése stb. 3. A közreműködői minőség általában rövidített formában (főszerk., szerk., összeáll., uszó, ill., ford. stb.) vezeti be a közreműködő nevét, s pusztán egy szóköz választja el a névtől. 4. A közreműködői minőség jelölésekor a címnegyedíven található információk átvétele elvárható, azaz ha sajtó alá rendezte szerepel a könyvben, nem illik szerk. jelölést alkalmazni a címleírásban sem. Ez a szempont természetesen az ésszerűség határain belül alkalmazandó, azaz például ha a címnegyedben magyarra ültette megjegyzéssel szerepel a fordító neve, használható a ford. jelölés. 5. Idegen nyelvű könyvek esetében is ragaszkodni kell a közreműködői minőség nyelvi jelöléséhez (ed., réd., Hrsg., toim. stb.). 6. A közreműködők felsorolása többnyire ponttal lezárt, külön szerkezeti egységet alkot a címleírásban. 7. Több közreműködő esetén többnyire vesszővel, ritkán et (&) jellel vagy és kötőszóval tagolják el egymástól a neveket. Elszórtan lehet találkozni egy harmadik írásjel, a pontosvessző használatával is, amelynek szerepe az egyes közreműködői csoportok elválasztása:
Találkozni ennek ellentétes felfogásával is, amikor minden egyes közreműködői csoport ponttallezárt egységet alkot (lásd Gyurgyák) |
| Vita:Közreműködők szerk. |
|---|
|
Először is, ahogy a szerzőknél említém, azt gondolom, hogy ha megállapítjuk: a főszerkesztő és a szerkesztő a közreműködők közé számít, a szabály következetes betartásával nem adódhat ez alól felmentés, és ezeket az urakat (szerk.) jelöléssel nem tesszük a szerzőségi közlés helyére. Továbbra is szabadságunkban áll persze a szerkesztő nevével kialakítani a hivatkozási kulcsunkat:
Emellett az egyszerű felsorolás híve vagyok (Szerk. X. Y., ford. Z. A., ill. B. C.), bár határozottan vonzó megoldásnak tartom a 7-es pontban szereplő pontosvesszős analitikus megoldást is (Szerk. X. Y., Y. X.; ford. Z. A.; ill. B. C.). Pasztilla 2010. június 19., 15:33 (CEST) |
| 5. KIADÁSJELZÉS |
|---|
|
1. Ahol jelölik a kiadásra vonatkozó megjegyzéseket, ott általában a kiadási adatokat (kiadó, megjelenés helye és éve) bevezető, azokat közvetlenül megelőző elem. 2. Általános gyakorlat, hogy a kiadásjelzés valamennyi elemét rövidítik (jav., bőv., átd., röv.), illetve számmal váltják ki, azaz a kötetben Harmadik, átdolgozott kiadás a címleírásban 3., átd. kiad. lesz. 3. A hasonmás kiadás jelzésére a reprint jelölés, a könyvtári szabványban a repr. kiad. szokásos. 4. Ismert olyan címleírási megoldás, amelyben a kiadásjelzésre vonatkozó adatokat a kiadás évével együtt kezelik, felső indexbe téve a kiadásszámot: 19732 (= második kiadás), 1984R (= hasonmás) stb. Ebben az esetben nem jelzik a kiadás minőségét (javított, bővített, átdolgozott stb.). 5. A copyrightoldalon közölt kiadási megjegyzés leképezése az irányadó, azaz ha bővített kiadás szerepel ott, az nem egyszerűsíthető jav. kiad. formára. Ugyanakkor a változatlan utánnyomás jelölése a címleírásból elmaradhat, azaz Második, változatlan utánnyomás leképezése egyszerűen 2. kiad. 5. Idegen nyelvű könyvek esetében az adott nyelv szabályai és rövidítései szerint kell eljárnunk, azaz 2nd rev. ed., és nem 2., jav. kiad. az elvárható jelölés. |
