Sukuba

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Magome-dzsuku (馬籠宿?), a Nakaszendó-út egyik postaállomása

A sukuba (宿場; Hepburn: shukuba?) vagy sukueki (宿駅; Hepburn: shukueki?) az utazók számára pihenőhelyet biztosító postaállomások megnevezése volt a japán Edo-korban. A városokat összekötő utak mentén jöttek létre, működésüket szabályozták, például itt ellenőrizték az utazók iratait. A piacok vagy nagyobb, forgalmasabb utak kereszteződésénél fekvő postaállomások jelentős városokká fejlődtek.[1]

Története[szerkesztés]

A sukubák az Edó-kor öt nagy útvonala (Tókaidó, Nakaszendó, Kósú kaidó, Ósú kaidó, Nikkó kaidó) és azok mellékútjai mellett helyezkedtek el. A legfontosabb út az Edót Kiotóval összekötő Tókaidó volt, mely mentén 53 postaállomás volt megtalálható, az első ezek közül Sinagava volt.[2][3] Az utazók, kereskedők itt pihenhettek meg, juthattak ételhez, válthattak lovat.[4][5] A Tokugava-sógunátus által nem közvetlenül ellenőrzött sukubákat általában a helyi földesúr felügyelte. Az Edo-kor végén már mintegy 250 postaállomás létezett a különféle utak mentén, 5-15 kilométerenként egy.[6] Utagava Hirosige híres fametszeteiben örökítette meg a sukubákat.[2]

Jellemzői[szerkesztés]

Hondzsin a Kuszacu-dzsuku (草津宿?) postaállomáson

A postaállomások mérete igen változatos volt. Az elhagyatottabb hegyvidékeken egészen kicsik voltak, csak szállást és étkezést biztosítottak. Ennek megfelelően különféle szolgáltatásokat lehetett igénybe venni, attól függően, mekkora volt a sukuba. Általában volt itt fogadó, étterem, közfürdő, korcsma, különféle üzletek, melyek gyógyszereket, ruhaneműt, lábbelit árusítottak. A postaállomásokon málhás lovakat és hordárokat is lehetett bérelni. A postamester (ton-ja) felügyelte a működését. A postaállomások a társadalmi hierarchiára is ügyeltek, ezért külön, jól felszerelt, esztétikus kerttel ellátott fogadó volt a magas rangú tisztviselők, nemesek és földesurak számára (本陣, hondzsin). Ugyancsak külön fogadóban szálltak meg az alacsonyabb rangú hivatalnokok és szamurájok, és szintén külön fogadót tartottak fenn a köznép számára.[6]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Deal 61. o.
  2. a b Deal 329. o.
  3. Shinagawa, a gateway to old and new Tokyo. Japan Times, 2014. november 30. (Hozzáférés: 2016. október 9.)
  4. Shukuba Machi. KYOTO Prefectural Government Tourism Division. [2016. június 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 9.)
  5. “Having Fan in Senju”. Adachi-city. (Hozzáférés: 2016. október 9.)
  6. a b Deal 332. o.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]