Szerkesztő:Milei.vencel/jót.

A jótékonyság olyan humanitárius cselekedet, amikor ellenszolgáltatás nélkül segítünk a rászorulóknak. A jótékonyság egyetemes szeretet, a rászorulók iránt tanúsított nagylelkűség, jóakarat. Olyan tett, amikor mások helyzetének könnyítése érdekében tesz valamit az ember. Általánosságban azt jelenti, hogy szeretettel gondolunk másokra és jót cselekszünk velük. A jótékonyság otthon kezdődik, de mindenhová ki kell terjeszteni.

A jótékonyság meghatározása

Az igazi jótékonyság többet jelent, mint pusztán ajándékozást. Tágabb értelemben minden jó cselekedet jótékonyság. Vizet adni a szomjazónak jótékonyság. Egy bátorító szó az elkeseredett embernek jótékonyság. Orvosságot adni a szegény embernek jótékonyság. Kedvesnek és szeretetteljesnek lenni másokhoz, jótékonyság. Elfelejteni és megbocsájtani a minket ért sérelmet, jótékonyság. A jótékonyság és nagylelkűség nem korlátozódik a pénzben kifejezett adományra.

A jótékonyság a mások jóléte iránti őszinte érdeklődés és tevékeny szeretet. Nagyobb áldozatba kerül időt odaszánni, figyelmességgel és személyes erőfeszítéssel másokat szolgálni, mint csupán pénzt adni.

Vannak akik jótékonykodnak, pénzt adományoznak, és közben alig várják, hogy a nevük megjelenjen a médiában. Ez képmutató jótékonyság, valójában egyáltalán nem jóság. A hivalkodó jótékonyság nem jótékonyság többé, hanem büszkeség és magamutogatás.

Kereszténység

"Mert a tiszta és szeplőtlen vallásosság (istentisztelet) az Isten és Atya előtt: meglátogatni az árvákat és özvegyeket szorongattatásukban, és önmagunkat szeplőtelenül megőrizni ettől a világtól." 

Isten törvényének két hatalmas elve, hogy szeressük Istent mindenekfelett, s embertársainkat is önzetlenül. Ezekből nő ki minden további parancsolat.

Krisztus életét az áldozathozatal, a lemondás, az önzetlenség és magáról megfeledkező jótékonyság jellemezte. Isten oldala mindig a könyörület, szánalom, és a szenvedéssel együtt érzés oldala, amint azt a Jézus életének példája mutatja. Akik az üdvösségre törekszenek, azoktól elvárja, hogy kövessék példáját.

Akik igyekeznek embertársaiknak jót tenni – amennyire csak lehetséges –, s éreztetik velük, hogy valóban érdeklődnek irántuk, azok nemcsak az emberi élet gondjait enyhítik, hanem egyidejűleg saját lelki és testi egészségüket is előmozdítják. A jó cselekedet áldás az adakozónak és az elfogadónak egyaránt. Ha mások iránt érdeklődve megfeledkezünk önmagunkról, ezzel máris legyőzhetjük gyengeségünket. A megelégedettségnek az az érzése, amely a jó cselekedeteket kíséri, nagy mértékben elősegíti az emelkedett kedélyállapot megszerzését. A jóakaratú, jótékony emberek arcáról derű sugárzik, és vonásaik elárulják emelkedett lelkiségüket. Az az ember, akit önérdek nélküli jótékonyság késztet, részese az isteni természetnek, mert elkerülte a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.

Isten bölcsessége a megváltás tervében is elrendelte az ok és okozat törvényét. A jótékonyság cselekedeteit minden ágában kétszeresen áldottnak jelölte ki. Aki az ínségesnek ad, mások áldására van, de maga is nagyobb mértékben áldást nyer.

Férfiak és nők csak az élvezeteiknek hódolnak és a kívánságaiknak élnek, és azok, akik hívőknek vallják magukat, kelletlenül hoznak szerény áldozatot Istennek. Elfelejtik, hogy Isten egy napon számon kéri majd, hogyan használták fel a tőle kapott javakat.

A folyamatos, önmegtagadó jótétemény Isten gyógyszere az önzés és kapzsiság rákbetegségként terjedő bűne ellen. Isten elrendelte a rendszeres adakozást a szenvedők és nélkülözők támogatására. Megkívánja a jótékonyság folyamatos gyakorlását, hogy a jó cselekedetek szokása megtörje az ellenkező irányú szokásaink hatalmát.

Krisztus példázatával megmagyarázta, hogy ki a felebarátja, embertársa. A példázat embere az úton rablók kezére került, kifosztották, véresre verték, s félholtan otthagyták. Az arra járó pap és a lévita látták ugyan az úton fekvő szenvedőt, szívük mégsem indult meg nyomorúságán. Elkerülték, átmentek az út másik oldalára. Egy szamaritánus is arra jött, s mikor látta a bajba jutott idegent, nem kérdezte, vajon rokon-e, melyik országból való, mi a vallása, hanem a szenvedő segítségére sietett, mivel annak szüksége volt rá. Amennyit tudott, enyhített szenvedésén, majd feltette szamarára, beszállította a vendég-fogadóba, s a maga költségére gondoskodott szükségleteiről. Ez a szamaritánus – mondta Krisztus – igaz felebarátja volt annak, akit a rablók megtámadtak.

A pap, a lévita olyanokat képviselnek a keresztény egyházakban, akik közömbösek és "hidegek" a segítségre szorulók iránt. Bár keresztények, megszegik a parancsot. A szamaritánus olyanokat képvisel, akik igaz segítői Krisztusnak, együtt dolgoznak vele, követik példáját.

