„Legato” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
→Alkalmazása: Megfogalmazás Címkék: Mobilról szerkesztett Mobil web szerkesztés |
a clean up AWB |
||
| 7. sor: | 7. sor: | ||
Vonós hangszereken a folytonos átkötést a úgy valósítják meg, hogy vonóval kitartják a hangot az előírt teljes időtartamig, majd a következő hang előtt minimális szünetet tartanak. Az átmenet vibratóval elfedhető. Ez a játékmód igen szoros kapcsolatban áll a [[Portamento|portamentóval]]. |
Vonós hangszereken a folytonos átkötést a úgy valósítják meg, hogy vonóval kitartják a hangot az előírt teljes időtartamig, majd a következő hang előtt minimális szünetet tartanak. Az átmenet vibratóval elfedhető. Ez a játékmód igen szoros kapcsolatban áll a [[Portamento|portamentóval]]. |
||
[[Éneklés|Vokális darabokban]] legato előírás értelmében a [[ |
[[Éneklés|Vokális darabokban]] legato előírás értelmében a [[magánhangzó]]kat a jelölt hang időtartamáig ki kell tartani, a [[mássalhangzó]]knak pedig csak igen rövid szünetet kell hagyni. A hangok közötti átmenetet az énekes [[Hajlítás (zene)|hajlítással]], azaz egyazon énekhangzóval, elválasztás nélkül teszi meg. Ez a technika az egyik fő jellegzetessége a [[18. század]]i [[Opera (színmű)|operákban]] széles körben alkalmazott [[bel canto]] előadási módnak. |
||
Elektromos [[szintetizátor]]okon a legato hatás keltésére általában rendelkezésre áll egy monofonikus üzemmód. Hatására a hang elején és végén játszott [[tranziens]]ek csak a kötött hangok előtt és után szólalnak meg, így folytonos lesz az átmenet az egyik hangról a másikra. A hangot leíró függvény [[Burkológörbe|burkolója]] így az első hangnál eléri a kitartott [[Hangosság|hangerőt]], és csak az utolsó kötött hangnál csökken csak le ismét. |
Elektromos [[szintetizátor]]okon a legato hatás keltésére általában rendelkezésre áll egy monofonikus üzemmód. Hatására a hang elején és végén játszott [[tranziens]]ek csak a kötött hangok előtt és után szólalnak meg, így folytonos lesz az átmenet az egyik hangról a másikra. A hangot leíró függvény [[Burkológörbe|burkolója]] így az első hangnál eléri a kitartott [[Hangosság|hangerőt]], és csak az utolsó kötött hangnál csökken csak le ismét. |
||
| 24. sor: | 24. sor: | ||
}} |
}} |
||
A legato által előírt hangkötés jelölésére alkalmazott ívelt vonal két másik zenei jelöléshez hasonlít, melyekkel nem összetévesztendő: |
A legato által előírt hangkötés jelölésére alkalmazott ívelt vonal két másik zenei jelöléshez hasonlít, melyekkel nem összetévesztendő: |
||
* Azonos [[ |
* Azonos [[hangmagasság]]ot jelölő hangjegyek kötése azt írja elő, hogy a két hang helyett egy hangot kell folytonosan előadni a két kötött hang időtartamának megfelelő ideig. [[Ütőhangszerek]]en ilyenkor csak az első hangjeggyel jelölt időben történik ütés. |
||
* Kötött hangok [[Ligatúra|ligatúrájával]] jelölhetők összetartozó dallamrészletek, melyek közös logikai egységet képviselnek. Az összekötött hangok kapcsolata lehet technikai jellegű (pl. vokális műben egy levegővétellel elénekelhető passzus), vagy a műformával kapcsolatos (pl. egy zenei [[Zenei frázis|frázis]],<ref>{{Cite web|url=http://www.zenci.hu/szocikk/frazis|title=frázis|accessdate=2016-05-02|work=Zenei ENCIklopédia}}</ref> motívum). |
* Kötött hangok [[Ligatúra|ligatúrájával]] jelölhetők összetartozó dallamrészletek, melyek közös logikai egységet képviselnek. Az összekötött hangok kapcsolata lehet technikai jellegű (pl. vokális műben egy levegővétellel elénekelhető passzus), vagy a műformával kapcsolatos (pl. egy zenei [[Zenei frázis|frázis]],<ref>{{Cite web|url=http://www.zenci.hu/szocikk/frazis|title=frázis|accessdate=2016-05-02|work=Zenei ENCIklopédia}}</ref> motívum). |
||
A legatóval jelzett hangok olykor hangközöket hidalnak át, de a játékmód nem összetévesztendő a diszkrét [[Glissando|glissandóval]]. Utóbbi ugyanis arra utaló előírás, hogy a határhangok között minden hangot meg kell szólaltatni, így [[Frekvencia|frekvenciában]] az átmenet folytonos legyen (amennyire a hangszer diszkrét hangkészlete ezt megengedi), míg a legato pusztán azt írja elő, hogy a megszólaló hangok között nincs késleltetés, szünet. |
A legatóval jelzett hangok olykor hangközöket hidalnak át, de a játékmód nem összetévesztendő a diszkrét [[Glissando|glissandóval]]. Utóbbi ugyanis arra utaló előírás, hogy a határhangok között minden hangot meg kell szólaltatni, így [[Frekvencia|frekvenciában]] az átmenet folytonos legyen (amennyire a hangszer diszkrét hangkészlete ezt megengedi), míg a legato pusztán azt írja elő, hogy a megszólaló hangok között nincs késleltetés, szünet. |
||
| 33. sor: | 33. sor: | ||
{{Reflist}} |
{{Reflist}} |
||
| ⚫ | |||
{{Portál|Zene}} |
{{Portál|Zene}} |
||
| ⚫ | |||
A lap 2017. március 6., 18:01-kori változata
A legato egy zenei játékmód és annak kottai jele. Az olasz szó jelentése összekötve.[1] A legato az egymást követő hangok időben folytonos, megszakításoktól mentes összekötését írja elő. Nem pusztán az előadói gyakorlatban alkalmazandó, hanem kottában is jelölt előírás, azaz a zenemű része.
