„Szék (bútor)” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
|||
7. sor: | 7. sor: | ||
[[Fájl:Tutronus.jpg|bélyegkép|200px|[[Tutanhamon]] fáraó egyik trónszéke]] |
[[Fájl:Tutronus.jpg|bélyegkép|200px|[[Tutanhamon]] fáraó egyik trónszéke]] |
||
[[Fájl:Thonet-model14KJ.jpg|bélyegkép|200px|Thonet szék (a 14. számú modell, 1850)]] |
[[Fájl:Thonet-model14KJ.jpg|bélyegkép|200px|Thonet szék (a 14. számú modell, 1850)]] |
||
Az [[Ókori Egyiptom|ókori egyiptomiak]] |
Az [[Ókori Egyiptom|ókori egyiptomiak]] – falfestmények tanúsága szerint – már három formáját ismerték: a négylábú támlátlan, a hajlott támlával ellátott és a keresztlábakkal ellátott széket. A [[fáraó]]k plasztikus alakokkal díszített [[trón]]széket használtak. A [[Görögország|görögöknél]] ezenkívül az összecsukható, hordozható szék volt használatban, mely ollószerűen keresztberakott lábakkal és szövetből vagy szövött hevederekből alkotott ülőlappal bírt. A görög trónszékeknél [[architektúra|architektonikus]] formákat, [[kannelúra|kannelúrázott]] oszlopokat találunk: díszítésében a [[palmetta|palmettának]] nagy szerepe van. A [[Római Birodalom|rómaiak]] a görög formákat folytatták [[etruszk művészet|etruszk]] elemekkel keverve. A [[Római Birodalom|császárság]] alatt a trónszék ([[latin nyelv|latinosan]] ''trónus'') anyaga [[kő]] vagy [[márvány]] volt, ami masszív formákat, domború díszt és a végződéseknél plasztikus alakokat eredményezett. |
||
A [[középkor]]ban az északi népeknél szintén három székforma volt használatban: az alacsony négylábú [[zsámoly]], az összecsukható szék és a merev hátlappal és szekrényszerű zárt alsórésszel bíró támlásszék. A [[13. század]] folyamán az |
A [[középkor]]ban az északi népeknél szintén három székforma volt használatban: az alacsony négylábú [[zsámoly]], az összecsukható szék és a merev hátlappal és szekrényszerű zárt alsórésszel bíró támlásszék. A [[13. század]] folyamán az addig egyszerű zsámolyt – valószínűleg a [[keresztes hadjáratok]]ban szerzett keleti eredményként – nyolc- vagy hatszögűre készítették, ugyanannyi lábbal. Míg a szekrényszerű felépítés változatlan maradt, addig a dísz a [[gótika|gótikus]] ízlés értelmében gazdagodott, a támlát architektonikus formákat utánzó gazdagon faragott dísz borította, amely a felső végződésnél áttört, plasztikus elemekbe ment át. Az összecsukható székeknek már a [[romanika|román korban]] alkalmazott támlája most szervesen lett felépítve, az összecsukhatóságra már csak az egymást keresztező lábak utaltak, de ezek a székek már nem voltak összecsukhatók. Az alacsony zsámoly tovább fejlődött, és egy darabból álló, vagy hevederekkel tagolt hátlapot kapott. A trón alakú díszes székek eltűntek, és a [[16. század]] elejétől kezdve már csak udvaroknál és [[templom]]okban voltak használatban, míg a [[polgárság|polgári]] használatra kevésbé ünnepélyes és könnyebben hordozható bútor alakult ki: egészen egyenes, legfeljebb a kartámlánál hajlott vonalakkal, négy esztergályozott lábbal. Ezeknél a székeknél jelent meg először a [[kárpit]]ozás: a felszegezett párna. Ez azután olyan nagy népszerűségnek örvendett, hogy a [[17. század]]ban – leginkább a [[Németalföld]]ön – készültek olyan székek, amelyeknél a lábak kivételével az összes farészeket szövettel burkolták, ezért formáik igen egyszerűek, egyenesek voltak, és a faragott díszítés teljesen hiányzott. |
||
Ugyancsak a 17. században kezdték a kárpitozást fonott [[közönséges nád|nádfelületekkel]] helyettesíteni. Itt a farészek ismét teljes egészükben láthatók, ezért a faragás megint elborítja azokat. Az akkor kedvelt csavart oszlop a lábak leggyakoribb alakja, a támla már nem annyira egyenes, gyengén hátrafelé hajlik, de még magas és az eddigi lapos faragások helyett magas [[dombormű]]vekkel, vagy plasztikus áttört oromzattal van ellátva. Ez [[XIV. Lajos francia király|XIV. Lajosnak]] kora |
Ugyancsak a 17. században kezdték a kárpitozást fonott [[közönséges nád|nádfelületekkel]] helyettesíteni. Itt a farészek ismét teljes egészükben láthatók, ezért a faragás megint elborítja azokat. Az akkor kedvelt csavart oszlop a lábak leggyakoribb alakja, a támla már nem annyira egyenes, gyengén hátrafelé hajlik, de még magas és az eddigi lapos faragások helyett magas [[dombormű]]vekkel, vagy plasztikus, áttört oromzattal van ellátva. Ez [[XIV. Lajos francia király|XIV. Lajosnak]] kora – ettől kezdve mindenütt általános volt a [[Franciaország|francia]] hatás. A [[régence]] alatt állt be a hajlott vonalak érvényre jutásával a legnagyobb fejlődés a szék történetében, amely a [[XV. Lajos francia király|XV. Lajos]]-kori ízlésben érte el tetőpontját. Minden vonal hajlítottá vált, és újdonság volt a gyakran alkalmazott kerek, vagy ovális, párnázott támla. A finoman hajlott farészeknek a pompás faragás nemcsak díszét, de alapformáját is adta, a párnázott ülőlap és támla a legdrágább, külön e célra szőtt, megfelelő formájú ''(abgepasst)'' szövetekkel vagy [[gobelin]]ekkel volt borítva. A görbe vonalú farészeknél a fa konstrukciója zavarólag hat, ezért a legtöbb esetben aranyozták, vagy festették. A [[XVI. Lajos francia király|XVI. Lajos]]-kori ízlés ismét egyenes lábakat alkalmazott, de azokat [[hornyolás]]sal díszítette, szép veretek, finoman rajzolt apró díszítőformák élénkítették a farészeket. A [[nagy francia forradalom|francia forradalom]] után a formák a [[klasszicizmus|klasszicista stílust]] követték, merevek és nehezebbek lettek. |
||
== Forrás == |
== Forrás == |
A lap 2016. július 16., 16:19-kori változata
A szék a leggyakoribb és legegyszerűbb ülőbútor.