Krisztus a felebaráti szeretetet a második legfontosabb parancsolatnak nevezte. Akiknek megesik a szíve a szerencsétleneken, a betegeken, az elesetteken, az özvegyeken, árvákon és ínségeseken, azok Krisztus parancsolatának megtartói. Akik viszont a pap és a lévita közönyét tanúsítják mások szerencsétlensége iránt, azokkal Isten megfizetteti a hanyag közöny megnyilvánulásait. Mindenki cselekedetei szerint kap jutalmat.

Az evangélium dicsősége azon az elven alapul, hogy a jótettek állandó gyakorlása útján visszaállítja a bukott emberben Isten hasonlóságát. Ez a munka a mennyben kezdődött. Isten ott adta az ember iránti szeretetének félreérthetetlen bizonyítékait „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Krisztus ajándéka felfedi az Atya szívét. Bebizonyítja, hogy miután magára vállalta megváltást, semmit sem sajnál, ami e munka befejezéséhez szükséges, bármilyen értékes legyen is az.

A bőkezűség lelkülete a menny lelkülete. A kereszt hirdeti Krisztus önfeláldozó szeretetét, aki az ember megmentéséért odaadott mindent, amije volt, azután önmagát is odaadta. Krisztus keresztje kiváltja az Üdvözítő minden követőjének jótékonyságát. Az itt bemutatott elv: adni, adni. A keresztény élet igazi gyümölcse cselekvő jótékonyságban és jótettekben nyilvánul meg. A világi elve: kapni, kapni. Így remélnek szert tenni rövid ideig tartó boldogságra.

Elém tárták E. testvér esetét, hogy testvérei nem bántak vele méltányosan. F., G. és más testvérek Istennek nem tetszőn viselkedtek vele szemben. F. testvér nem viselte szívén E. testvért, csak ha ki tudta őt használni. Közölték velem, hogy többen fukarnak és csalónak tartják E. testvért. Ez a vélekedés nem tetszik Istennek. E. testvérnek semmi baja sem lenne, bőségesen gondoskodhatott volna magáról, ha testvérei nem bántak volna vele önzőn, akiknek éles szeme és pénze volt, akik ellene dolgoztak, mivel képességeiket önző érdekeik szolgálatába állították. Akik kihasználják a vak férfi kemény tanulását, s a maguk javára aknázzák ki találmányait, azok rablást követnek el, lényegében megszegve Isten parancsait. {3T 513.1}

Vannak a gyülekezetben, akik, noha vallják, hogy megtartják az Úr törvényét, mégis áthágják a törvényt. Egyesek észre sem veszik hibáikat. Önző, kapzsi szellem él bennük, az vakítja meg szemüket, hogy ne ismerjék fel magukban a másé kívánását, noha ezt a Biblia bálványimádásnak nevezi. Az ilyen jelleműeket a legpéldásabb keresztényeknek tarthatják testvéreik, Isten mégis olvas a szívekben, s felismeri az indítékokat. Meglátja, amit az ember nem vesz észre bent a gondolatokban és szívben. Az Úr gondviselése olyan helyzetekbe hozza őket, melyek idő multával felfedik jellemük hibáit, hogy ha tényleg fel akarják ismerni, ha valóban ki akarják küszöbölni azokat, módjuk legyen rá. Némelyek egész életükben csak önző érdekeiket vették tekintetbe, önző terveik kötnek le teljesen, arra törtetnek, hogy a maguk malmára hajtsák a vizet, tekintet nélkül arra, hogy terveik vagy tetteik szorult helyzetbe hozna-e másokat. Önzésük eltiporja a könyörületet és az Isten szeretetét. Az Úr néha megengedi, hogy folytassák önző útjukat a lelki vakságban, míg hibáik nyilvánvalók nem lesznek a lelki látással rendelkezők előtt, míg tetteikkel be nem bizonyítják, hogy nem igazi keresztények. {3T 513.2}

Vagyonos és jómódú emberek, akik örvendenek szemük felbecsülhetetlen áldásának, mindenben előnnyel rendelkeznek afelett, aki vak. Sok olyan foglalkozás áll nyitva előttük, ami zárva van azelőtt, aki elvesztette szeme világát. Az egészségesek ne keressék a maguk hasznát, s morzsányit se fosszák meg a vakot a pénzkeresés lehetőségétől. E. testvér szegény ember. Egyáltalán nem erős, azonkívül vak is. Ez a testvérünk tényleg szeretne segíteni magán, s bár csüggesztő betegségekkel terhelt, elesettsége mégsem égette ki lelkének nagylelkű indítékait. Szűkös körülményei ellenére is szívből megtett, s Isten szemében többet tett a segítségre szorulók felkarolásáért, mint sok ép szemű és tetemes jövedelemmel rendelkező testvér. E. testvérnek az üzleti számítókészsége és találékonysága a tőkéje. Keményen dolgozott, azzal a reménnyel, hogy olyan üzleti lehetőségeket talál fel, amellyel el tudná tartani magát, hogy ne kelljen testvéreire támaszkodnia. {3T 514.1}