Alkalmazása
A legato megvalósításakor az egymást követő hangok összekötve, szünet nélküli átmenettel szólalnak meg. A legato jelölésére hangkötést a alkalmazzák, melyet a kottában ívelt vonal mutat. A vonal felfelé álló szárú hangjegyek esetén jellemzően a hangjegyek alatt, míg lefelé álló szárúaknál azok felett jelenik meg.
Vonós hangszereken a folytonos átkötést a úgy valósítják meg, hogy vonóval kitartják a hangot az előírt teljes időtartamig, majd a következő hang előtt minimális szünetet tartanak. Az átmenet vibratóval elfedhető. Ez a játékmód igen szoros kapcsolatban áll a portamentóval.
Vokális darabokban legato előírás értelmében a magánhangzókat a jelölt hang időtartamáig ki kell tartani, a mássalhangzóknak pedig csak igen rövid szünetet kell hagyni. A hangok közötti átmenetet az énekes hajlítással, azaz egyazon énekhangzóval, elválasztás nélkül teszi meg. Ez a technika az egyik fő jellegzetessége a 18. századi operákban széles körben alkalmazott bel canto előadási módnak.
Elektromos szintetizátorokon a legato hatás keltésére általában rendelkezésre áll egy monofonikus üzemmód. Hatására a hang elején és végén játszott tranziensek csak a kötött hangok előtt és után szólalnak meg, így folytonos lesz az átmenet az egyik hangról a másikra. A hangot leíró függvény burkolója így az első hangnál eléri a kitartott hangerőt, és csak az utolsó kötött hangnál csökken csak le ismét.
Hasonló zenei játékmódok
- Néhány hang staccato nélkül játszva
- Ugyanaz a dallam staccatóval előadva
- Fagotton előadott staccato, legato, legato + vibrato és hangkötés.
A legato által előírt hangkötés jelölésére alkalmazott ívelt vonal két másik zenei jelöléshez hasonlít, melyekkel nem összetévesztendő:
- Azonos hangmagasságot jelölő hangjegyek kötése azt írja elő, hogy a két hang helyett egy hangot kell folytonosan előadni a két kötött hang időtartamának megfelelő ideig. Ütőhangszereken ilyenkor csak az első hangjeggyel jelölt időben történik ütés.
- Kötött hangok ligatúrájával jelölhetők összetartozó dallamrészletek, melyek közös logikai egységet képviselnek. Az összekötött hangok kapcsolata lehet technikai jellegű (pl. vokális műben egy levegővétellel elénekelhető passzus), vagy a műformával kapcsolatos (pl. egy zenei frázis,[2] motívum).
A legatóval jelzett hangok olykor hangközöket hidalnak át, de a játékmód nem összetévesztendő a diszkrét glissandóval. Utóbbi ugyanis arra utaló előírás, hogy a határhangok között minden hangot meg kell szólaltatni, így frekvenciában az átmenet folytonos legyen (amennyire a hangszer diszkrét hangkészlete ezt megengedi), míg a legato pusztán azt írja elő, hogy a megszólaló hangok között nincs késleltetés, szünet.
A legato ellentéte a staccato,[3] mely utóbbi hatására az egymást követő hangok egymástól elválasztva adandók elő. A két ellentét között megkülönböztetnek egy köztes esetet is, melyet a szaknyelv mezzo staccatónak nevez.
Jegyzetek
- ↑ the definition of legato. Dictionary.com. (Hozzáférés: 2016. május 2.)
- ↑ frázis. Zenei ENCIklopédia. (Hozzáférés: 2016. május 2.)
- ↑ Brockhaus Riemann zenei lexikon III. (O–Z). Szerk. Carl Dahlhaus, Hans Heinrich Eggebrecht. Budapest: Zeneműkiadó. 1985. 389. o. ISBN 9633305723
