Agostyán

Tata-Agostyán (németül: Augustin) Komárom-Esztergom megyei falu, 1985 óta Tata város része.

Története

Agostyán és környéke már a bronz korban is lakott hely volt. Határában bronzkori úrnatemetőt tártak fel.

Első okleveles említése 1343-ból való. Lakói a tatai vár ellátására voltak rendelve.

1543-ban a törökök a települést elpusztították, hosszú ideig pusztaságként hevert.

1773-ban würzburgi és bambergi németekkel telepítették újra.

Az arborétum

Tata irányából érkezve az Agostyán-Tardos közötti Bocsájtó-völgy jobb oldalán találjuk a Vértesi Erdészeti és Faipari Rt. kezelésében lévő arborétumot, amit csoportok látogathatnak.

A csodálatos fekvésű és mikroklímájú arborétumot voltaképpen gróf Eszterházi Móricz alapította, amikor 1912-ben vörösfenyőt kezdett itt telepíteni. A növények az erdőkkel körülvett völgyben különösen szépen fejlődtek.

A későbbi tapasztalatok is azt mutatták, hogy a terület mikroklímája eltér a környező domboldalakétól. Ezért és részben savanyú talaja miatt ez a környezet alkalmas egy kísérleti arborétum létrehozására.

Az arborétum terveit 1953-ban Kiss Miklós készítette el, majd 1955-ben kezdődött a telepítés. A cél nem a fajtagazdagság, hanem az esztétikailag értékes és erdőgazdaságilag jelentős fajok, változatok telepítése volt. A megfelelő mikroklíma fenntartására a völgyet átszelő, a hidegkúti források vizét összegyűjtő patak útját gátakkal zárták el, és két tavat hoztak létre.

A sikeres telepítés eredményeként ma már közel 300 fa- és cserjefaj, fajta található itt meg – köztük a Gerecse jellemző növényei.

Az itteni növényfajok többsége különleges fenyőféle.

A gyönyörű luc-, páfrány- és selyemfenyő fajták közül külön figyelmet érdemel egy kb. 33 méteres, múlt századi vörösfenyő és a kert ékességének tartott Atlasz-cédrus (Cedrus atlantica), amely Észak-Afrika magas hegységeiben honos. Találhatunk itt egy értékes tiszafa- (Taxus) gyűjteményt, továbbá tulipánfát (Liriodendron tulipifera) és sok más bokor- és fafajtát is.

Külső hivatkozások

• http://www.vjrktf.hu/carus/honisme/ho000243.htm