Szentgyörgyi István (szobrász)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szentgyörgyi István
Szentgyörgyi István nem sokkal halála előtt
Szentgyörgyi István nem sokkal halála előtt
Született 1881. június 20.
Bégaszentgyörgy
Elhunyt 1938. szeptember 28.
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása szobrászművész
A Wikimédia Commons tartalmaz Szentgyörgyi István témájú médiaállományokat.

Szentgyörgyi István (Bégaszentgyörgy, 1881. június 20.Budapest, 1938. szeptember 28.) magyar szobrász.

Honvéd Gyalogezred Emlékműve (1933) Első világháborús emlékmű. Bronz és mészkő. Budapest, VIII. kerület, Harminckettesek tere

Életpályája[szerkesztés]

Az elemi iskola és a gimnázium első osztályának elvégzése után - Kaufmann István akkori bégaszentgyörgyi tanítójának tanácsára - az akkor induló szegedi fa és fémipari szakiskolába került, ahol egyebek közt fa faragást tanult. Az iskola elvégzését követően Zürichben tanult kőfaragást. Majd állami ösztöndíjjal került a budapesti Iparművészeti Főiskolára, Mátrai Lajos György osztályába. A főiskola sikeres elvégése után három esztendeig főképp iparművészeti tárgyak készítéséből élt. Egyéves sorkatonai szolgálat után, 1905 őszén, magán ösztöndíjjal Brüsszelbe utazott, és 1905 és 1910 között a brüsszeli akadémián tanult, első két esztendőben van der Stappen osztályában. Az Akadémián több első díjat kapott munkáira (Médaille en Vermeil). A jó tanulmányi előmenetele révén jogosult lett egy kis különálló műterem bérlésére Brüsszelben, az Akadémián. Itt készítette el a Panasz című egész alakos alkotásait, amelyet 1908-ban hazahozatott és a téli tárlaton kiállította. Rökk Szilárd-díjat kapott érte, sőt megvásárolta tőle az állam. A kapott jövedelemből még további két esztendőre tudott visszatérni Brüsszelbe tanulmányai folytatása végett, és műtermében olyan alkotások születtek még mint a "Teniszező", vagy az életnagyságú Kígyóbűvölő című szobra. Ez utóbbit kiállította a brüsszeli nemzetközi kiállításon, amelyért bronzérmet kapott (1910), később itthon a Lipótvárosi Kaszinó díját nyerte el vele. 1910 nyarán hazatért, és két évig főképp kisebb alkotások kerültek ki a keze alól. 1912-ben a nagyváradi Tisza Kálmán szoborpályázatot nyerte meg, 1913-ban ennek a kivitelezési munkáit is. 1913-ban második díjat kapott az Erzsébet királyné szoborpályázaton. 1914-ben a háború kitörését követő mozgósításkor Szegedre vonul be, és szolgálatot is itt lát el 1916 elejéig, amikor is az Erzsébet szoborpályázat sikerére való tekintettel felmentik a szolgálat alól. 1916 végén le is szerelhetett a katonaságtól, és újból dolgozni kezdett. 1917-ben a Műcsarnokban kiállított Portréját megvásárolta az állam, 1918-ban egy másik portréjával állami aranyérmet nyert. A Műcsarnok tárlatán kiállított Díszkút-kompozícióját megvásárolták a bővülő Gellért Szálló számára. Az Anya szobra elnyerte a céhbeliek szakmai kitüntetésének ezüst fokozatát. 1925-ben lett a Képzőművészeti Főiskola tanára. Számos kitüntetést, aranyérmet és díjat nyert. Készített emlékműveket, hősi emléket (Budapest, Soroksár, Kiskunhalas), síremléket és díszkutat (Szabó Ervin tér) is.[1] Neoklasszicista stílusban alkotott. Műveiből 1921-ben gyűjteményes kiállítást rendezett az Ernst Múzeum. 14 szobra megtalálható a Magyar Nemzeti Galériában, Bigéző fiújának egyik példányát a római modern múzeum őrzi, amely egyébként annak idején a főváros nagydíját kapta meg.

„Ne teoretizálj! Megvetek minden jelszóművészetet. A szobrász kifejező eszköze egyes-egyedül a forma. Minden érzés, eszme, vagy ötlet, amely a formák világán kívül esik, közvetlenül hasznavehetetlen rám nézve, amikor alkotásról van szó. A formákat látni, ismerni, de főleg szeretni kell, hogy ne vétkezzünk ellenük" - mondta élete munkásságának mintegy összefoglaló hitvallásául Szentgyörgyi István.[2]

Nevezetesebb művei[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Budapest lexikon II. (L–Z). Főszerk. Berza László. 2., bőv. kiadás. Budapest: Akadémiai. 1993. 421. o. ISBN 963-05-6410-6
  2. Szentgyörgyi István önéletrajz - megjelent: Az Est Hármas Könyve / Lexikon az újságolvasók számára, 1923 / 625-626. oldal

Források[szerkesztés]