Székely Endre

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Székely Endre
Született Braun Endre
1912. április 6.[1]
Budapest VII. kerülete
Elhunyt 1989. április 14. (77 évesen)[2]
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
Kitüntetései Erkel Ferenc-díj (1954, 1980)

Székely Endre, Braun (Budapest, Erzsébetváros, 1912. április 6.[3] – Budapest, 1989. április 14.)[4] kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karnagy, főiskolai tanár.

Élete[szerkesztés]

Braun Lipót kereskedő és Winkler Gizella (1888–1975)[5] gyermekeként született az erzsébetvárosi Akácfa utca 27. szám alatt.[6] Apját fiatalon elvesztette, majd édesanyja következő férje, Székely Vilmos (1883–1958) magánhivatalnok örökbe fogadta és nevére vette.[7] 1932 és 1935 között a budapesti Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakán Siklós Albert, Kodály Zoltán és Molnár Antal növendéke volt. 1937-ben zeneszerzői diplomát szerzett. A második világháború alatt munkaszolgálatos volt. 1943 novemberében tért haza, s a következő év tavaszán szerzői estet adott Járdányi Pállal, Mihály Andrással és Sugár Rezsővel a Zeneakadémia Kistermében. Részt vett az ellenállásban, majd Magyarország német megszállását követően bujkálni kényszerült. 1945-ig a Bőrös Szakszervezet kórusát vezette, a Vándor-kórusban Vándor Sándor helyettese volt. 1945-ben Járdányi Pállal megszervezte a Magyar Zeneművészek Szabad Szakszervezetét, majd Szendrő Ferenccel közösen a Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt közös szervezetét, a Munkás Kultúrszövetséget. Az összes magyar kórust összefogó Bartók Szövetség főtitkára volt. 1950-től 1952-ig a Magyar Rádió kórusát vezette. 1952-ben Sztálinvárosban (ma Dunaújváros) vegyeskart alapított, amelynek 1956-ig maradt vezetője. 1960-ban kinevezték a budapesti Felsőfokú Tanítóképző Intézet tanárává, ahol 1972-ben nyugdíjaztatásáig tanított. Az 1960-as években megújította zenei eszköztárát, felzárkózott a korszerű zeneszerzéshez. 1967 körül kialakította saját zenei nyelvét. Az 1986-88 csúcspont volt zeneszerzői pályáján. Kompozícióival sikereket ért el itthon és külföldön (Darmstadtban). Vokális és színpadi műveket, zenekari és versenyműveket, kamarazenei és szólódarabokat írt.

Magánélete[szerkesztés]

Házastársa Horváth Ilona Margit (1912–1979) tanár, a pedagógiai tudományok kandidátusa volt, akit 1939. szeptember 23-án Budapesten, az Erzsébetvárosban vett nőül.[8]

Főbb művei[szerkesztés]

  • Vörös Rébék (ballada, 1946; átdolgozás: 1957)
  • Aranycsillag (operett, 1950)
  • Petőfi (kantáta, 1952)
  • József Attila (kantáta, 1954)
  • Vízirózsa (opera, 1958)
  • Dózsa György (oratórium, 1958)
  • 3 fúvósötös (1953, 1961, 1966)
  • 5 Vonósnégyes (1954, 1958, 1961, 1972, 1981)
  • Musica notturna (1968)
  • Trió (ütők, zongora, 1969)
  • Hegedű-szólószonáta (1980)
  • II. Hegedű-szólószonáta (1988)

Díjai, elismerései[szerkesztés]

  • Erkel Ferenc-díj (1954, 1980)
  • Szocialista Munkáért Érdemérem (1955)
  • Munka Érdemrend arany fokozata (1970)
  • Magyar Népköztársaság Csillagrendje (1987)

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap