Debreczeni Márton

Debreczeni Márton (Magyargyerőmonostor, 1802. január 25. – Kolozsvár, 1851. február 18.) a pénzügyminisztérium bányászati igazgatója, költő

Élete

Debreczeni János fazekas és Lőrinczi Erzsébet fia volt. Falusi iskolába járt (1809–1813.) és a falusi gyermekekkel együtt játszott vagy járt harangozni (a harangkötél le is szakította egyik ujját). Atyja mesterségéhez nem volt kedve, sokat olvasott, de azért itt végezte volna tudományos készülődését, ha egy falujabeli nagyobb diák, Ignácz Márton magával nem viszi 1814 elején Kolozsvárra a református kollégiumba, hol 1819-ig barátja vezetése alatt a latin osztályokat, 1823-ig a bölcseleti, jogi s hittani évfolyamokat is végezte. Szabad idejét a classikusok (Ovidius, Horatius, Vergilius) olvasásával töltötte; ezek mellett a zenének is nagy kedvelője volt, a hegedűt és erdei kürtöt jól játszotta. Magántanítással tartva fenn magát, egy évet kénytelen volt növendékével falun tölteni s magántanulás után tett jeles vizsgálatot; különösen Anakreónt elemezte nagy könnyűséggel. Az alsó osztályok görög nyelv tanítójául választották meg. Utolsó iskolaévében Désaknán innepelvén, az ottani bányásztisztek buzdításai reá birták e szak választására; megtakarított pénzét egyik pártfogója kétszáz forintra egészítette ki s ezzel Méhes Sámuel ajánlatára utját Bukovinán át vette, hol Fundamoldovi faluban a Mancz-féle vas-rézbányáknál új ásványerek keresésében három hónapot töltött és első talált olyat, mely aztán nevére kereszteltetett, és a bányatulajdonos késznek nyilatkozott akadémiai költségeit is viselni, ha aztán nála áll szolgálatba; de ezt Debreczeni el nem fogadta s folytatta útját. 1823. november 8. Selmecre érkezett, hol tanulmányait végezte, mire 1825-ben bányagyakornokká, később radnai napdíjas olvasztómesterré neveztetett ki, egyúttal elvégezte 1826-ban az összes bányatudományokat. 1827 elején a cserteszi kohótisztségnél kemlőhelyettessé, 1829 végén a szalatnai kiadóhivatalnál ellenőrré, 1833. ugyanott kohónaggyá és igazgatósági ülnökké, 1839. bánya-, kohó- s uradalmi igazgatóvá, 1840. az erdélyi királyi kincstárnál bányászügyi ideiglenes előadóvá s végre 1842. ugyanott tanácsossá mozdíttatott elő. Tudományos és adminisztrativ lángeszének sikerei következtében a kormány részéről azon elismerésben részesült, hogy kisebb kitüntetéseken kivűl az 1842. erdélyi országgyűlés nemességre ajánlotta. 1848-ban az erdélyi országgyűlés az unió-bizottmány egyik tagjává választotta s ekkor Pestre jött, hol augusztus 22. a magyar pénzügyminiszteriumhoz tanácsosnak neveztetett ki; kevéssel azután a bányaügyek igazgatására ismét leküldetett. A katasztrófa után Kolozsvárt volt, midőn azonnal perbe fogatott s purificatióra utasíttatván, fizetése felfüggesztetett; nejével és hat gyermekével nyomorban tengődött, melyet másoknak, különösen barátja Mikó Imre grófnak csak óvatosan nyújtott segélye enyhített. Egyetlen vigasza volt a tudomány, természet- és vegytani kisérletek, földtani kutatások, uj találmányok előállítása és erélyesen folytatott szakbeli munkássága. De vegytani munkálatai folyamán rég megmérgezett teste a gond és bú súlya alatt végre is összeroskadt. Tisztázási oklevele már csak halála után érkezett boldogtalan családja kezébe. Az erdélyi bányászat igen sokat köszönhet neki, számos javítást és ujítást hozott létre: A kohóknál felhalmozott salakot ő kisérlette meg először kéngyártásra, általa létesült a vasgálickészítés is a zalatnai főkohónál, melylyel uj hazai kereskedelmi cikket léptetett életbe, az arany és ezüstnek fekete rézből kifejtése körűl ő tette a legelső szerencsés kisérletet, az Erdélyben és külföldön is használatba vett csigafuvó, mely a mellett, hogy egyenlő fuvással az olvasztási kezelésre igen kedvező hatású és a más nemű fuvóhoz képest csaknem félannyi erőt kiván, az ő találmánya, valamint a zalatnai kohóknál levő gőzmozdony is.

Munkái

Anakreoni dalaiból az Auróra (1825.) adott ki egyet. A hajó allegoriai költeménye pedig az Aglájában (Kolozsvár 1831.) jelent meg, mely tőle néhány apróbb költeményt is közölt (1829–31.). Hőskölteményét radnai tartózkodása alatt írta; gróf Mikó Imre a megholtnak irott hagyományait átvizsgálván, felfedezte a sajtó alá nem egyengetett részeket is, melyeket összeállított és a költő családjának javára kiadott:

A kióvi csata, hősköltemény. Pest, 1854. a költő arczképével és életrajzával. (A 15. és 16. rész már csak tervrajzban van.)

Magyarországra Jókai Mór hozta Erdélyből visszatértekor 1853-ban első hirét a becses leleményenek és mutatványokat is adott a Délibábban 1853. II. 3. 11. 12. sz. Ism. Hetilap (Kolozsvár, 1854. 96. 97. sz.) P. Napló (1854. 204. sz. 1855. I. 66. sz. Kazinczy Gábor.) Erdélyi Figyelő (1879.)

Kiadatlan költeményét: Kazinczyhoz 1818. Kazinczy Gábor utóiratával a P. Napló (1855. I. 66. sz.) után a Figyelő (I. 1876.) hozta. Földtani cikkei u. m. Erzlagerstätten von Nagyág, Molasse von Nagyág és Trachit von Nagyág a Jahrbuch d. k. k. geol. Reichs-Anstalt c. kiadványban (VIII. k.) jelentek meg.

Egyéb számos műtani, kész és töredékes munkáiról, milyenek: Német–magyar bányászszótár, Soda-Fabrication, Metallurgische Pneumatik (kész művek), A kohótan alapvonásai, A bányászati tudományok rendszere, A bányászatról általában, A szobafűtés körüli favesztegetésről, német dolgozásairól, találmányairól bővebben irt Mikó Imre gróf Debreczeni életrajzában.

Arcképe kőnyomatban munkája mellett Bauer V. rajza után Reiffenstein által nyomtatva Bécsben (1854.) és a M. Orv.- és Természetvizsgálók Munkálataiban (X. 1865.) kőnyomatban Rohn és Grundnál 1865-ben Pesten jelent meg. Márványemlékét a kolozsvári temetőben barátja Kagelbauer Antal építő emelt, ki a szükséget szenvedőt éltében is támogatta.

Források

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.