Legato

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A legatót hangkötéssel jelöljük

A legato egy zenei játékmód és annak kottai jele. Az olasz szó jelentése összekötve.[1] A legato az egymást követő hangok időben folytonos, megszakításoktól mentes összekötését írja elő. Nem pusztán az előadói gyakorlatban alkalmazandó, hanem kottában is jelölt előírás, azaz a zenemű része.

Alkalmazása[szerkesztés]

A legato megvalósításakor az egymást követő hangok összekötve, szünet nélküli átmenettel szólalnak meg. A legato jelölésére hangkötést alkalmazzák, melyet a kottában ívelt vonal mutat. A vonal felfelé álló szárú hangjegyek esetén jellemzően a hangjegyek alatt, míg lefelé álló szárúaknál azok felett jelenik meg.

Vonós hangszereken a folytonos átkötést úgy valósítják meg, hogy vonóval kitartják a hangot az előírt teljes időtartamig, majd a következő hang előtt minimális szünetet tartanak. Az átmenet vibratóval elfedhető. Ez a játékmód igen szoros kapcsolatban áll a portamentóval.

Vokális darabokban legato előírás értelmében a magánhangzókat a jelölt hang időtartamáig ki kell tartani, a mássalhangzóknak pedig csak igen rövid szünetet kell hagyni. A hangok közötti átmenetet az énekes hajlítással, azaz egyazon énekhangzóval, elválasztás nélkül teszi meg. Ez a technika az egyik fő jellegzetessége a 18. századi operákban széles körben alkalmazott bel canto előadási módnak.

Elektromos szintetizátorokon a legato hatás keltésére általában rendelkezésre áll egy monofonikus üzemmód. Hatására a hang elején és végén játszott tranziensek csak a kötött hangok előtt és után szólalnak meg, így folytonos lesz az átmenet az egyik hangról a másikra. A hangot leíró függvény burkolója így az első hangnál eléri a kitartott hangerőt, és csak az utolsó kötött hangnál csökken csak le ismét.

Hasonló zenei játékmódok[szerkesztés]

Nem tudod lejátszani a fájlt?

A legato által előírt hangkötés jelölésére alkalmazott ívelt vonal két másik zenei jelöléshez hasonlít, melyekkel nem összetévesztendő:

  • Azonos hangmagasságot jelölő hangjegyek kötése azt írja elő, hogy a két hang helyett egy hangot kell folytonosan előadni a két kötött hang időtartamának megfelelő ideig. Ütőhangszereken ilyenkor csak az első hangjeggyel jelölt időben történik ütés.
  • Kötött hangok ligatúrájával jelölhetők összetartozó dallamrészletek, melyek közös logikai egységet képviselnek. Az összekötött hangok kapcsolata lehet technikai jellegű (pl. vokális műben egy levegővétellel elénekelhető passzus), vagy a műformával kapcsolatos (pl. egy zenei frázis,[2] motívum).

A legatóval jelzett hangok olykor hangközöket hidalnak át, de a játékmód nem összetévesztendő a diszkrét glissandóval. Utóbbi ugyanis arra utaló előírás, hogy a határhangok között minden hangot meg kell szólaltatni, így frekvenciában az átmenet folytonos legyen (amennyire a hangszer diszkrét hangkészlete ezt megengedi), míg a legato pusztán azt írja elő, hogy a megszólaló hangok között nincs késleltetés, szünet.

A legato ellentéte a staccato,[3] mely utóbbi hatására az egymást követő hangok egymástól elválasztva adandók elő. A két ellentét között megkülönböztetnek egy köztes esetet is, melyet a szaknyelv mezzo staccatónak nevez.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. the definition of legato. Dictionary.com. (Hozzáférés: 2016. május 2.)
  2. frázis. Zenei ENCIklopédia. (Hozzáférés: 2016. május 2.)
  3. Brockhaus Riemann zenei lexikon III. (O–Z). Szerk. Carl Dahlhaus, Hans Heinrich Eggebrecht. Budapest: Zeneműkiadó. 1985. 389. o. ISBN 9633305723  
  • Zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap