Palatalizáció

A palatalizáció (a latin palatum „íny” szóból), másképp jésítés vagy lágyítás olyan mássalhangzó-képzésmód, illetve az így létrejött mássalhangzó, amelynél a nyelvhát felduzzad a szájpadlás középső része felé az eredeti mássalhangzó szokásos képzésével egyidejűleg. Másképp fogalmazva, az eredeti mássalhangzót egy j hanggal együtt ejtjük ki. E képzési mód számos nyelvben megtalálható, de különösképpen a szláv nyelvek sajátossága. Megvolt az uráli alapnyelvben is, azonban a magyarban nem maradt fenn (a ly betű ilyen hang emlékét őrzi, amelyet még ejtenek néhány nyelvjárásban).

A palatalizáció a késői latinban is végbement, ezért kezdték el az eredetileg minden helyzetben k-nak hangzó c és g-nek hangzó g betűket magas magánhangzók – e és i – előtt és hatására k^j-nek és g^j-nek ejteni, aminek következtében ebben a hangkörnyezetben később elől képzett hangokká (cs/dzs, c~dz~sz/zs stb.) alakultak. Az újlatin nyelvekben a jésítés még tovább folytatódott és több mássalhangzóra, illetve mássalhangzó-kapcsolatra is kiterjedt; különösképpen jellemző ez az iberoromán nyelvekre.

Tágabb értelemben a palatalizáció valamely mássalhangzó palatális hanggá alakulását is jelenti, például a latin multus → spanyol mucho (multus > *[mujtu] > *[mutjo] > [muʧo]).