Szeretném, ha valamennyien úgy látnánk, amint Isten lát. Szeretném, ha mindenki rádöbbenne, mint is tekinti Isten azokat, akik bár vallják, hogy Krisztus követői, bár szemük világának s kényelmes megélhetésnek örvendeznek, mégis irigylik a kicsiny jólétet, melynek a vak örvend, s azt is a maguk hasznára akarják kiuzsorázni, azzal is csak a nyomorék testvérünk rovására növelni vagyonukat. Isten úgy tekinti ezt, mint a legbűnösebb önzést és rablást, súlyosbító körülményekkel terhelt bűnt, melyet kétségkívül meg fog torolni. Isten nem feledékeny. Ő nem az ember szemével, nem az ember hideg, szívtelen mérlegelésével néz. Az Úr nem a világ szempontja szerint tekinti a dolgokat, hanem a könyörület, szánakozás, s a végtelen szeretet szemszögéből. {3T 514.2}

Mikor mindenek esete kivizsgálásra kerül Isten előtt, nem azt kérdezik, mi volt a hitvallása, hanem, hogy mit tett. Cselekedték-e az Igét? Maguknak valók voltak-e, vagy a jótékonyság tetteit gyakorolták, a gondoskodó jóság és szeretet cselekedeteit, másokat részesítve előnyben maguk előtt, megtagadva magukat, hogy mások áldására éljenek? Ha a feljegyzések ilyen életet bizonyítanak, hogy gyengédség, lemondás és jótékonyság jelezte jellemüket, akkor elnyerik a boldog bizonyosságot és áldást Krisztustól: „Jól van. Jöjjetek, Atyám áldottai! Vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!”

JÓTÉKONYSÁG „Tiszteld az Urat a te marhádból, a te egész jövedelmed zsengéjéből. Eképen megtelnek a te csűreid elégséggel, és musttal áradnak el sajtód válúi.” (Példa 3:9,10) {9T 253.1}

„Van olyan, a ki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik; és a ki megtartóztatja a járandóságot, de ugyan szűkölködik. A mással jóltevő ember megkövéredik; és a ki mást felüdít, maga is üdül.” (Példa 11:24,25) {9T 253.2}

„De a nemes nemes dolgokat tervel, és a nemes dolgokban meg is marad.” (Ézsaiás 32:8) {9T 253.3}

Az isteni bölcsesség a megváltás tervében kijelölte a hatás és ellenhatás törvényét, a jótékonyság összes ágazatát kétszeresen áldásossá téve. Aki a szűkölködőknek ad, áldást hoz másokra, s még nagyobb mértékben nyer maga is áldást. {9T 253.4}

Az evangéliumi örömüzenet dicsősége

Nehogy az ember elveszítse a jótékonyság áldott eredményeit, Megváltónk tervet készített hogy munkatársainak vonja be őket. Isten az ember segítsége nélkül is elérhette volna célját, a bűnösök megmentését, de tudta, hogy az ember nem lenne boldog, ha e hatalmas munkában nem vehetne részt. A körülmények láncolatával, mely az ember erényeit életre hívja, neki adományozta a jótékonyság művelésének legjobb módjait, és szokásává teszi, hogy adakozzék a szegények segélyezésére, valamint Isten ügyére. A tönkretett világ szükségleteire a javak és az áldásos hatás talentumait váltják ki belőlük. Férfiak és nők elé tárják az igazságot, amire azoknak égető szükségük van. S mikor engedünk e hívásnak – fáradozással és jótékony cselekedettekkel – annak képmására alakulunk, aki szegény lett értünk. Adományainkkal mások áldására vagyunk, s ezzel valódi kincseket gyűjtünk {9T 253.5}

A Krisztus keresztjéről fénylő evangéliumi örömüzenet ragyogása elmarasztalja az önzést, bátorítja a jótékonyságot és bőkezűséget. Ne panaszkodjunk, hogy egyre több fölhívás hangzik el az adakozásra. Isten gondviselése kihívja népét korlátolt tevékenységi köréből, hogy nagyobb vállalkozásokba kezdjenek. Határtalan erőfeszítést követel most, mikor erkölcsi sötétség borítja a földet. Isten népe közül sokan abban a veszedelemben forognak, hogy a világiasság és irigység csapdájába esnek. Értsék meg, hogy Isten a könyörületében megsokszorozza igényeit javaikra. Állítsuk elébük a jótékonyság céljait, másképp nem tudnak a nagy példakép jellemére alakulni. {9T 254.3}

Isten szemében a tiszta és igaz vallásosság: Viseld gondját a nyomorgó árvának és özvegynek, s őrizd magadat tisztán a világtól.” Ez az igazi vallásosság meghatározása. Isten elvárja népétől, hogy ne tűrje el a szegények és elesettek elnyomását. Ha összetörnek minden igát, ha szabadon bocsátják az elnyomottat, ha önzetlenül s szeretettel pártfogásba veszik az ínségest, akkor elnyerik a megígért áldásokat. Együttérzésre, nagylelkűségre, és önzetlen jótékonyságra van szükség.

Isten elvárja, hogy mindannyian legyünk önfeláldozó munkások. Az igazság minden része gyakorlatilag alkalmazható mindennapi életünkre. Boldog, aki meghallja, de meg is tartja az Úr szavát. Nem elég hallanunk, cselekednünk kell, meg is kell tennünk. A parancsolatok cselekvése az, amiben nagy jutalom rejlik. Akik a gyakorlatban szeretetükkel, és a szegények, szenvedők, szerencsétlenek iránti könyörületes tettekkel bizonyítják jótékonyságukat, nemcsak a szenvedők szenvedésén enyhítenek, hanem nagyot lendítenek a maguk boldogságán is. S arra az útra léptek, hogy biztosítsák lelkük és testük egészségét is. Ézsaiás félreérthetetlenül ecseteli, hogy mi kedves Istennek és miért áldja meg népét. {4T 59.3}

