Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Bináris/Dusza Árpád

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Dusza Árpád (Dabas, 1944. február 25.2007. december 10.) matematika–fizika és számítástechnika szakos középiskolai tanár.

A magyar számítástechnikai oktatás egyik megalapozója és ikonikus alakja, aki az egyik legeredményesebb versenyfelkészítő informatikatanár volt az 1990-es években.

https://itf.njszt.hu/szemely/dusza-arpad https://itf.njszt.hu/wp-content/uploads/2021/06/inspiracio_hirlevel-2009_1.pdf

Szakmai pályafutása

[szerkesztés]

1966 és 1970 között tanított a miskolci I. számú Ipari Szakközépiskolában, mely később átkeresztelődött Baross Gábor Szakközépiskolává. 1970-től egészen 2007-ig a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban volt pedagógus.

Az első speciális matematika szakos osztály 1968-ban indult a Földesben, ahol az országban először kezdtek el számítástechnikát tanítani. Két évvel később, 1970-ben Obádovics J. Gyula tartott egy számítógépes tanfolyamot a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen (NME), ahol ő is részt vett. A képzés során gépi kódot és egy ALGOL-szerű nyelvet tanultak, saját programjaikat éjszakánként írták.

A következő évben, 1971-ben, amikor a Földes megkapta az első számítógépet, egy TPA-1001/i-t, elhatározta, hogy a jövőben számítástechnikát is tanítani fog.

Tanári feladatai mellett 1970-től 1972-ig nevelési igazgatóhelyettesként, majd 1972-től 1984-ig a számítástechnikai laboratórium vezetőjeként tevékenykedett. 1985-től 1990-ig megyei, majd országos számítástechnikai szaktanácsadóként dolgozott.

1987-ben Tarján Jenő-emlékéremmel tüntették ki az informatikai képzés és továbbképzés terén elért kiemelkedő teljesítményeiért.

Nyaranta rendszeresen szervezett számítástechnikai táborokat a Földes Gimnázium Bogácson található üdülőjében, amelyeken rendszeresen 40 diákot vett részt.

2005-ben "Algoritmusok Pascal nyelven" című könyve elnyerte az "Az év informatikai tankönyve" címet, amit az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (ISZE) alapított.

Négy egymást követő évben, 1995-től 1998-ig mindig kijutott tanítványa a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiára (IOI), és 1997-ben Fokvárosban ezüstérmet nyertek.

https://itf.njszt.hu/szemely/dusza-arpad

Tehetséggondozás

[szerkesztés]

2008 óta minden évben az ISZE szervezésében megrendezésre kerül a Dusza Árpád Országos Programozói Emlékverseny, ahol háromfős középiskolai programozó csapatok versenyeznek. Az eseménynek minden évben a Földes Ferenc Gimnázium ad otthont.

A Dusza Árpád Programozóműhelyt 2019 szeptemberében hirdette meg először az ISZE az Emlékversenyhez kapcsolódóan. Olyan középiskolásoknak szóló, informatika tehetséggondozó mentorprogram, amely 3-4 fős csapatoknak nyújt szakmai támogatást saját választott projektjeik megvalósításához.

Könyvei

[szerkesztés]
  • Dusza Árpád, Varga Antal: A Basic nyelvű programozás ábécéje. Műszaki Könyvkiadó, 1985
  • Dusza Árpád, Varga Antal: A Basic nyelv. Műszaki Könyvkiadó, 1987
  • Turbo Pascal 6.0 az alapoktól. APC Stúdió
  • Algoritmusok Pascal nyelven – Az alapoktól az emelt szintű érettségiig. 2006

Interjúk

[szerkesztés]


[[Kategória:Magyar informatikatanárok]] [[Kategória:Magyar fizikatanárok]] [[Kategória:Magyar matematikatanárok]] [[Kategória:Dabasiak]] [[Kategória:Miskolciak]] [[Kategória:1944-ben született személyek]] [[Kategória:2007-ben elhunyt személyek]]