Szerkesztő:Metz/kert
Japánkert[szerkesztés]
A japánkert (kandzsi: 日本庭園, nihon teien) hagyományos japán stílusban készült kert, melyet magánkertekben, nyilvános parkokban vagy buddhista templomok mellett, illetve történelmileg jelentős helyeken (pl. várak mellett) alakítanak ki. A leghíresebb japánkertek nagyrészt sziklakertek (kareszanszui). A kerteknek a japán teaszertartáshoz kötődően kialakult változata a vidékies egyszerűségű teakert.
Egy tipikus japánkertben rendszerint megtalálhatók ezek az elemek, vagy az őket jelképező dolgok:
- víz
- sziget
- a szigetre vezető híd
- lámpás, leggyakrabban kőből
- teaház vagy kerti pavilon
A japánkertek fajtái:
- „Tókertek”, melyeket leginkább csónakból lehet megtekinteni
- „Üldögélőkertek”, melyek szépsége a verandáról vagy ablakból nézve érvényesül
- „Teakertek”, melyeket a teaszertartásra szolgáló házikóba vezető úton lehet megcsodálni
- „Sétakertek”, melyet a kerten végigvezető útról lehet megtekinteni
A kareszanszui (vagy kareszendzui, koszanszui, koszenszui 枯山水: „száraz táj”) stílus a zen templomokból ered. Ezekben a kertekben kevés a növény és nincs víz, de kavicsok vagy hullámosra gereblyézett homok segítségével felidézik a víz hangulatát. A stílusra jellemzőek az érdekes alakjukért vagy mintázatukért választott sziklák, a moha, és az alacsony növésű bokrok. Egy híres sziklakert például a kiotói Rjóan-dzsi templom kertje.
Egyes kertekbe Japán különböző részeiből hozattak díszítőköveket. A kertekben gyakori növény a bambusz és a vele rokon növényfajták, az örökzöldek – köztük a japán feketefenyő –, valamint lombhullató fák, például a juhar, illetve a páfrányok és mohák.
A sakkei (借景, „kölcsönzött tájelem”) módszer arra utal, amikor a kert rajta kívül álló elemekkel (pl. hegyek, épületek) alkot művészi kompozíciót. Ilyenkor egy középső elem – gyakran gondosan ápolt növényzet – zárja ki a közbetolakodó elemeket és foglalja keretbe a bemutatni kívánt látványt.
Magyarországon a Budapesti Állatkertben található egy japánkert.
A kő, víz és növények elrendezése a japánkertekben[szerkesztés]
Bár a japánkert kifejezés hallatán leggyakrabban békés, gyönyörű helyekre gondolunk, melyek kikapcsolódást jelentenek a mindennapi életből, japánkerteket más céllal is terveznek. A legtöbb kert csendes elmélkedésre bátorítja a látogatót, de némelyiket ritka növényfajok vagy érdekes formájú kövek bemutatására hozták létre.
A sétakertekben (kaijú-siki) a látogatónak végig kell sétálnia a kerten, hogy teljes mértékben élvezhesse szépségét. Előre megtervezett út viszi végig a sétálókat a kert minden egyes részén. Egyes helyeken egyenetlenre tervezik a talajt, hogy az embernek a lába elé kelljen néznie, és amikor újra felnéz, szép dísz vagy látvány ötlik a szemébe – ezt a tervezésmódot hívják „az elrejtés és megmutatás elvének”, és célja a látogató felvidítása.
A köveknek a japán legendák szerint lelkük van, ezért tisztelettel kell bánni velük. Kövekből alakítják ki a kertek ösvényeit és hidait. Kövek jelképezik a hegyeket is, ahol igazi hegyek nincsenek. Mindig páratlan számú követ helyeznek el egy csoportban, leggyakrabban háromszög alakzatban.
A vízforrásnak a japánkertben a természet részének kell tűnnie, ezért a hagyományos japánkertekben nincs szökőkút. A patakokat kanyargósra tervezik, hogy természetesnek és nyugalmat árasztónak tűnjön. A lámpást gyakran a víz mellé helyezik, hogy együtt jelképezzék a jint és a jangot, a tűz és víz hagyományosan férfias, illetve nőies jellegét.
Egyes kertekben száraz tó- vagy patakmederrel, esetleg kövekkel kiképzett „vízeséssel” képviseltetik a vizet. Ennek nem csak az lehet az oka, hogy ott a valódi víz használata valamilyen akadályba ütközik, hanem ha filozofikus igényű, meditálókert létrehozása az elsődleges cél, akkor esetleg szimbólumokkal helyettesítik a vizet. Ilyenkor kavicsok jelentik a vizet, kavics- vagy homoktertítés jelenti a víztükröt, amelybe a víz hullámzását érzékeltető vonalakat húznak.
A harmadik fontos elem egy japánkertben a zöld növényzet. A hagyományos kertekben kevés a szín, ezért kevés virágot ültetnek; a színes virágokat gyakran a bejárat közelében helyezik el. Egyes növények, például a juhar, más-más évszakokban más-más színt adnak a kertnek.
A Japánon kívül létrehozott kertekben többnyire igyekeznek Japánban honos növényeket használni, de van, hogy az eltérő éghajlat miatt csak más fajta alkalmazható.
-
Kőlámpások a Monte Palace Trópusi Kertben, Madeirán -
Kócsag pihen a cowrai japánkert kőlámpásán -
Kaiju-siki, azaz sétakert
A japánkerttel összefüggő szavak és kifejezések[szerkesztés]
- cha-niwa = teakert
- genkanniwa = belépőkert
- gyo = szabadabb
- hira-niwa = sík vidéki kert
- ikebana = japán virágrendezés
- kaiyu = körbejárható kert
- kakehi = bambuszfolyóka
- kakine = a kertrészeket elválasztó belső kerítés
- karesansui = kőkert
- keiseki = magános kő
- niwa = kert
- nobedan = főút, „kőösvény”
- rin = növény
- rinsen = tájkert
- rojiniwa = közlekedőkert
- sen = forrás
- shakkei-niwa = a környező táj hatásár épülő kert
- shin = igazi, igazság, szellem, becsület
- shinden-zukuri = shinden típusú palota és kertegyüttes
- shuniwa = főkert
- so = vázlatos
- soe = kisérő, követő ág
- to = kődísz
- tobiishi = lépőkő
- toro = kerti lámpa
- tsuki-yama = hegyvidéki kert
- tsukubai = kő kézmosó
- uraniwa = gazdasági kert
Lásd még[szerkesztés]
Külső hivatkozások[szerkesztés]
- Mitsui Sen: A japánkert titkai. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987 ISBN 963 232 479 X
- Japánkert linkgyűjtemény (magyar)
- Japánkertek adatbázisa (angol)
- Elmélkedések a japánkertről (angol)
- Édenkert – Tokió kertjei (Tim Porter fotóművész portfóliója) (angol)
- A japánkertekről (angol)
- Japán kultúrája és művészete – Japánkertek képei (angol)