„Hát nem az-e a böjt, a mit én kedvelek, hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? Nem az-e e, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat? Akkor fölhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár, az Úr dicsősége követ… Akkor kiáltasz és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: íme itt vagyok. Ha elveted közüled az igát, és megszűnsz ujjal mutogatni és hamisságot beszélni. Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: föltámad sötétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél; És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy.” {4T 60.1}

A bőkezűség lelkülete a menny lelkülete. A kereszt hirdeti Krisztus önfeláldozó szeretetét, aki az ember megmentéséért odaadott mindent, amije volt, azután önmagát is odaadta. Krisztus keresztje kiváltja áldott Üdvözítőnk minden követőjének jótékonyságát. Az itt bemutatott elv: adni, adni. A keresztény élet igazi gyümölcse cselekvő jótékonyságban és jótettekben nyilvánul meg. A világiak elve: kapni, kapni. Így remélnek szert tenni a boldogságra, de ha ezt az elvet következetesen továbbvisszük, bánat és halál a gyümölcse. {9T 254.2}

A Krisztus keresztjéről fénylő evangéliumi örömüzenet ragyogása elmarasztalja az önzést, bátorítja a jótékonyságot és bőkezűséget. Ne panaszkodjunk, hogy egyre több fölhívás hangzik el az adakozásra. Isten gondviselése kihívja népét korlátolt tevékenységi köréből, hogy nagyobb vállalkozásokba kezdjenek. Határtalan erőfeszítést követel most, mikor erkölcsi sötétség borítja a földet. Isten népe közül sokan abban a veszedelemben forognak, hogy a világiasság és irigység csapdájába esnek. Értsék meg, hogy Isten a könyörületében megsokszorozza igényeit javaikra. Állítsuk elébük a jótékonyság céljait, másképp nem tudnak a nagy példakép jellemére alakulni. {9T 254.3}

(II. Pt. 1:2–8) {AA 529.3} Ezek a tanítások egyúttal győzelemről is zengenek. Az apostol a hívők elé tárja a keresztényi élet fejlődésének fokozatait. E létra minden egyes foka az istenismeret egy-egy állomását jelzi; a felfelé haladásban pedig ne legyen megállás. Hit, erény, ismeret, mértékletesség, türelem, kegyesség, hittestvéri szeretet és jótékonyság követik soron egymást. A fokonkénti felfelé haladás mindaddig, míg a Krisztus által kívánt eszményt el nem érjük, vezethet üdvösségünkhöz. Így lesz Ő számunkra „bölcsességül, igazságul, szentségül és váltságul”. {AA 530.1} Isten elhívta népét dicsőségre és szentségre; ezek a tulajdonságok megnyilvánulnak mindazok életében, akik őszinte összeköttetésben élnek vele.

A megszentelődés legértékesebb gyümölcse a szelídség kegyelmi ajándéka. Ha ez a kegyelmi ajándék az első helyet foglalja el életünkben, befolyása átformálja természetünket; állandóan várunk Istenre és akaratunkat alárendeljük az Ő akaratának. Azok, akik valódi összeköttetésben állnak Istennel, naponta megtermik az önmegtagadás, önfeláldozás, jótékonyság, kedvesség, szeretet, türelem, bátorság és a keresztényi bizalom gyümölcseit. Lehet, hogy cselekedeteiket nem kürtölik ki a világnak, de naponta küzdenek a gonosz ellen és értékes győzelmeket aratnak a kísértések és a bűn felett.

A bőkezűség lelkülete a menny lelkülete. Krisztus önfeláldozó lelkülete a kereszten nyilatkozott meg. Mindent odaadott, amivel bírt, végül Önmagát adta, hogy az ember üdvözülhessen. Krisztus keresztje jótéteményre hívja fel minden követőjét. Az ott szemléltetett alapelv ez: adj, adj! Ez tényleges jótéteményben, s jó cselekedetben megnyilvánulva: a keresztényi élet gyümölcse. A világiak alapelve: kapni, kapni, mert így akarják biztosítani boldogságukat, azonban ezen elgondolás keresztülvitelének gyümölcse: nyomorúság és halál. {CCh 272.1}

Az evangélium világossága, amely Krisztus keresztjéről árad, megdorgálja az önzést, és bátorítja a bőkezűséget és a jótéteményt. Ne panaszkodjunk az adakozásra való növekvő felhívások miatt. Gondviselésében Isten kihívja népét korlátozott tevékenységi köréből, hogy nagyobb vállalkozásba kezdjen. Határtalan erőfeszítéseket kell tennünk e korszakban, amikor erkölcsi sötétség borítja a földet. Isten népe közül sokan abban a veszélyben forognak, hogy a világiasság és kapzsiság tőrébe esnek. Értsék meg, hogy Isten kegyelme sokszorosítja meg az adakozásra való felhívásokat. Eléjük kell tárnunk azokat a célokat, amelyek jótéteményre szólítják fel őket, mert különben nem követhetik nagy Példaképük jellemét. {CCh 272.2}

Midőn Krisztus megbízta tanítványait, hogy menjenek el "az egész világra és hirdessék az evangéliumot minden teremtménynek", akkor Krisztus kijelölte az emberek munkáját, hogy elterjesszék az Ő kegyelmének ismeretét. Azonban amíg némelyek elmennek, hogy hirdessék az evangéliumot, másokat arra szólít fel, hogy támogassák adományaikkal földi művét. Az Úr anyagi javakat helyezett az ember kezébe, hogy isteni adományai az emberi csatornákon át ömölve elvégezhessék az emberek megmentésének kijelölt munkáját. Ez Istennek egyik útja az ember felemelésére. Éppen erre a munkára van szüksége az embernek, mert felébreszti szívének legmélyebb rokonszenvét és tettre serkenti legmagasabbrendű lelki képességeit. {CCh 272.3}

