Ligatúra

ß, ſt, fi, ſſ ligatúrák egy régi magyar szövegben

A ligatúra, magyarul ikerbetű nyomdászati szakkifejezés.

Két vagy több betű egybeírását, összekapcsolását, egyesítését jelenti, különösen régi kéziratokban és az ősnyomtatványokban volt gyakori. A középkori írásgyakorlatban – körülbelül az 5-8. században, a karoling írásreform előtt – jellemző volt, hogy folyamatos kézmozdulattal, az íróeszköz felemelése nélkül minél több betűt írtak le, még ha ez a betűk torzulásával vagy helyzetük megváltozásával járt is. Így a kódexmásolók is nagyon sok rövidítést, betűösszevonást használtak, egyrészt, hogy munkát takarítsanak meg, másrészt, hogy a sorokat megfelelően ki tudják tölteni. A 15-16. századi nyomdák gyakran használtak ligatúrákat: Gutenberg 42 soros Bibliájában 290 betűjel fordult elő, ezek nagy része ligatúra volt. A ligatúrákat kétféleképpen hozták létre: a betűket egymásba tolták vagy ívvel kötötték össze.

A nyomdászatban két vagy több, egymásba kapcsolódó rajzú, egy testre öntött nyomdabetűt nevezünk ligatúrának. Több antikvánál ligatúraként jelennek meg az ff, fi, fj és fl betűpárok, mert ezekben a betűkapcsolatokban a második betű veszélyeztetné az f felső kanyarulatát, illetve az fi, fj kapcsolatokban az f az i vagy j pontját.

A francia és latin szedéshez gyakran ligatúrának öntik az ae, oe, AE, OE betűket. Egyes betűtípusokban (például fraktur) kiemelkedően sok ligatúra fordul elő.

Unicode

Ligatúrák, melyek a Unicode-ban is megtalálhatók

A Unicode számos ligatúrát definiál, azonban ezek használata ellenjavallt. A szabványba felvett ligatúrák többsége is csak a Unicode előtt már meglévő karakterkódolásokkal való kompatibilitást szolgálja, és a Unicode jelenlegi álláspontja szerint további ligatúrák nem is fognak helyet kapni a szabványban. Az ezzel kapcsolatos viták rendre újra és újra fellángolnak.

Betűkapcsolat	Ligatúra	Unicode
Et	&	U+0026
ſz, ſſ, ss	ß	U+00DF
AE, ae	Æ, æ	U+00E6, U+00C6
OE, oe	Œ, œ	U+0152, U+0153
ue	ᵫ	U+1D6B
ff	ff	U+FB00
fi	fi	U+FB01
fl	fl	U+FB02
ffi	ffi	U+FB03
ffl	ffl	U+FB04
ſt	ſt	U+FB05
st	st	U+FB06
IJ, ij	IJ, ij	U+0132, U+0133

A Unicode ligatúrák listája

A Unicode érvei

• A ligatúrák megjelenítése nem a kódtábla, hanem a betűtípus feladata. Míg egyes betűkapcsolatok egy bizonyos betűtípusban lecserélhetők egy külön szimbólumra, addig ezt egy másik betűtípusban már nem biztos, hogy meg lehet tenni. A fix széles betűtípusokban például tipikusan értelmetlen ligatúrákat használni.
• A Unicode nem szimbólumok, hanem karakterek gyűjteménye, így betűkapcsolatoknak nincs benne helye.
• Ha a szövegben külön kóddal helyettesítünk egyes betűkapcsolatokat, nem lehet többé keresni az eredeti szövegre azokon a helyeken, amiket érint a csere.
• Egy szövegszerkesztő vagy szöveget megjelenítő alkalmazás (például webböngésző) a megjelenítendő szöveg nyelvétől függően eldöntheti, hogy a szövegben milyen betűkapcsolatokat vonjon össze ligatúrává (például latinban az „ae” összevonható, magyarban nem). A bizonytalan esetekre a Unicode biztosít két vezérlőkaraktert a ligatúrák kezelésére: A ZWJ (Zero Width Joiner, nulla szélességű összekapcsoló: U+200D) és a ZWNJ (Zero Width Non-Joiner, nulla szélességű össze nem kapcsoló: U+200C) karaktereket. Ezek nem láthatók – erre utal a nulla szélesség –, azonban két látható karakter közé téve őket szabályozhatjuk, hogy a jelölt helyen a betűk összevonva jelenjenek-e meg (ha ez a használt betűtípussal lehetséges) vagy ne.

Ellenérvek

• A ligatúrák kezelése általában nem a szöveg írójának, hanem a tipográfusnak a feladata. Egy nyomtatott kiadvány esetén már nincs szükség szerkesztésre vagy keresésre a szövegben, ezért nem okoz zavart, ha a ligatúrák önálló szimbólumokként lettek kódolva.
• Keresni egy ligatúrákat külön szimbólumként (karakterkódként) tartalmazó szövegben nem nehéz feladat. Egyszerűbb, mint például szavakat ábécébe rendezni egy adott nyelv helyesírása szerint.
• A mai szövegszerkesztők, webböngészők stb. többsége még mindig nem kezeli a ligatúrákat és figyelmen kívül hagyják a ZWJ-ZWNJ vezérlőkaraktereket. Sok rendszeren ma is olyan betűtípusok a legelterjedtebbek, amelyek nem használnak ligatúrákat.
• A nagyfokú nemtámogatottság következménye gyakran éppen az, hogy az ellenjavallt megoldások terjednek: makrók, amik a Unicode-ban meglévő pár ligatúrára cserélik le a felismert betűkapcsolatokat, vagy olyan betűtípusok jelennek meg, amik a Unicode Private Use Area elnevezésű fenntartott helyeit használják a Unicode-ban eredetileg nem szereplő ligatúrákhoz (például „ct”, „fj” „tt”, stb.). Ez utóbbi megoldás különösen ellenjavallt, hiszen a betűtípus cseréje olvashatatlanná teheti a szöveget, azonban a tipográfusnak gyakran nincs más lehetősége, ha az általa használt rendszer képes ugyan megjeleníteni a Unicode karaktereket, de nem alkalmazza a Unicode által javasolt megoldásokat a ligatúrák kezelésére.

Lásd még

• Digráf
• Szigla
• Tipográfia
• Betűkép

Források

• Magyar nagylexikon XII. (Len–Mep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001. 128. o. ISBN 963-9257-07-9  
• Nyomdászati encziklopédia, szerk.: Pusztai Ferencz, Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., 1902
• Nyomdászati lexikon, szerk.: Biró Miklós, Kertész Árpád, Novák László, Biró Miklós kiadása, Budapest, 1936
• Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 27. 
• Tevan Andor: A könyv évezredes útja (3. kiadás), Gondolat, Budapest, 1984
• Új magyar lexikon, 4. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1962