„Vay Miklós (politikus)” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a Borsod vármegye főispánjai kategória hozzáadva (a HotCattel) |
a Bebörtönzött politikusok kategória hozzáadva (a HotCattel) |
||
99. sor: | 99. sor: | ||
[[Kategória:Zemplén vármegye alispánjai]] |
[[Kategória:Zemplén vármegye alispánjai]] |
||
[[Kategória:Borsod vármegye főispánjai]] |
[[Kategória:Borsod vármegye főispánjai]] |
||
[[Kategória:Bebörtönzött politikusok]] |
A lap 2018. április 16., 13:16-kori változata
Vay Miklós | |
Erdély kormányzója | |
Hivatali idő 1848. június 19. – 1849. január 2. | |
Előd | Mikó Imre |
Utód | Ludwig von Wohlgemuth |
Született | 1802. április 29.[1][2] Alsózsolca |
Elhunyt | 1894. május 14. (92 évesen) Budapest[3] |
Párt | Felirati Párt |
Szülei | Vay Miklós |
Gyermekei | Vay Miklós |
Foglalkozás | politikus |
Iskolái | Eötvös Loránd Tudományegyetem |
A Wikimédia Commons tartalmaz Vay Miklós témájú médiaállományokat. |
Báró vajai Vay Miklós (Alsózsolca, 1802. április 29. – Budapest, 1894. május 14.) államférfi, főispán, főrendiházi elnök, koronaőr, országgyűlési képviselő, református főgondnok, MTA igazgató tag. Vay Miklós hadmérnök fia, Vay Miklós szobrász édesapja.
Élete
Apja báró vajai Vay Miklós (1756–1724) hadmérnök, tábornok, anyja Johanna von Adelstein (1776–1863) bárónő. Gondos nevelésben részesítették már otthon a szülői házban, de maga is erősen iparkodott. A középiskolák végeztével Pesten hallgatott jogot, azután patvaristáskodott Bárczay Pál pest vármegyei alispán, majd Szögény Zsigmond királyi személynök mellett. 1823-ban Bécsbe ment a politechnikumra. Apja halála hazahívta és átvevén a családi jószágot, vissza akart vonulni a közélettől. De egyrészről egyháza, másrészről vármegyéje vette igénybe tehetségét. Az alsó-zempléni református egyházmegye 1824-ben tanácsbíróvá választotta, 1825-ben pedig Zemplén vármegye aljegyzője lett. Ugyanezen évben megjelent a pozsonyi országgyűlésen és Széchenyi István gróf gárdájába sorakozott. 1827-ben Zemplén főjegyzője, alig pár hét múlva alispánja lett és ugyanazon évben kamarásságot nyert. 1828. április 13-án Bécsben nőül vette Geymüller báró bécsi bankár leányát, Johannát. 1830-ban vármegyéjét képviselte az V. Ferdinándot koronázó országgyűlésen, ahol egész határozottan a kormány mellé állt, ezért ajánlotta őt Reviczky Ádám zemplén vármegyei adminisztrátornak. 1831-ben a kolerajárvány miatt lázongó vármegyék királyi biztosa volt. Ugyanezen évben királyi táblabíró lett. 1840-ben a tiszántúli református egyházkerület főgondnokává választotta. 1841-ben szeptemvirré lépett előre és 1844-ben a rendek nagy lelkesedéssel törvénybe iktatták érdemeit és koronaőrré választották. 1845-ben valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot nyert és a budai helytartótanácsnál elnökhelyettes lett. 1846-ban a galíciai forradalom hatásának ellensúlyozására őt küldték a felső vármegyékbe. A következő évben ő kísérte a hírneves 45 napos körútján István főherceget. 1848-ban Erdélybe küldetett az oláh lázadás lecsillapítására. Szeptemberben Batthyány lemondásakor megkínálták az új minisztérium alakításával, de sikertelenül. A szabadságharc alatt visszavonultan élt. S ezt Bécsben annyira félremagyarázták, hogy megkínálták az ország kormányzóságával és mikor ezt visszautasította, a «forradalom alatti működéséért» perbe fogták és először halálra ítélték. De nyolc hónap múlva kiszabadult. 1859-ig visszavonultan élt, ekkor a protestánsokra sérelmes pátens ellen ő is harcra kelt és nagy befolyásával annyira vitte, hogy a pátens 1860-ban visszavonatott. Mikor 1860-ban a kibékülés szüksége a két ország között előtérbe nyomult, udvari kancellárrá nevezték ki. E méltóságról azonban Schmerling alkotmányellenes kísérlete miatt lemondott. 1865-ben Borsod vármegye főispánja lett. Az alkotmányos óra elkövetkezésével működésének súlypontja a főrendiházban volt. Koronaőr, majd 1884-ben a főrendiház alelnöke, Sennyei Pál báró halálával pedig 1888-ban elnöke lett. Ezen idő alatt sem szűnt meg az egyház érdekében buzgólkodni. 1877-től a konventnek, 1881-ben a nevezetes debreceni zsinatnak volt elnöke. Az agg államférfit országszerte nagy szeretettel környezték mindenütt és nagy részvéttel kísérték sírjához.[4]
Jegyzetek
- ↑ BnF források (francia nyelven)
- ↑ Vay, Nicolaus sen. Freiherr (BLKÖ)
- ↑ http://www.biolex.ios-regensburg.de/BioLexViewview.php?ID=1834
- ↑ V. ö. Ballagi Géza, Emlékbeszéd idősb báró V. felett (Budapest, 1895).
Forrás
- Bokor József (szerk.). Vay, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában (1)
- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában (2)