Ókori görög művészet

A művészet megfelelt a szabad görögök törekvéseinek, a templomok, színházak, stadionok építése a szokásnak megfelelően elégíttette ki a nép igényeit. Fejlődésének kezdete egybeesik Kréta, Mükéné, részben pedig Egyiptom és Mezopotámia művészetével.

Négy korszakot különböztehetünk meg:

• geometrikus kor
• archaikus kor
• klasszikus kor
• hellenizmus

Krétai művészet

A Földközi-tenger keleti részén, Krétán fejlődött ki, i.e. 3000 és i.e. 1100 között. A szigeten végzett ásatások során, melyeket Arthur Evans angol régész irányított, tágas paloták maradványaira bukkantak. Kérétában jeletős helyen állt a művészet. Az egyiptomival ellentéteben a krétai művészt az élet vátozékony, múlandó oldala érdekelte.

Építészet

A paloták legnagyobbika Knószoszban és Phaisztoszban vannak. Alaprajzuk nagyon bonolult és zavaros. A bonyolult alaprajz a palota laáóinak nyugtalan életétfekezi ki, az áttekinthetetlen folyosók pedig állhatatlanságukat. A görög hagyományok labirintusként emlegetik, annak alapján, mert a palota díszítőelemei közül a leggyakoribb a kettős bárd (labülosz). A palota közepén egy nagy téglap alakú udvar áll, ami kelet-nyugati irányban fekszik és rituális célokra szolgált, ezt a lakosztályok szövevényes rendszerei övezik. Az udvart fal vette körül, ezen kívül helyezekedtek el a palota helységei. Ezek a helységek nem hasonlítottak egymásra, volt fedett és nyitott is, egyik részéhet verendák és tornácok csatlakoztak, másikban medencék álltak, voltak közülük négyzet és téglalap alkúak, világosak, sötétek és félhomályba borulók. Voltak olyanok is, amelynek közepén vagy falai mentén oszlopok sorakoztak. Az, ami ezeket a termeket összekötötte, az a mozgás volt, amely átjárta őket. Vannak itt dísztermek, fürdő- és hálószobák, műhelyek, pinceraktárak. A csatornahálózat, a gazdagság és a pompa nyomai arról tanúskodnak, hogy a krétai építészet a kényelemre helyezte a hangsúlyt. Az emeleteket lépcsők kötötték össze egymással. A vízszintes födémgerendázatot tartó oszlopok teljes mértékben hasonlítanak a dór oszlopfőre.

A helyiségek megtervezésénél fontos szerepet játszottak az oszlopok. Támasztékul szolgátak, és tagolták a belső teret. A krétai oszlpok fából készültek, és gyakaran zegzug-vonalas minta díszítette őket.

Szobrászat

Krétán nem találtak nagyobb szobrokat, de bronzból, elefántcsontból, és terrakottából készült apró dísztárgyakat igen. A paloták festett dekorációja freskótechnikával készült, de festett reliefek is díszítették a falakat. Ezek arra utalnak, hogy a krétai művészet teljesen eltér attól, mint ami abban az időben Egyiptomban és Mezopotámiában fejlődött. Az embereket, állatokat természethűen,akcióban ábrázolták, miden erőfeszítéstől mentes mozdulatokkal.

A kígyóistennő knósszoszi palotában talált szobra még tükrözi a közel-keleti hagyományok hatását, de ugyanakkor a i.e.15. századi Kréta Minószi kultúra világának teljes fogalmát.

Festészet

Igen változatos, tarka képet mutat a krétai kerámia festett dekorációja is, amelyben az egyszerű díszítőelemektől a tengeri növény-és állatábrázolásokig szinte minden megtalálható. A régi Krétán a művészetnek széles témaköre volt. Láthatunk itt: ünnepi felvonulásokat, elegáns nőkkel, rugalmas testű, karcsú ifjakat, akik korsókat hordoznak, harcosok küzdenek bikákkal. Láthatók sáfrányt szedő alakok, vagy éppen macska is, amint egy fáncánra lesve oson. Szívesen ábrázolták e művészek a vízalatti világot is vízinövényekkel és szárnyas halakkal.

