Tribunus militum consulari potestate

A tribunus militum (katonai tribunus) alapvetően két tisztséget jelölt: egyfelől a Római Birodalom legmagasabb rangú katonatisztjeit nevezték így, másfelől hasonló nevet viseltek azok a tisztségviselők, akiket egy időben a consulok helyett választottak az állam élére.

A katonatisztek

A Római Birodalom seregei legfontosabb tisztjeinek neve egyértelműen a törzsek (latinul tribus) elnevezéséből ered. A római történetírók ezt azzal magyarázták, hogy hajdan egy-egy tiszt vezette a három nagy törzs, a Ramnes, Luceres és Tities soraiból toborzott 3000 fős „eredeti” legiót. Polübiosz korára (Kr. e. 2. század) mindenesetre már minden egyes legióhoz hatan tartoztak, de a számuk emelkedésének folyamatát senki sem dokumentálta.

Hatalmuk az egész legióra kiterjedt, ezért a zavar elkerülése végett párokra oszlottak, és az egyes párosok kéthavonta váltották egymást. Mivel a hadjáratok általában hat hónapon belül lezajlottak, többnyire minden tribunusra csak egyszer került sor. A hadbíróságokon ők ítélkeztek, és akár halálos ítéletet is hozhattak. Feltehetően ők nevezték ki a centuriókat, és ők jelölték ki számukra a csapattesteket.

Kr. e. 361-ig a hadparancsnok nevezte ki őket, ekkor azonban a népgyűlés magának vindikálta a katonai tribunusok (vagy csak egy részük) megválasztásának jogát. Kr. e. 311-ben törvényben szabályozták, hogy a négy legio számára 16 katonai tribunust kell választaniuk, ám hogy ez az összes tiszt volt-e, az nem eldönthető. Ezek után jó ideig többnyire a népgyűlések döntöttek a katonai tribunusok (legalábbis többségük) kilétéről. Végül Kr. e. 207-ben Claudius Nero és Livius Salinator consulok az akkor szolgáló 23 legióból 19 élére maguk nevezték ki a tiszteket, és csak az első négy legio számára választhattak tribunusokat a népgyűlésen. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy ez utóbbiak magasabb rangúak voltak a többi hadseregnél szolgáló társaiknál.

Kr. e. 171-ben, amikor Perszeusz makedóniai király ellen robbant ki a háború, törvényben szabályozták, hogy ebben az évben kizárólag a consulok és praetorok döntsenek a tisztek személyéről. Feltehetően a következő évben is így volt, Kr. e. 169-ben azonban ismét volt a népnek beleszólása az ügybe: a négy tartalékos legio tribunusait ismét ők választották meg. Végül Kr. e. 168-ban a senatus határozata értelmében a consulok és a népgyűlés fele-fele arányban gondoskodott a tribuni milites megválasztásáról, azzal a kikötéssel, hogy Aemilius Paulus hadvezér maga választhatott közülük makedóniai hadjáratában részt vevő két legiója számára.

A későbbi időkben általánossá vált a katonai tribunusok kinevezése, és nem csak a consulok, hanem a proconsulok (illetve a mindenkori hadvezérek) részéről. A rang a császárkorban is fennmaradt, és Augustus idején még találkozunk a népgyűlések - ugyan névleges, de létező - szerepvállalásával megválasztásukban - Tiberius korától azonban már a császár kiváltsága volt a tisztek kinevezése. Augustus egyébként törvényt hozott arról, hogy a senatorok gyermekei kötelező szolgálatukat szintén tribunusi rangban kezdhessék (tribunus laticlaviusok, a megkülönböztetésül viselt tunica laticlavia nevű ruhadarabról), ám valós hatalom nem társult címükhöz. A későbbi császárkorban már származásra való tekintet nélkül neveztek ki tribunusokat, és gyakran csak fél évre, hogy minél többen részesülhessenek a kegyben.

A politikusok

A tribunus militum consulari potestae (azaz consuli hatalmú katonai tribunus) Római Köztársaság legfőbb magistraturája volt a Kr. e. 5. század második és a Kr. e. 4. század első felében.

Amikor Kr. e. 445-ben Caius Canuleius néptribunus javasolta, hogy a consuli tisztség megnyíljon a plebejusok számára is, a politikai életet irányító patríciusok a kísérletet azzal csákláyzták meg, hogy a következő évben 3 consuli jogkörökkel felruházott katonai tribunust választottak az állam élére. Hogy ennek mi volt pontosan a haszna, az nem ismert, ugyanis a tisztséget plebejus is betölthette, sőt bármikor szabadon visszatérhettek a consuli címhez. Ezért aztán a Kr. e. 444-367 közötti időszakban mintegy 50 alkalommal vezették katonai tribunusok az államügyeket, a fennmaradó időközökben pedig consulok.

A katonai tribunusokat a comitia centuriata választotta, valószínűleg szerényebb külsőségek közt, mint a consulokat. Számuk 3-4 körül mozgott, majd Kr. e. 405-ben hatra emelkedett. Mivel a censorokat kollégáiknak tekintették, helyenként 8 katonai tribunusról olvashatunk. A tisztséget végül Caius Licinius Stolo néptribunus javaslatára törölték el Kr. e. 367-ben.

Források

• Ferenczy Endre - Maróti Egon - Hahn István: Az ókori Róma története (ISBN 9631927881)
• Dictionary of Greek and Roman Antiquities. Szerk.: William Smith (1870) - A katonatisztekről
• Dictionary of Greek and Roman Antiquities. Szerk.: William Smith (1870) - A consuli hatalmú tribunusokról