A helyesen irányított jótétemény hat az ember szellemi és lelki erejére. a legegészségesebb tevékenységre serkenti azokat, a szűkölködők áldására és Isten művének előmenetelére (3T 401 ). {CCh 272.4} Amikor segítesz egy szűkölködő testvért, vagy segíted Isten ügyét az igazság terjesztésében, akkor egy igazgyöngyöt küldesz előre, amit elhelyezhetsz a mennyei bankba biztos megőrzésre (3T 249). {CCh 272.5} Az egyedüli eszköz, amelyet Isten az Ő ügyének előmenetelére rendelt, hogy megáldja az embereket javakkal. Esőt és napfényt ad nekik; virágdíszbe öltözteti a növényzetet; egészséget és képességet ad a javak megszerzéséhez. Viszonzásul azt akarja, hogy az emberek mutassák meg hálájukat azáltal, hogy egy részt visszaadnak javaikból tizedben és adományokban, hálaáldozatokban, szabad akaratból adott ajándékokban és bűnért való áldozatokban (5T 150). {CCh 273.1}

A mennyei szentély mérlegén a szegények adományait, amelyeket Krisztus iránti szeretetből adtak, nem az összeg nagysága szerint értékelik, hanem azon szeretet szerint, amely az áldozatra késztette az adakozót. A bőkezű szegény ember, aki csak keveset adhat, ugyanolyan biztosan felismeri Krisztus ígéreteit, mint a gazdag, aki feleslegéből ad. A szegény ember az ő kevés javaiból hoz áldozatot, amit igazán megérez. Ő valóban megtagad magától némely dolgot, amelyre szüksége lenne kényelme szempontjából, míg a gazdag ember az ő bőségéből ad és nem érzi hiányát, mert nem tagad meg magától semmi olyat, amire valóban szüksége van. A szegény ember áldozatát tehát olyan szentség jellemzi, ami hiányzik a gazdag ember adományaiból, mert a gazdag az ő bőségéből ad. Isten gondviselése a rendszeres jótékonyság egész tervét az ember javára rendelte el. Az Ő gondviselése soha nem szünetel. Ha Isten szolgái követik az Ő megnyilatkozó gondviselését, akkor mindnyájan tevékeny munkások lesznek (3T 398-399). {CCh 277.2}

Azok, akik visszatartják javaikat Isten pénztárától és felhalmozzák gyermekeik számára, veszélyeztetik gyermekeik lelki érdekeit. Vagyonukat, amely botránykő volt a maguk számára is, gyermekeik lábai elé helyezik, hogy megbotoljanak benne és a romlásba rohanjanak. Sokan nagy hibát követnek el az élet dolgaival kapcsolatban. Takarékoskodnak annyira, hogy megvonják maguktól és másoktól is azt a jót, amelyet elnyerhetnének az Istentől kölcsön kapott javak helyes felhasználásával. Azonban önzőkké és fösvényekké válnak. Elhanyagolják lelki érdekeiket, ezért lelkileg nem növekednek, hanem törpék maradnak vagyonuk felhalmozása miatt, amit nem használhatnak. Vagyonukat gyermekeikre hagyják, ami tíz közül kilenc esetben nagyobb átok lesz számukra, mint amilyen átok volt szüleik számára. Azok a gyermekek, akik szüleik vagyonára támaszkodnak, gyakran kudarcot vallanak az életben és általában elvesztik örök életüket is. {CCh 278.4}

Sokan, amikor földi gazdagságot kezdenek gyűjteni, számítgatják magukban, hogy mennyi időbe telik egy bizonyos összeg összegyűjtése. Abban a vágyakozásukban, hogy gazdagságot halmozzanak fel maguk számára, elfelejtik, hogy gazdagok legyenek Istenben. Jótékonyságuk nem tart lépést anyagi javaik felhalmozásával. Midőn a gazdagság utáni sóvárgásuk növekszik, szívük vagyonukhoz nő. Vagyonuk növekedésével erősödik mohó vágyuk, hogy még többet szerezzenek, míg végül némelyek úgy gondolják, hogy az Úr számára való tizedadás: egy súlyos, igazságtalan adó. {CCh 279.4} Az ihletett Ige így szól: "A vagyonban, ha nő, ne bizakodjatok" (Zsolt 62:11). Sokan mondták már: "Ha én gazdag lennék, mint ez az ember, akkor sokkal többet adnék az Úr pénztára számára. Vagyonomat az Úr ügyének előmenetelére használnám fel!" - Isten kipróbált közülük némelyeket azáltal, hogy gazdagságot adott nekik, azonban a vagyonnal együtt jött az erősebb kísértés, mint amilyen szegénységük idején volt. Szívüket és lelküket birtokába vette a nagyobb gazdagság utáni sóvárgó vágy és bálványimádásba süllyedtek, vagyonuk bálványának imádságába. {CCh 279.5}