Fájl:Polipváza.jpg

A polipos váza

A krétai vázák finom művészi ízléről tanúskodnak. Némelyik kehely alakú, vagy vékony falú. A Kamarész-stílusú, korai minószi vázák a i.e.2. évezred elejéről származnak, kétszínűek, szabad növényi miták díszítik őket, melyeknek lekerekített sziromleveleik és körbefutó vonalritmikájuk volt. E stílus legjobb példája a tintahalat ábrázoló polipos vagy gurniai váza. A tinathal nem csak mint egyszerű rajz jelenik meg az edényen, hanem kürül is ölelei azt. a váza formája lekerekített körvonalaival és füleivel is kitűnő összhangabn van az állat mintájával. Itt mindent hullámzó, lendületes vonalak fejeznek ki, ezekkel érzékeltette a krétai művész az életet. Ez, a polipos váza azt bizonyítja, hogy a kultúrák apró tárgyakból is műértéket tudtak teremteni. A méloszi vázán is, amit egy tulipán mintája díszít, a virág kövonala jál simul az edény falához. A körvonalak lágy hullámzása harmóniát teremt a tárgy és a dekoráció között.

A festészetben a krétai festők bámulatos érzéket fejlesztettek ki a színek és a vonalak iránt. Az élénk, világos színeket kedvelték, a halványkék hátteret, ami a mélység benyomását kelti. Kompozícióikat szívesen állították össze kiegészítő színekből: rázsaszínből és zöldből, vagy világoskékből és sárgából. Vonalvezetésük könnyed és szabad, a lüktető életet fejezik ki hullámzó mozgásukkal. Ez a vonalvezetés azért vonzotta annyira a krétai művészeket, mert a márvány erezetére emlékeztetett, és úgy hatott, mintha természetes lenne.

A krétai művészet alkotóereje fokozatosan elapadt. Ebben az időben egy új stílus, a mükénéi alakult ki.

Mükénéi művészet

Kis-Ázsia nyugati partján, Trójában, a Peloponnézoszon, Mükénében és Tirünszben fejlődött. Felfedezését Heinrich Schliemann német kereskedőnek köszönhetjük, aki régészeti ásatásokat vágzett.

=== Építészet ===

Oroszlánkapu

Az ország lakói többnyire meredek sziklákat szemeltek ki maguknak, és azért építették fel erős fallal körülzárt váraikat. A triünszi palota helyén régebben egy hatalmas körépítmény állt, emberek laktak benne. Már a meredek szikla is biztos védelmet jelentett, de falakat is emeltek köré. Az erőd magasan kiemelkedett a kis falvak környezetéből. Különös figyelmet szenteletek a várkapunak. Úgy helyezték el, hogy a támadó harcosoknak jobb oldalukkal, azzal melyt nem fedett pajzs, kellet a bejárat felé haladniuk. Az erődnek titkos kijárata is volt, melyen át elmenekülhettek lakói. Több kapun áthaladva nyitott, oszlopokkal körülvett udvarba jutotott az ember. Innen léphetett be a megaronba, a téglalap alkú közponi lakóhelységbe, ami közepén a tűzely állt. Itt gyűltek össze a hidegben. "Itt mulatoztak a pháiákok folyton, ettek és ittak, mert bőven volt eleségük" írja Homérosz az Odüsszeiában. Ennek a szomszédságában kisebb helységek sorakoztak, ezek is a nyitott udvarra vezettek. A megaron volt a palota központja, ez előtt oszlopok helyezkedtek el.

A külső falak csupaszak, a belső falak felső részét alabástrom díszíti, a falak többi részét élénkszínű freskók borítják. Az oszlopokat vastagon fedte az arany. A népköltészetben sokáig fennmaradt e szikrázó csarnokok emlélke. A palotákban a világos, szimmetrikus felépítés, és a formák áttekinthetősége uralkodott.

A mükénéi Oroszlánkapu, amely szerkezetével az ősi megalitokra emlékeztet, a gerendáját a ránehezedő faltömeg nyomásával szemben háromszögű teherbírás védi. Ezt az oroszlános dombormű tölti ki. A két élőlény tökéletesen alkalmazkodik a felülethez, egymás felé fordulásukkal ellensúlyozzák a háromszög formáját. A palotákat hatalmas kőtömbökből összeállított erős falak övezték, amiket kötőanyag nélkül emeltek, a görögök küklopszfalaknak hívták őket.

