Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Deketto/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Rövid története[szerkesztés]

A lapot 1871. január 1-én adta ki Abafi (Aigner) Lajos. A megjelölés kezdetben „Irodalmi és szépművészeti lap” volt, a második évben ez kibővült „Irodalmi, szépművészeti és kritikai hetilapra”. Szépirodalmat a második évfolyamban még elvétve közöl a lap, ám végül elmarad, és a Figyelő kizárólagosan kritikai lappá lett. A szerkesztő tisztét Szana Tamás töltötte be, míg 1876 januárjában Ábrányi Emil át nem vette tőle ezt a posztot, ám ez év közepén ismét szerkesztőváltás történt: a tulajdonos-kiadó Abafi Lajos lépett Ábrányi helyébe. Ekkor történt meg a lap specializálódása és vált irodalomtörténeti szaklappá. Ennek oka, hogy nem tudta ellátni a kezdetekben megjelölt feladatát, miszerint széles közönségnek nyújt átfogó tartalmat. Ez már 1872 második félévében látszódott, mikor a lap értékeléséről így írt a szerkesztő: "[a lap] létezése nem felesleges: arról az olvasó-közönség míveltebb és jobb része tanúskodik, mely hovatovább nagyobb számmal csoportosul vállalatunk körül. E közönség igényeit kielégíteni: lesz jövőre is legfőbb törekvésünk." A váltás tehát bekövetkezett, melynek eredménye, hogy a létrejött új lap az első a magyar irodalomtörténet-írás szaklapjai közül.

A Figyelő arculata[szerkesztés]

A Figyelő arculatának meghatározásához címszavakat jelölhetünk ki. Ezek olyan fogalmak melyek a korban népszerűek, a mindennapi (irodalmi)párbeszéd tárgyai voltak, amikről a lap is írt. A folyóiratnak voltak olyan karakteres munkatársai, akiknek bizonyos kérdésekben tett állásfoglalásuk az egész lap nézetét tükrözte (pl. Endrődi, György Aladár). Az, hogy miként viszonyult a lap ezekhez a fogalmakhoz, kérdésekhez, segít meghatározni a lap arculatát.

Nemzeti és kozmopolita[szerkesztés]

Az ötvenes évektől uralomra jutott nemzeti gondolatra a „provincializmus”, „a túlvitt patriotizmus” volt a jellemző. Ezzel a felfogással szemben helyezkedtek el, ugyanis szerintük a kor szellemének a fő iránya a kozmopolitizmus, és ezt kell követni. Ám ez nem jelenti azt, hogy a nemzeti jegyeket teljesen el kell hagyni. Endrődi Sándor így ír erről: „A nemzeti jelleg… mindig összefér e cosmopolitizmussal.”

Világfájdalom[szerkesztés]

Az általános vélekedéssel ismét szemben állva, a Figyelő köre elismerte a korban világfájdalom létjogosultságát. Endrődi egy 1871-es tanulmányában (Byron és a jelenkor) a világfájdalmat egészen az antikvitásig visszavezeti. Egy évvel később Pessimismus című cikkében ismét visszatér erre a kérdésre. Ekkor már Arany Jánost is idézi: „A művészet harmóniája nem mindig az optimismusé is egyszersmind.”

Költészet és tudomány[szerkesztés]

A fő kérdésük az volt, hogy milyen szerep jut a költészetnek a tudomány mellett. Abban egyetértettek, hogy korukat a materializmus korának tekintették, ám eltérően vélekedtek arról, hogy milyen viszonyban áll a költészettel. A különböző nézetek ellenére azonban, valamennyien azt vallották, hogy a költészetnek társadalmi hivatása van. (Ezt azonban élesen elkülönítették a politikai költészet által vállalt feladattól, amit elutasítottak.)

Művelődéstörténet és összehasonlító irodalomtörténet[szerkesztés]

Tájékozódásuk két fő vonását ez a két elem adta. Ismereteik frissek és naprakészek voltak. Ezen művelődéstörténeti és komparatista irányzatuk az angollal rokonítható inkább, semmint a franciával.

A Figyelő mint kritikai lap[szerkesztés]

A magyar művek mellett, elvétve világirodalmi alkotások bírálata is helyet kapott a lapban. Ám itt is kiviláglik, hogy a francia irodalommal nem foglalkoztak, leszámítva Victor Hugot. Összességében viszont Németh G. Béla azt állítja, hogy a Figyelő "gyengén vizsgázott" a gyakorlati kritika terén. Ezt három fő oknak tulajdonítja: "Az első az, hogy Endrődit leszámítva nem volt a lapnak esztétikailag igazán érzékeny bírálója. A második rendkívül gyakori az irányváltások korszakában. A csoport tagjainak esztétikai ízlése elmaradt esztétikai elvei mögött."

Főbb munkatársak[szerkesztés]

Asbóth János Endrődi Sándor Ábrányi Emil, ifj. Rádl Ödön Torkos László Erődi Béla Vajda János

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Németh G. Béla: A magyar irodalomtörténeti gondolkodás a pozitivizmus korában, Budapest, Akadémiai, 1981, 93-127. Szajbély Mihály: A nemzeti narratíva szerepe a magyar irodalmi kánon alakulásában Világos után, Budapest, Universitas, 2005, 341-365.