Szerkesztő:Kmiki87/Népek tavasza
A népek tavasza elnevezés 1848 tavaszát jelöli illetve az ekkor Európa számos országában kitörő polgári forradalmak és szabadságharcok összességét, amely a korabeli európai monarchiák egy részét hosszabb-rövidebb időre megrendítette.
Kronológia[szerkesztés]
- január 2. Dohánylázadás Milánóban[1]
- január 12. kitör a palermói forradalom[2]
- január 27. forradalom Nápolyban, a tüntetők alkotmányt követelnek.[3]
- február 1. Pesten Emich Gusztáv kiadja Petőfi Sándor összes költeményei 1842-1846 második részét[4]
- február 5. a torinoi városi tanács alkotmányt kér Károly Albert szárd–piemonti királytól[5]
- február 8. Károly Albert alkotmányt ígér, kihirdeti annak az alapelveit[6]
- u.a. római tüntetés az egyházi kormányzás ellen[6]
- február 10. II. Ferdinánd nápoly–szicíliai király újra kihirdeti az 1820-ban rövid ideig érvényben lévő alkotmányt[6]
- február 11. Münchenben a tömeg kifosztja I. Lajos szeretőjének villáját[6]
- február 12. a badeni alsóházban az ellenzék egységes német törvényhozás és nemzeti intézmények mellett foglal állást[6]
- u.a. feláll a pápai állam első világi kormánya Antonelli bíboros vezetésével[6]
- február 17. II. Lipót alkotmányt ad Toscananak[7]
- Schleswig és Holstein rendjei tiltakoznak a dán annektálás ellen.[8]
- február 18. Padovában a cs. kir. katonaság megtámadja a tüntető egyetemistákat[7]
- február 22. tömegtüntetések Párizsban, barikádokat emelnek, összecsapnak a feloszlatásra kivezényelt katonákkal[9]
- u.a. cs. kir. hatóságok ostromállapotot hirdetnek Veneto és Lombardia tartományokban[9]
- február 24. II. Ferdinánd leteszi az esküt az alkotmányra[8]
- u.a. francia ideiglenes kormány alakul, sikertelenül megkísérli leverni a forradalmat[8]
- u.a. Klemens Metternich tiltakozik Anglia állítólag osztrákellenes akciói miatt[8]
- február 25. Párizsban kikiáltják a köztársaságot[8]
- február 26. Gustav Struve és a badeni radikálisok össznémet parlament összehívását és polgári szabadságjogok megadását követelik[8]
- február 27. nagygyűlés Mannheimben, elfogadják Struve javaslatát[8]
- március 10. sikertelen forradalmi megmozdulás Brugge-ben[8]
- március 13. az első bécsi forradalom kezdete
- március 15. forradalom Pesten
- u.a. sikertelen felkelés Brüsszelben
Előzmények[szerkesztés]
Itália[szerkesztés]
1848-ban Itália-szerte forradalmak lángoltak fel, elsőként január 12-én Palermoban, majd Nápolyban, március közepén Velencében és Milánóban, végül novemberben Rómában is. A felkelők célja elsősorban az olasz egység megteremtése volt, Rómában például IX. Piusz pápa rendkívül haladó reformokat léptetett életbe, ellene a forradalom azért tört ki, mert nem volt hajlandó hadat üzenni Ausztriának. Az uralkodók a tavasz során (II. Ferdinánd nápoly–szicíliai király már január végén) alkotmányt adtak népüknek.
Március végén az észak-itáliai felkelők segítségére sietett Károly Albert szárd–piemonti király is, és az osztrák csapatokat a várnégyszögbe szorították. Úgy tűnt, felsorakozik melléjük a nápoly-szicíliai királyság, a pápa és a közép-itáliai nagyhercegségek is, azonban előző kettő végül távol maradt a konfliktustól. Az osztrák hadsereg erősítést kapott, és Radetzky tábornok parancsnoksága alatt sikeres ellentámadásba ment át. Eközben II. Ferdinánd király leverte a nápolyi felkelést, Szicília egyelőre még önálló tudott maradni.
Július végén, augusztus elején a szárd királyság fegyverszünetre kényszerült, az osztrákok pedig folytatták Velence ostromát, melyet már júniusban elkezdtek. A helyzet láttán Rómában az egyre elégedetlenebb közhangulat forradalomhoz vezetett, IX. Piusz elmenekült, kikiáltották a Római Köztársaságot. Március végén a Piemonti–Szárd Királyság egy újabb támadást intézett a Pó-völgyben állomásozó osztrákok ellen, de a támadás napokon belül összeomlott. Franciaország a pápa kérésére expedíciós hadtestet küldött Róma ellen, II. Fülöp pedig megkezdte Szicília visszafoglalását. Velence magára maradt, és augusztus 28-án megnyitotta kapuit.