A megváltás tervét Isten az Ő Fiának végtelen áldozata által fektette le. Az evangélium fénye, amely Krisztus keresztjéről ragyog felénk, megdorgálja önzésünket és bőkezűségre, jótékonyságra buzdít bennünket. Ne panaszkodjunk, ha megszaporodnak az adakozásra való felhívások! Gondviselésében Isten kihívja gyermekeit korlátozott tevékenye körükből, hogy nagyobb vállalkozásba kezdjenek. Ebben az időben határtalan erőfeszítésekre van szükség, mert erkölcsi sötétség borul a világra. A világiasság és kapzsiság felemészti Isten népének életerejét. Értsék meg, hogy Isten kegyelme sokszorosítja meg a felhívásokat, amelyben javaikat kérik az Úr művére! Isten angyala a jótékonyság cselekedeteit az imával majdnem egyenlővé teszi. Így szól: "Könyörgéseid és alamizsnáid felmentek Isten elébe emlékezetnek okáért" (Acs 10:4) [3T 405]. {CCh 281.6} Azok, akik megtagadják magukat, hogy jót cselekedjenek és odaszentelik magukat és mindenüket, amivel bírnak, Krisztus szolgálatára, felismerik, hogy az a boldogság, amelynek elérésére az önző ember törekszik, hiábavalóság. Megváltónk így szól: "Ha valaki közületek le nem mond minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom" (Lk 4:33) - Károli-Czeglédy fordítás. "A szeretet nem keresi a maga hasznát". Ez az önzetlen szeretet és jótékonyság gyümölcse, amely Krisztus életét jellemezte. Midőn Isten törvénye a szívünkben van, saját érdekeinket alárendeljük a magasztos és örök érdekeknek (3T 397). {CCh 282.3}

A Krisztus keresztjéről fénylő örömüzenet ragyogása elmarasztalja az önzést, bátorítja a jótékonyságot és bőkezűséget. Ne panaszkodjunk, ha egyre több felhívás hangzik el az adakozásra! Isten gondviselése lehetõvé teszi követõi számára, sõt megbízza õket, hogy magasabb rendű vállalkozásokba kezdjenek. Határtalan erőfeszítést követel most, hogy elérjük az embereket, amikor erkölcsi sötétség borítja a világot. A hívők közül sokan abban a veszélyben forognak, hogy a világiasság és irigység csapdájába esnek. Értsék meg, hogy Isten könyörületében sokszorozza meg javaik iránti igényeit. Így teszi az embert isteni eszközzé, akin keresztül szétosztja áldásait a Földön. Isten azért tervezte a jótékonyság rendszerét, hogy az ember hasonlóvá lehessen Teremtőjéhez, jótékonnyá és önzetlenné váljék, s végül részes legyen Krisztussal az örök, dicső jutalomban.” (Bizonyságtételek IX.,

A sáfárkodás áldásai

Krisztus, amikor utasította tanítványait, hogy menjenek el az egész világra, és hirdessék az evangéliumot minden teremtménynek, emberekre bízta kegyelme ismeretének terjesztését. De míg sokan mennek, és hirdetik az igazságot, másokat fölhív, hogy tegyenek eleget az adakozások igényének, s ezzel támogassák ügyét a földön. Az emberek kezébe javakat helyezett, hogy isteni ajándékok folyjanak emberi közvetítőkön át a kijelölt munkára, embertársaik megmentésére. Ez Isten egyik útja az ember fölmagasztalására. Az embereknek pontosan erre van szükségük, mert fölkelti szívük legmélyebb rokonszenvét, s értelmük legmagasabb képességeit gyakorolja. {9T 255.1}

Isten bővelkedő keze azért helyezett minden jót a világba, hogy kifejezze szeretetét az ember iránt. A szegények Istenéi, s a vallás ügye is övé. Az Úré az arany és az ezüst, s ha akarná, esőként hullatná az égből. De ehelyett az embert tette intézőjévé. Anyagiakat bízott rá, nem, hogy harácsolja, hanem, hogy mások javára használja. Így az embert teszi eszközzé, akin keresztül áldásait szétosztja a földön. Isten azért tervezte a jótékonyság rendszerét, hogy az ember teremtőjéhez hasonlóvá válhasson, jótékony és önzetlen jelleművé váljon, s végül részes legyen Krisztussal az örök, dicső jutalomban. {9T 255.2}

A Kálvárián kifejezett szeretetet föl kell ébreszteni, erőssé tenni és gyülekezeteinkben szétsugározni. Ne kövessünk-e el mindent, hogy hatalmassá tegyük az elveket, melyeket Krisztus hozott a világra? Ne törekedjünk-e arra, hogy megalapozzuk, és hatékonnyá tegyük a jótékony vállalkozásokat, melyekre most késedelem nélkül szükség van? Mikor a kereszt alatt állsz, s látod a menny fejedelmét meghalni érted, be tudod-e zárni szívedet, így szólva: Nem, semmim sincs, amit adhatnék. {9T 256.1}

Krisztus hívő népének állandósítania kell Ura szeretetét. Ennek a szeretetnek kell egymáshoz vonzania őket a kereszt alatt. Ennek kell lehámozni róluk az önzést, Istenhez és egymáshoz fűzni őket. {9T 256.2}

Találkozzatok a kereszt lábánál, önfeláldozásban és önmegtagadásban. Amikor minden tőled telhetőt megteszel, Isten megáld. Mikor a kegyelem trónjához közeledsz, mikor arany lánc köt a trónhoz, melyet az égből eresztettek alá, hogy kihúzza az embereket a bűn verméből, szíved szeretettel telten nyúl testvéreid után, akik Isten és reménység nélkül élnek a világon. {9T 256.3}

Isten sáfárai El kell ismernünk Isten tulajdonjogát. - Isten tulajdonjogának elismerése képezi az üzleti feddhetetlenség, a becsületesség és a valódi siker alapját. Mindeneknek teremtője az igazi tulajdonos; Mi sáfárai vagyunk. Mindaz, amivel rendelkezünk, reánk bízott letétje, melyet utasítása szerint kell felhasználnunk. {AH 367.1}

