Stari Bar
| Stari Bar | |
 | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Montenegró |
| Község | Bar |
| Irányítószám | 85354 |
| Körzethívószám | +382 030 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | ismeretlen |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 241 m |
| Időzóna | CET (UTC+1) CEST (UTC+2) |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 42° 05′ 37″, k. h. 19° 08′ 02″Koordináták: é. sz. 42° 05′ 37″, k. h. 19° 08′ 02″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Stari Bar témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A montenegrói Stari Bar (magyarul Régi Bar) romváros az Adriai-tenger partjától, a kikötővárosként és turistacentrumként működő modern Bartól 5 kilométerre keletre, a Rumija-hegység lábánál terül el.[1] A romváros környékén, Stari Bar közigazgatási területén a 2003-as adatok szerint nagyjából 1800-an élnek.
Története[szerkesztés]
A helyszínen talált kerámia- és fémleletek szerint i. e. 800-ban már lakták a területet, valószínűleg valamely illír törzs. A városkát öt évszázaddal később, a kelet-adriai partvidék római megszállásának idején lerombolták. A régészeti feltárások azt mutatják, hogy a rómaiak nem használták a települést, helyette inkább új várost építettek a tengerparthoz közel.[2]
A 6. században, I. Iusztinianosz bizánci császár uralkodása alatt új, erődítménnyel megerősített város épült a régi illír település romjain. A 10. században, VII. Kónsztantinosz bizánci császár idejében Antibáriumnak nevezték a várost, ugyanis a tenger túlpartján található az itáliai Bari.[3] A következő században a terület a parti szláv állam része, fontos politikai és gazdasági központja lett az adriai partvidéknek.
1089-ben a város prímási székhely lett. A Velencei Köztársaság 1443-ban leigázta a várost, majd 1571-ben a törökök foglalták el. 1878-ban Montenegró része lett, majd az évtizedek során elnéptelenedett. Szerepét a gyorsan fejlődő parti város vette át.[4]
A romváros[szerkesztés]
A romváros legősibb részét II. Jusztinianosz bizánci császár építtette, de egyes elemek valószínűleg az 5. századból származnak. A jó állapotban megmaradt felső erődöt a második világháborúban börtönnek használták a megszállók.
Ma már csak az alapjai állnak a város védőszentjéről, Szent Györgyről elnevezett, román stílusban épült templomnak, amelyet a 17. században mecsetté alakítottak át, majd 1882-ben megsemmisült egy lőporrobbanásban. Két másik, a 14. században épült templom valamivel jobb állapotban vészelte át az évszázadokat, de belőlük is csak romos, düledező falak maradtak. A város nyugati részén állnak a volt ferences kolostorhoz tartozó templom maradványai. A falakon nagyon rossz állapotban fennmaradt freskótöredékek láthatók.
Jó állapotban maradt fenn az óratorony, valamint egy 18. századi török gőzfürdő. Szintén megkímélte az idő a településhez vezető akvaduktot, amelynek tövében ma lakóházak állnak.[4]
Megközelítés[szerkesztés]
Stari Bar mindössze öt kilométerre fekszik a modern parti várostól, Bartól, így autóval vagy akár gyalog is könnyen megközelíthető. A romváros reggel 8 és este 8 óra között látogatható, a belépő három
euróba kerül egy felnőtt látogató részére, és egybe a gyerekeknek.
Galéria[szerkesztés]
-
Freskótöredékek -
A felső vár bástyája lőrésekkel -
Faragott betűk egy egykori bejárat felett -
Omladozó falak -
A háttérben az óratorony -
Szent Veneranda templom -
A kevés renovált épület egyike -
A városba vezető akvadukt -
Az óvárosi vár bejárata
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Tim Clancy: Bosznia-Hercegovina, Szerbia és Montenegró, 76. oldal helytelen ISBN kód: 978-9633-370-779 -1
- ↑ Annalisa Rellie: Montenegro, 168. oldal. ISBN 978-1841623818
- ↑ Bács Gyula: Jugoszlávia, 825. oldal. ISBN 963-243-262-2
- ↑ a b Annalisa Rellie: Montenegro, 170. oldal. ISBN 978-1841623818
Források[szerkesztés]
- Tim Clancy: Bosznia-Hercegovina, Szerbia és Montenegró (Alexandra, 2008) ISBN 978-963-370-779-1
- Annalisa Rellie: Montenegro (Bradt Travel Guides, 2012) (angolul) ISBN 978-1841623818
- Bács Gyula: Jugoszlávia (Panoráma útikönyvek, 1983) ISBN 963-243-262-2