Belgium[szerkesztés]
Belgiumban is több helyen felkelés robbant ki, azonban egyik sem vezetett sikerre.
- március 10. Brugge-ben
- március 15. Brüsszelben és Tournai közelében
- március 17-19. Virtonban
Lengyelország[szerkesztés]
Krakkóban már 1846 februárjában is rövid életű osztrákellenes forradalom bontakozott ki.[10] Először március 17-én, majd április 25-27-én próbálkoztak sikertelenül forradalom kirobbantásával.[8]
Párizsi forradalom és a Második Francia Köztársaság[szerkesztés]
A február 22-én kezdődő tüntetések és a kirobbanó utcai harcokon Lajos Fülöp nem tudott úrrá lenni. Először a karhatalom bevetésével próbálkozott, majd 23-án miniszterelnökét menesztette, ezzel azonban nem sikerült lecsillapítani a tüntetőket. Ellene fordult Nemzeti Gárda is, és a kilátástalan helyzet láttán 24-én lemondott unokája javára. A párizsi munkásság által támogatott köztársaságiak azonban 25-én kikiáltották a köztársaságot.[11]
A második köztársaság súlyos belső problémákkal küzdött, a munkanélküliséget nem sikerült felszámolni, a február végén elfogadott foglalkoztatást elősegítő intézkedések és munkásbarát rendelkezések ellenére a proletárok elégedetlensége egyre nőtt, ami a június 23-án kitört kétségbeesés forradalmához vezetett.[11]
Német fejedelemségek[szerkesztés]
Bécsi forradalmak[szerkesztés]
Az 1847-es év Ausztriában is gyenge termést hozott, és a munkanélküliség Bécsben is komoly problémát jelentett, a városban mintegy 10000 munkanélküli élt ekkor. A külvárosokban éhséglázadások, élelmiszerüzletek fosztogatása volt a válasz. Emellett a szigorú ellenőrzés ellenére létrejött és erősödött a liberális ellenzék a birodalmi fővárosban is, és Metternich rendszerét egyre keményebb kritikával illették.[12]
A Párizsból, a német fejedelemségekből és Pozsonyból érkező hírek mozgásba hozták a liberális és a radikális elemeket, különösen az egyetemisták játszottak fontos szerepet a forradalmi eseményekben. Március 13-án nagy tüntetést szerveztek, melyet az udvar fel akart oszlatni, és ezzel kirobbantotta az utcai harcokat. Metternich lemondásra kényszerült, menesztették a rendőrfőnököt is. Uralkodói engedéllyel felállt a Nemzetőrség és a diákok által szervezett Akadémiai Légió, új kormány alakult Kolowrat gróf vezetésével. Áprilisban a császár eltörölte a birodalomban a jobbágyi szolgáltatásokat, majd a hónap végén alkotmányt adott.[12]
Mikor az Akadémiai Légiót május 14-én fel akarta oszlatni a kormányzat, kitört a második bécsi forradalom, az udvar rövidesen Innsbruckba szökött, ahonnan immár keményebb hangot ütött meg.[12]
Magyarország[szerkesztés]
Magyar szabadságharc[szerkesztés]
Az első bécsi forradalom hatására Pesten március 15-én tüntetést szerveztek és a forrongó közhangulat hatására Pozsonyban elfogadták az áprilisi törvényeket. Magyarország továbbra is a Habsburg uralkodó fősége alatt nagy önállóságot kapott és sok tekintetben függetlenedett az osztrák birodalom többi részétől.
Nemzetiségi mozgalmak[szerkesztés]
A magyar függetlenedési törekvések mellett a Magyar Királyság területén élő nemzetiségek is fel akarták használni a körülményeket politikai engedmények elérésére. A románok, szerbek, horvátok és szlovákok mind a birodalmon belüli autonómiát kívántak kiharcolni, és mivel a magyar kormány nem volt hajlandó az ország egységét területi vagy nemzetiségi autonómiával gyengíteni, hamar a magyar forradalom ellen fordultak.
Havasalföld[szerkesztés]
Forrás[szerkesztés]
szerk.: Hermann Róbert: Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története. Videopont Kiadó (1996). ISBN 963 8218 207
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Hermann, i. m. 6. o.
- ↑ Hermann, i. m. 8-9. o.
- ↑ Hermann, i. m. 10. o.
- ↑ Hermann, i. m. 12. o.
- ↑ Hermann, i. m. 14. o.
- ↑ a b c d e f Hermann, i. m. 15. o.
- ↑ a b Hermann, i. m. 16. o.
- ↑ a b c d e f g h i Hermann, i. m.
- ↑ a b Hermann, i. m. 17. o.
- ↑ lásd Krakkó történelme
- ↑ a b Hermann, i. m. 17-19. o.
- ↑ a b c Hermann, i. m. 25-27. o.