„Leontyij Leontyjevics Bennigsen” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
a DEFAULTSORT, lásd WP:KAT
Nincs szerkesztési összefoglaló
1. sor: 1. sor:
{{Katona infobox
{{Katona infobox
| név = '''Leontyij Leontyijevics Bennigsen'''<br>
| név = Leontyij Leontyijevics Bennigsen
| élt = [[1745]]–[[1826]]
| élt = [[1745]]–[[1826]]
| kép = Bennigsen 1.jpg
| kép = Bennigsen 1.jpg

A lap 2009. április 24., 15:51-kori változata

Leontyij Leontyijevics Bennigsen
Született1745. február 10.[1][2][3][4][5]
Braunschweig[6]
Meghalt1826. december 3. (81 évesen)[1]
Banteln[6]
Nemzetiségeporosz (német) orosz szolgálatban
Fegyvernemgyalogság, lovasság
Rendfokozatatábornok
Csatáihétéves háború
Napóleoni háborúk :
Pułtusk, Eylau,Friedland,Tarutino, Borogyino, Bautzen, Lützen, Lipcse
KitüntetéseiSzent György érdemrend harmadik, második és első fokozata
Szent András érem
Házastársa
  • Friederike Amalie Louise von Steinberg
  • Marie von Bennigsen
Gyermekei
  • Sophie von Bennigsen
  • Adam Johann von Bennigsen
  • Alexander Levin von Bennigsen
  • Alexandrine Bertha von Bennigsen
SzüleiHenriette von Rauchhaupt
Levin Friedrich von Bennigsen, Herr auf Banteln und Hachenhausen
Rokonaifia: Alexander Levin, Count von Bennigsen (1809–1893) hannoveri államférfi
A Wikimédia Commons tartalmaz Leontyij Leontyijevics Bennigsen témájú médiaállományokat.

Sablon:Napóleoni háborúk

George Dawe portréja a tábornokról (Military Gallery)

Levin August Gottlieb Theophil (oroszul: Леонтий Леонтьевич Беннигсен), Bennigsen grófja (1745. február 10. – 1826. december 3., ) az Orosz Birodalom szolgálatában álló német tábornok.

A hétéves háborútól az orosz szolgálatig

A hannoveri családba született Brunswickban és folyamatosan szolgált a hannoveri udvarban és gyalogsági tisztként végig harcolta a hétéves háborút. 1764-ben nyugállományba vonult a hannoveri hadseregből és belépett az orosz hadseregbe a Vjatka muskétás regimentbe 1773-ban.

Orosz szolgálatban

Később a törökök ellen harcolt 1774–1778, alezredesi rangot szerzett. 1787-ben az ő vezetésével rohamozták meg Ocsakovot, így nyert dandártábornoki kinevezést és a Kościuszko felkelés idején valamint az 1796-os perzsa háborúban is kitüntette magát. 1794-ben a Szent György-kereszt harmadik fokozatát kapta, a Minszki kormányzóságot és vezérőrnagyi rangot a korábbi hadi teljesítményeiért.

1798-ban I. Pál orosz cár felmentette a katonai szolgálatból Platon Zubovval való kapcsolatai miatt. Aktívan részt vett a cár elleni összeesküvésben, ami a I. Pál meggyilkolásához vezetett. I. Sándor orosz cár 1801-ben kinevezte Litvánia kormányzó-tábornokává, 1802-ben lovassági tábornoknak.

A napóleoni háborúk idején

1806-ban az orosz hadsereg az ő parancsnoksága alatt sorakozott fel Napóleon ellen a Pułtuski csatában 1806 december 26-án, később az Eylaui véres csatában (1807. február 7–8.) az ő vezetése alatt próbálták megállítani a franciákat. A pułtuski csatában először legyőzte a Jean Lannes vezette francia erőket, de később meghátrált. Ezért a győzelemért kapta a a Szent György kereszt második fokozatát, az Eylau-i csatáért pedig a legmagasabb orosz kitüntetést a Szent András rendjelet. Megpróbált fájdalmas csapást mérni Napóleonra, de hat hónappal később megsemmisítő vereséget szenvedett a friedlandi csatában 1807. június 14-én, ami a tilsiti békéhez vezetett. A csata miatt erősen kritizálták, és "haditudásának csökkenése miatt" nyugállományba helyezték néhány évre, de az 1812-es hadjárat idején ismét felelős katonai pozíciókba helyezték. Ott harcolt a borogyinói csatában a tarutinoi csatában, ahol maga is megsebesült a lábán, legyőzte Murat seregét. De vitába keveredett Kutuzovval, az orosz főparancsnokkal, aki visszavonulásra kényszerítette az aktív katonai szolgálatból. Csak Kutuzov halála után került vissza az orosz katonai vezetésbe. Részt vett a bautzeni és a lützeni csatákban, ő vezette a lipcsei csatában a döntő ütközetben az egyik hadoszlopot 1813. október 19-én. I. Sándor grófi címet adományozott neki. Ezután Észak-Németországban vonult fel Davout marsallal szemben az ostromlott Hamburghoz . A fontainebleaui béke után megkapta a Szent György-rend első fokozatát.

A háborúk után még 1815–1818 között parancsnokként szolgált, ezután visszatért hazájába, Bantelnbe és lemondott az aktív katonai szolgálatról. Élete végére teljesen elveszítette a látását, 81 évesen hunyt el.

Művei

  • Gedanken über einige Kenntnisse, dei einem Offizier der Cavallerie vorzüglich nöthig sind (Riga 1794, új kiadás Vilna 1801)
  • Mémoires. Charles-Lavauzelle, Paris 1907

Külső hivatkozások

  1. ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  2. ↑ [LH//1628/26 Léonore database] (francia nyelven). Ministry of Culture. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. ↑ Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ↑ GeneaStar
  6. ↑ a b Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), 2015. szeptember 28.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Leontyij_Leontyjevics_Bennigsen&oldid=5349706”