Mükéné várain belül számos sír található. A legnagyobb Átreusz kicsesháza, ami egy domboldalon épült. A sír alapja 15 méetr átmérőjű kör, és kupola magasodik fölé, ezért kupolasír a neve. Már kiraboltan fedezték fel, de a többi sírban találtak értékeket, pl. arany halotti maszkokat és sarukat, tőröket, ékszereket és serlegeket. A belső kőfalakat arany virágok díszítették. Az egész építmény áttekinthető, fejlettek az arányviszonyok. A görög utazó, Pauszániász egy piramishoz hasonlítja a síremléket.

==== Templomok ====

Erektheion

Csodálatos egyszerűség és harmónia árad ezekből a régi fatemplomok mintájára épített templomokból. Ha szögletes pilléreket, vagy heneger alakú oszlopokat tartalmaznának, az épület nehézkes, otromba volna. De az építőművész középen alig észrevehetően megvastagította az oszlopokat, felülről pedig elvékonyította, és így szinte rugalmasnak látszanak. Érezzük, hogy a tető súlya alatt kicsit összenyomódank, de nem annyira, hogy formájukat elveszítenénk. Olyanok mint akik könnyen hordozzák terhüket. Vannak hatalamas épületek, de egy se kolosszális, mint az egyiptomiaké. A görög templom érezeteti, hogy ember alkotta, ember számára. A templomok főhelyisége, a cella, vagy naosz négyszög alakú. Itt azt az isten szobrát helyezték el, akié a templom volt. A cella előtt a pronaosz (előterem) van, vele szemben pedig a kincsesház, ahol az áldozatokat tartották. Idővel ez az épületszerkezet egy vagy két oszlopsorral bővült.

A klasszikus kor legnagyobb temploma a Parthenon, melyben Athéné aranyból, és elefántcsontból készült szobrát őrizték. A másik építészeti remekmű az Erektheion, az oszlopokat emberi alakok váltják fel. A késői klasszikus korban új templomformát (tholosz) vezettek be, kör alapú, oszlopokkal körülvett épület.

==== Oszlopok ====

Fájl:Parthenon von SW.jpg

Parthenon

A görög oszlopok három építészeti stílus valamelyikét követték. Ezek a stílusok más területeken alakultak ki, de később az egész világban elterjedtek. Az egyik, a legrégebbi, a dór oszloprend, és a legegyszerűbb is. Zömök oszlopfeje sima négyszögletes fejlemezből és ezt alátámasztó részből áll. Törzsét vájatok barázdálják végig, lábazata nincs. Ilyen épület a Partenon. A jón oszlop karcsúbb, könnyen felismerhető erőteljes csigafejezetéről. Oszloptörzyének talpazata is van, pl. Nike-templom.

A lefiatalabb és legkarcsúbb a korintoszi oszloprend oszlopfjezetekben akantuszlevéllel díszített.

Szobrászat

Delphoi kocsihajtó

A görögök, amikor első szobraikat faragták, ott kezdték, ahol az egyiptomiak és az asszírok abbahagyták. Alaposan ismerték és utánozták az egyiptomiakat, tőlük tanulták, hogy kell megformálni az álló férfialakot, hogy kell tagolni a testet, és feltüntetni a részeket összekötő izomzatot. De azt is elárulják a szobrok, hogy a görög művész nem fogadott el semmilyen szabályt, mégha az jó is volt. Mostmár nem előírás szerint ábrázolják a testet. Az egyiptomi művész azt festette, amit a tárgyról tanult és tudott. A görög azt, amit nyitot szemmel látott. A szobrászműhelyekben új meg új elgondolásokkal, megformálásokkal próbálkoznak, minden újítást kiegészítenek a maguk felefedezésével. Az egyik rájött, hogyan lehet hitelsesebben mintázni a törzset. A másik kitalálta, hogy sokkal élethűbb az alak, ha két lába szorosan nincs egymás mellett a földön. A harmadik a száj vonalát görbítette felfelé, hogy az arc mosolyogjon. Az egyiptomi módszer biztosabb, mert ezek a kísérletek néha rosszul sikerültek. A mosolyból pl. kínos vigyor lett, az új póz talán mesterkéltnek hatott, de a görögök ezt továbbfejlesztették.