| Vita:Kiadásjelzés szerk. |
|---|
| 6. KIADÓ, MEGJELENÉS HELYE ÉS ÉVE |
|---|
|
1. Az évszámkiemelő címleírási rendszer kivételével, amikor a címleírást a szerző és az évszám együttese vezeti be (lásd AKk), e három megjelenési adat egymás mellett szerepel. 2. A három elem sorrendjének meghatározására, a közöttük lévő kapcsolat jelölésére többféle eljárás ismert:
3. A megjelenés helyének közlésmódja megegyezik az általános címleírási alapkövetelményekkel: a címoldalnak megfelelően jelölendő, azaz ha egy 1950-es évekbeli magyar nyelvű kiadásban Noviszád szerepel, a címleírásban is ennek kell megjelennie, illetve egy német nyelvű könyv Wien jelölése sem lesz Béccsé a címleírásunkban. 4. A megjelenési hely rövidítése nem ajánlott ugyan, de a könyvkiadásban előforduló jelenség. Ez általában csupán Budapestre (Bp.) vonatkozik, de elszórtan találkozni a nagyobb magyar városok rövidített alakjaival is (D., Szfv. stb.). 5. A kiadó nevét, legyen az könyvkiadó vagy kiadási tevékenységet is folytató bármely intézmény, szervezet stb., szintén a címnegyedíven található formában kell a címleírásba felvenni, az elemek rövidítése nem ajánlott (azaz az Országos Agrobotanikai Kutatóközpont ne Orsz. Agrobotanikai Kut.kp. alakban szerepeljen). 6. Ugyanakkor általánosan elterjedt gyakorlat az is, hogy a könyvkiadóknak csak a tulajdonnévi elemét szerepeltetik a címleírásban, azaz a Kiadó, Könyvkiadó, Lapkiadó stb. kitételt elhagyják (Akadémiai, Magvető, Európa stb.), esetleg rövidítik (Akadémiai K., Magvető K., Európa Kvk. [= Könyvkiadó]). 7. A megjelenés évének jelölése magától értetődő (1973, 2004 stb.). Több éven át húzódó megjelenésű, többkötetes mű esetén csupán a nyitó- és a zárókötet megjelenési évét szokás jelölni, nagykötőjellel tagolva és az évszámok teljes terjedelmének kiírásával (azaz nem 1995–97, hanem 1995–1997). 8. Amennyiben a könyv címnegyedívén vagy kolofonjában nem találjuk a fenti adatokat, a magyar könyvkiadásban ezt h. n. (hely nélkül), k. n. (kiadó nélkül), é. n. (év nélkül), esetleg ezek latin párjaival jelöljük (s. l. – sine loco, s. n. – sine nomine, s. a. – sine anno). Alternatív megoldásként kínálkozik a könyvben meg nem jelölt kiadó esetén a nyomda feltüntetése a kiadó helyén (Patria ny.), illetve ha bibliográfiákból, könyvtári katalógusokból pótolható a hiányzó alak, ezek szögletes zárójelben való szerepeltetése: [Budapest], [Singer és Wolfner], [1913]. |
| Vita:Kiadó, hely, év szerk. |
|---|
| 7. ÖSSZTERJEDELEM |
|---|
| 8. SOROZATCÍM ÉS SOROZATSZÁM |
|---|
| 9. ISBN |
|---|
| 10. URL |
|---|
Részdokumentumok
[szerkesztés]Gyűjteményes kötetek tanulmányai, folyóiratcikkek stb.
Egyéb dokumentumok
[szerkesztés]Kéziratok, disszertációk stb.
Wikielőzmények
[szerkesztés]- Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív54#A források bevett formázása: Néhány megjegyzés a cite-sablonok kapcsán 2009 márciusából, köztük érdekes momentum a tagelemzáró pont kikerülhetetlenségéről.
- Sablon:Könyv, avagy szabványosítsuk a hivatkozásokat
- Szerkesztő:Raziel/Laboratórium/Forráshivatkozások illetve ennek a vitalapja
- Ref sablon