Olyan kötelezettség ez, amely előtt minden embernek meg kell hajolnia! Ez az emberi tevékenység egész körét magában foglalja. Akár elismerjük, akár nem, sáfárok vagyunk, akiket Isten felruházott talentumokkal, képességekkel és a világba helyezett bennünket, hogy elvégezzük az általa kijelölt munkánkat. {AH 367.2}

A pénz nem a mienk; a ház, a föld, a kép, a bútor, a ruha és a fényűzési cikk nem a mi tulajdonunk. Zarándokok és idegenek vagyunk. Csak azoknak a dolgoknak adományával rendelkezünk, melyek egészségünk és életünk fenntartásához szükségesek... Az ideig való áldásokat letétként kaptuk, hogy bebizonyítsuk, vajon az örök gazdagsággal megbízhatnak-e. Ha kiálljuk Isten próbáját, akkor elnyerjük azt a megvásárolt tulajdont, amely a miénk kell legyen - a dicsőség, a tisztesség és a halhatatlanság. {AH 367.3}

Számot kell adnunk. - Ha legalább saját népünk Isten művébe fektetné be a kölcsönképpen rájuk bízott pénzt, azt a pénzt, amit önző kedvtelésükre és bálványozásukra költenek, mennyei kincsként halmoznák fel, és elvégeznék azt a nagy munkát, amit Isten megkíván tőlük. De ők a példázatbeli gazdag emberhez hasonlóan fényűzően élnek. A pénzt, amit Isten letétként bízott reájuk, hogy nevének dicsőségére használják fel, tékozlóan elköltik. Nem állnak meg, hogy Isten iránti felelősségüket megfontolják. Nem állnak meg, hogy megfontolják, a számadás napja nincs messze, amikor számot kell adniuk sáfárságukról. {AH 367.4}

Mindig gondolnunk kell arra, hogy az ítéletkor majd szembe kell néznünk azzal a feljegyzéssel, hogy mimódon használtuk fel az Úr pénzét. Sokat költünk saját kedvtelésünkre, saját örömünkre, ami nem válik javunkra, hanem határozottan kárunkra van. Ha felismerjük, hogy Isten minden jó dolog adományozója és pénzünk az övé, akkor annak elköltésében bölcsességet tanúsítanánk és alkalmazkodnánk szent akaratához. Akkor a világ, annak szokása, annak divatja nem lenne a mi színvonalunk. Nem vágyódnánk arra, hogy szokásaihoz alkalmazkodjunk, és nem engednénk meg hajlamainknak, hogy irányítsanak bennünket. {AH 368.1}

Pénzünk felhasználását azáltal tehetjük lelki előrehaladásunk eszközévé, hogy szent letétnek tekintjük, amit nem a büszkeség, a hiábavalóság, az étvágy vagy a szenvedély szolgálatába kell állítanunk. {AH 368.2}

Láttam, hogy a jelentést tevő angyal hűségesen feljegyez minden adományt, amit Istennek áldozunk és pénztárába helyezünk; és az így ajándékozott eszközök végső eredményét is. Isten észrevesz minden fillért, amit az ő ügyére szánunk. Észreveszi az adakozó készségét vagy kelletlenségét. Az adakozás indítékát is feljegyezik. {AH 368.3}

Rendszeres adakozás a család részéről. - "...Mindenitek tegye félre magánál, amit sikerül összegyűjtenie..." (1Kor 16:2). A család minden tagja, a legidősebbtől a legfiatalabbig részt vehet a jótékonyság e munkájában... A rendszeres segítőkészség [Megjegyzés. - Az itteni utalás azokra a tervekre vonatkozik, amelyet korábban gyakorolt az egyház, hogy hetenként félretették a tizedet és az áldozatot. - A szerkesztők.] terve mentőeszköznek bizonyul minden család számára a kísértés ellen, hogy javaikat ne szükségtelen dolgokra költsék. Különösen a gazdagoknak szolgál áldására, mert megvédi őket a szertelenségtől. {AH 368.4}

Isten követelménye a család minden tagjának hetente emlékezetébe idézi, hogy teljes mértékben valósítsák meg tervét; amennyiben megtagadtak maguktól valami feleslegeset, hogy anyagi javakat adhassanak a tárházba, az az önmegtagadás értékes tanítását vési szívükbe Isten dicsőségére. Hetenként egyszer mindenki szembekerül az elmúlt hét cselekedeteivel, a bevétellel, mellyel rendelkezhetne, ha takarékos; és azzal az összeggel, amellyel nem rendelkezik élvezete miatt. Lelkiismerete féken tartotta őt Isten előtt, úgy amilyen volt, s az vagy menti vagy vádolja őt. Így megtanulja azt, ha megőrzi lelki békéjét és Isten kegyelmét, akkor az Úr dicsőségére kell ennie, innia és öltözködnie. {AH 369.1}

Cselekedjétek először Isten kívánalmait! - Álljon első helyen Isten kívánalma! Nem cselekesszük akaratát, ha azt szenteljük neki, ami megmarad jövedelmünkből, miután minden elképzelhető szükségletünket kielégítettük. Mielőtt elköltenénk keresetünk egy részét, vegyük ki és ajánljuk fel Istennek azt a részt, amelyre igényt tart. A régi rendelkezésben az oltáron folyamatosan égett a hálaáldozat tüze, így mutatva rá az embernek Isten iránti vég nélküli kötelezettségére. Ha eredményesek vagyunk világi munkánkban, azt az Úr áldásának kell tulajdonítanunk. A jövedelem egy részét a szegényeknek kell áldoznunk, és nagy részét Isten ügyére kell fordítanunk. Ha az Isten által igényelt részt visszaadjuk neki, akkor megáldja és megszenteli a maradékot, a saját használatunkra. De, ha az ember megrabolja Istent azáltal, hogy visszatartja azt, ami az övé, átka nyugszik az egészen. {AH 369.2}