Archaikus kor

Mükénében nagyon sok gemmát készítettek. A kőbe vésett harci jeleneteket olyan szenvedély járja ét, amilyennel Kréta művészetében nem találkozunk. Egy viadal legfeszültebb pillanatát ábrázolja, amelyben kifejezésre jut a győzets harcos ellánállása és a makacs fiú hajtatatlansága. A küzdők alakjait két másik figura egyensúlyozza ki: az egyik földön ülő, nyyugodt meztelen férfiak, a másik a küzdők segítségére siető harcos, aki egy óriási pajzsot tart maga elé.

A görög szobrászat két szobortípust alkotott. A küroszt, azaza a ruhátlan ifjút és a korét a lányt. Mindkét típus az egyiptomiaktól ered, de a görög szobrok már kezdetben eredetibbek. A kürosz fejlett izomzatú fiatal szobra, az egyes testrészek között tér van. Sok szobrásznemzedék tökéletesítette tovább őket. Viszont maga a szobrászat az archaikus korban sem volt ilyen egyszerű. Az Akropoliszon talált Moszkoforosz (Borjúvivő) is összetett. A borjú ívesen öleli körbe az ember fejét, lábait a felemelt kéz fogja. A kezek és lábak a átlósan futnak össze a mellkas közepén, s ez az egész kompzíció középpontja. Az ember mosolya elégettséget, nyugalamt fejez ki.

Klasszikus kor

A klasszikus kor szobrászata igen „szigorú”. Ebben az időben alkotott tárgyak közül kevés bronszszobor maradt fenn, ezek egyike a Delphoi kocsihajtó. A kocsis hosszú ruhája művészi redőkben omlik alá, jobb kezében tartja a zabla egy darabját, komoly tartása ünnepélyességet fejez ki. Az erdeti görög alkotás más, mint utánzatai. A szem nem élettelen, színes kövekből van kirakva. még látni a hajon, szemhéjon és szájon a vékony aranyozás nyomait, ami melegebbé tette az egész arcot. De hivalkodó vagy közönséges nem lehetett egy ilyen fej. Az is biztos, hogy a művész nem valóságos arcot másolt le, hanem jellegzetes emberi formákból alkotta a fejet.

E stílus virágkora a i.e. 5. századra, Mürón, Polükleisztosz, és Pheidiász szobrászok idejére esik. Mürón legismertebb műve a Diszkoszevtő, a római márványmásolat szerint a művész egy férfi aktját mintázza meg, a diszkosz elvetését megelőző pillanatban. Pheidiász jelentős domborműveket alkotott. A kései klasszikus kor szobrászata jobban érdeklődik a tér, a világos és sötét kontrasztok iránt, többet fogalakozik a dinamizmussal, bonyolultabb kompozíciót alkalmaz.

Azok a szobrok, melyek Pheidiászt híressé tették, nem maradtak meg. De a leírásuk alapjá elképzelhetjük, hogy hogyan is nézhettek ki. A nagy ókori alkotások jó része azért puszult el, mert a kerseszténység győzelme után a hívők szétzúzták a pogány bálványokat. Pheidiasz óriási Athéné Parthenosza, nem így nézhetett ki, mint a római képmása. A leírások alapján sejthetjük, milyen lehetett: akkora mint egy nagy fa, 17 méter magas, az alak fából, de drágább anyagokkal borítva. Fegyverét, ruháját arannyal, teste fedetlen részei elefántcsonttal vonták be, a pajzsot és a sisakot, a két szemet is színes

Fájl:Winged victory.jpg

Szárnyas Niké

kövekből rakták ki. Az arany sisakot griffmadarak díszítették, és a pajzs belsejében összetekeredett kígyó drágakőszeme is fénylett. Lélegzetelállító látvány lehetett, mikor az ember belépett a templomba, és szembetalálta magát a gigantikus nőalakkal. Az istenek már nem a régi, félelmets démonok. Pheidiasz Athénéje már több, mint bálványkép. A korai leírások mind kiemelik szobor nemmességét, méltóságsát. A szobor nagyságában felfokozott ember. Ereje nem mágikus hatásában van, hanem szépségében.

Hellenizmus

A hellenisztikus korban, i.e.2 keletkezett a Laokoón-szoborcsoport, az ókor legmonumentálisabb szobra. E kor másik jelentős alkotása a szamothrakéi Szárnyas Niké. A test ferde tengelye, a drapéria redőzete, a hatalmas vitorla módjára dagadó öltözet, jól érzrkelteti a repülést, ami a görög szobrászatot régóta foglalkoztatta.