Története
Az ókori egyiptomiak – falfestmények tanúsága szerint – már három formáját ismerték: a négylábú támlátlan, a hajlott támlával ellátott és a keresztlábakkal ellátott széket. A fáraók plasztikus alakokkal díszített trónszéket használtak. A görögöknél ezenkívül az összecsukható, hordozható szék volt használatban, mely ollószerűen keresztberakott lábakkal és szövetből vagy szövött hevederekből alkotott ülőlappal bírt. A görög trónszékeknél architektonikus formákat, kannelúrázott oszlopokat találunk: díszítésében a palmettának nagy szerepe van. A rómaiak a görög formákat folytatták etruszk elemekkel keverve. A császárság alatt a trónszék (latinosan trónus) anyaga kő vagy márvány volt, ami masszív formákat, domború díszt és a végződéseknél plasztikus alakokat eredményezett.
A középkorban az északi népeknél szintén három székforma volt használatban: az alacsony négylábú zsámoly, az összecsukható szék és a merev hátlappal és szekrényszerű zárt alsórésszel bíró támlásszék. A 13. század folyamán az addig egyszerű zsámolyt – valószínűleg a keresztes hadjáratokban szerzett keleti eredményként – nyolc- vagy hatszögűre készítették, ugyanannyi lábbal. Míg a szekrényszerű felépítés változatlan maradt, addig a dísz a gótikus ízlés értelmében gazdagodott, a támlát architektonikus formákat utánzó gazdagon faragott dísz borította, amely a felső végződésnél áttört, plasztikus elemekbe ment át. Az összecsukható székeknek már a román korban alkalmazott támlája most szervesen lett felépítve, az összecsukhatóságra már csak az egymást keresztező lábak utaltak, de ezek a székek már nem voltak összecsukhatók. Az alacsony zsámoly tovább fejlődött, és egy darabból álló, vagy hevederekkel tagolt hátlapot kapott. A trón alakú díszes székek eltűntek, és a 16. század elejétől kezdve már csak udvaroknál és templomokban voltak használatban, míg a polgári használatra kevésbé ünnepélyes és könnyebben hordozható bútor alakult ki: egészen egyenes, legfeljebb a kartámlánál hajlott vonalakkal, négy esztergályozott lábbal. Ezeknél a székeknél jelent meg először a kárpitozás: a felszegezett párna. Ez azután olyan nagy népszerűségnek örvendett, hogy a 17. században – leginkább a Németalföldön – készültek olyan székek, amelyeknél a lábak kivételével az összes farészeket szövettel burkolták, ezért formáik igen egyszerűek, egyenesek voltak, és a faragott díszítés teljesen hiányzott.
Ugyancsak a 17. században kezdték a kárpitozást fonott nádfelületekkel helyettesíteni. Itt a farészek ismét teljes egészükben láthatók, ezért a faragás megint elborítja azokat. Az akkor kedvelt csavart oszlop a lábak leggyakoribb alakja, a támla már nem annyira egyenes, gyengén hátrafelé hajlik, de még magas és az eddigi lapos faragások helyett magas domborművekkel, vagy plasztikus, áttört oromzattal van ellátva. Ez XIV. Lajosnak kora – ettől kezdve mindenütt általános volt a francia hatás. A régence alatt állt be a hajlott vonalak érvényre jutásával a legnagyobb fejlődés a szék történetében, amely a XV. Lajos-kori ízlésben érte el tetőpontját. Minden vonal hajlítottá vált, és újdonság volt a gyakran alkalmazott kerek, vagy ovális, párnázott támla. A finoman hajlott farészeknek a pompás faragás nemcsak díszét, de alapformáját is adta, a párnázott ülőlap és támla a legdrágább, külön e célra szőtt, megfelelő formájú (abgepasst) szövetekkel vagy gobelinekkel volt borítva. A görbe vonalú farészeknél a fa konstrukciója zavarólag hat, ezért a legtöbb esetben aranyozták, vagy festették. A XVI. Lajos-kori ízlés ismét egyenes lábakat alkalmazott, de azokat hornyolással díszítette, szép veretek, finoman rajzolt apró díszítőformák élénkítették a farészeket. A francia forradalom után a formák a klasszicista stílust követték, merevek és nehezebbek lettek.
Forrás
- Művészeti lexikon IV. (R–Z). Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1983.