Gondoljatok a szűkölködő szegényekre! - Ha Krisztus jellemét képviseljük, lelkünkből ki kell űzni az önzés minden részecskéjét. A reánk bízott mű előrevitele érdekében szükségessé válik, hogy javaink minden megtakarítható legkisebb részét is odaadjuk. Tudomásunkra jut családok szegénysége, szenvedése, ezért a lesújtottakat és szenvedőket segítenünk kell. Nagyon keveset tudunk a körülöttünk uralkodó emberi szenvedésekről; de amint alkalmunk van, legyünk készek, hogy azonnali segítséget nyújtsunk a szorult helyzetben levőknek. {AH 370.1}

A pénz fényűzési célokra való elherdálása megfoszthatja a szegényeket a szükséges javaktól, hogy el legyenek látva élelemmel és ruházattal. Az, amit a ruházkodásra, az építkezésre, a bútorzatra és különböző dolgokra költünk büszkeségünk kielégítésére, az sok szenvedő család nyomorát enyhítené. Isten sáfárai szolgáljanak a szűkölködőknek. {AH 370.2}

Isten gyógyszere az önzésre és kapzsiságra. - A jószívűség, mely az önmegtagadás gyümölcse, csodálatos segítség az adakozó számára. Ez oly nevelést nyújt számunkra, mely jobban megérteti velünk az Úrért végzett munkát, aki széjjeljárván jót cselekedett, hogy enyhítse a szenvedést és gondoskodjék a nélkülözők szükségleteiről. {AH 370.3}

Az állandó önmegtagadó segítőkészség Isten gyógyszere az önzés és a kapzsiság megrontó bűne ellen. Az Úr rendelte el a rendszeres segítőkészséget műve fenntartására és a szenvedők és nyomorúságban élők enyhítésére. Elrendelte, az adakozás váljék szokásunkká, ellensúlyozva a kapzsiság veszélyes és megtévesztő bűnét. A folyamatos adakozókészség halálra éhezteti a kapzsiságot. A rendszeres jótékonyság célja Isten rendelkezésében az, hogy elszakítsa a kapzsi emberektől a kincseket oly gyorsan, ahogy megszerzik azt, és az Úrnak szenteljék, akié minden... {AH 370.4}

A rendszeres jótékonyságnak Isten terve szerinti állandó gyakorlása gyengíti a kapzsiságot és megerősíti a jótékonyságot. Ha a gazdagság növekedik - még azok is akik vallják a kegyességet -, szívüket a vagyonba helyezik; és minél többjük van, annál kevesebbet adnak az Úr tárházába. Így a gazdagság önzővé teszi az embereket, és a felhalmozás táplálja a kapzsiságot; és a folytonos gyakorlása által e gonoszság megerősödik. Isten ismeri e veszélyt, ezért körülvett bennünket védőeszközökkel, hogy megakadályozza romlásunkat. Elvárja a jótékonyság állandó gyakorlását, hogy a jó cselekedetben való szokás ereje megtörhesse az ellenkező irányú szokás erejét. {AH 371.1}

Előttünk van a világ erkölcsi sűlyedésének a képe a divat kérdésében, hogy követhetik hát hitvalló keresztények a világiasság ösvényét? Szentesítsük hát ezeket az erkölcsromboló divatokat az által, hogy elfogadjuk őket? Sokan élnek a világ divatja szerint, de csak azért, mert Krisztus, a dicsőség reménysége nem alakult ki bennük. A fényűző élet, a költséges különcködő öltözködés oly fokra hágnak, hogy az utolsó idők főbb tüneteihez tartoznak. {MYP 359.3}

Mindenütt gőg és hiúság nyilvánul meg, de azok, akik szívesen néznek a tűkörbe, hogy önmagukat csodálják, kevéssé hajlamosak arra, hogy Isten törvényébe nézzenek, a nagy erkölcsi tükörbe. Az öltözködés ezen bálványozása mindazt lerombolja a jellemben, ami alázatos, szelíd és szeretetreméltó. Elfogadja az elmélkedésnek, szívünk kutatásának és Isten szava imádságos tanulmányozására szentelendő becses órákat. Isten Igéje ihletett tanításait különösen a mi tanulságunkra és javunkra jegyezte fel. {MYP 359.4} Az öltözködésnek való hódolás elvesz azokból az anyagi eszközökből, amelyek az irgalom és jótékonyság munkájára bízattak ránk és ezen féktelen költekezés Isten meglopása. Anyagi javainkat nem azért kaptuk, hogy a büszkeségnek hódoljunk és mutogassuk magunkat. Bölcs sáfároknak kell lennünk és öltöztetnünk kell a mezíteleneket, táplálni az éhezőket és anyagi eszközeinkkel Isten ügyét kell előmozdítanunk. Ha ékességet kívánunk, a szelídség, alázat, szerénység és okosság mindenkinek jól áll, az élet minden során és helyzetében.

Források

• Szvámi Sivananda: Utak a boldogsághoz, 2014
• Michel Quoist: Így élni jó, 1966
• E. G. White: Jézushoz vezető út
• E. G. White: Bizonyságtételek