Jelentős alkotás még a két szatírszobor, amit a Partenius-palotában találtak. Az egyik furulyázik, a másik táncol. A táncoló szatír üreges, öntött bronzszobor, teste kissé hátrahajlik, kezét előrenyújtja, ujjait széttárja.

=== Festészet ===

Fájl:Ulisses-sereia.jpg

Görög váza

Geometrikus kor

A görög vázafestés kezdeteit a geometrikus kor jellemzi. A körbefutó vízszintes vonalközt kizárólag mértani díszítés tölti ki. A görög agyagművesek a kezdetektől fogva fazekaskorongot használnak, a festők vonalzók és körző segítségével díszítették az edényeket. A legrégibb, i.e. 6. századból való vázákon erősen érződik az egyiptomi hatás.

Archaikus kor

A színek a tárgyak ismertetőjelévé válnak. A triünszi vaddisznóvadászatot ábrázoló jeleneten pl. a kutyák rikítókék színűek.

Az i.e. 8. századtól kezdve a váza mintázatában megjelennek az ember-, és állatfigurák. A legszebb vázákat Athénban készítették, és festették. A Dipülon temetőben kerültek napvilágra, ezért dipülonvázáknak is hívjuk őket. Az állatok és emberek stilizálva, absztrakt módon jelennek meg rajtuk. A figurák lassan kitöltik az egész vázát, a geometrikus forma pedig a peremeken jellemző. Az alakokat a vörös alapra feketével festették, a vonalakt pedig éles szerszámmal vésték a váza falába.

Fájl:Achilles and Ajax.jpg

Exekiasz:Akhilleusz és Aiasz kockázása

Az egyik feketealakos görög váza, melyen a két homéroszi hős, Akhilleusz és Aiasz kockázik, Exekiasz kézjegyével készült i.e. 540 körül. Mind a két alak teljesen profilban van, de a szemük ránk néz. A karok, kezek rajza nem olyan merev, nincs minden részlet kiterítve. A festő valóságosan akarja mutatni a két egymással szemben ülő alakot. Akhilleusz kezéből csak egy kis darabot láttat, mert a többit a válla eltekarja. Nem fontos neki, hogy minden raja legyen a képen, amiről tudja, hogy az ábrázolt alakon ott van. Felfedezték a rövidülés elvét. Nem sokkal i.e. 500 előtt próbálták az emberi lábat előlről ábrázolni. A ránk maradt egyiptomi és asszír művészi tárgy közül erre egyetlen példát sem találunk.

A vörösalakos vázát, amin a harcos búcsúja látható, Ethümidész készítette i.e. 500 körül. Ez a váza azt is elárulja, hogy a művész büszke volt felfedezésére. A harcba induló ifjút látjuk, mellette kétoldalt szülei állnak, segítenek neki az öltözködésben, valószínűleg tanácsokkal is ellátják. Ezt a két alakot még a hagyományos profilban rajzolta meg a művész, és a harcos fejét is. ha jól megnézzük, azt is észrevesszük, hogy nem egykönnyen sikerült neki az oldalt fordított fejet az elölről ábrázolt testhez illeszteni. Az ifjú egyik lábát oldalról mutatja, a másikat előlről. A bal láb mellet ott a pajzs, és nem kerek, ahogy gondolatban látjuk. De az egyiptomi hagyományt nem dobták egészen félre. A görög művész is pontosan megrajzolta alakjait, igyekszik a lehető legvilágosabban szemláltetni azt, amit az emberi testről tud, de anélkül, hogy természeteelnesnek hasson. A tiszta körvonal, a formák kiegyensúlyozottsága most is fontos.

Klasszikus kor

A klasszikus korban fekete alapra festettek vörös festékkel, különleges fajtája a léküszfestés (henger alakú edény, sírokba rakták). Az alapja szinte teljesen fehér, és erre festették fekete kontúrvonalakkal az elhunyt életében törtlnő eseményeket festették.

A kehely Durisz vázafestő i.e. 490 körül készített munkája, rajza Eoszt ás Menmót ábrázolja. Az ún. szigorú stílus utolsó művelői közé tartozó Durisz a klasszikus kor előtti átmenet jelentős rajzolója és festője, a nemes, elegáns kompozíciót helyezi előtérbe.