Ugrás a tartalomhoz

Segélyhívószám

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A 112-es segélyhívószám logója.
A 911 egy általános segélyhívószám több országban is, mint pl. Kanada, Costa Rica, Salvador, Jordánia, Libéria, Paraguay, Uruguay és az Amerikai Egyesült Államok

A segélyhívószám olyan nyilvános és ingyenes telefon hívószám, mely vész esetén hívható. A szám országonként eltérő, általában egy könnyen megjegyezhető három számjegyű szám, mely gyorsan hívható. Egyes országban több segélyhívószám is létezik különböző típusú vészhelyzetekre. Az Európai Unióban az 1990-es évek óta használatos segélyhívó szám a 112.[1]

Története

[szerkesztés]

Telefonközpont szolgálat

[szerkesztés]

Amikor az előretárcsázós telefon korszakát megelőzően vészhelyzet történt, fel kellett venni a telefont, a kezelő megkérdezte, milyen számot kér a hívó, ekkor csak meg kellett mondani neki, hogy küldje a rendőrséget, a tűzoltókat vagy a mentőket. Még a nagyobb városokban is csak ritkán volt szükség ezeket a szolgáltatásokat telefonszámmal kérni. A kisebb városokban ezek a telefonközpontosok gyakran más egyéb szolgáltatásokkal is rendelkezésre álltak, tájékoztattak, hol van orvos, állatorvos vagy rendészet. Gyakran az ő felelősségük volt a városi tűzriasztás bekapcsolása.

Amikor a kézi kapcsolású rendszereket automatizálni kezdték és a tárcsázórendszerek léptek működésbe, a felhasználók gyakran aggódtak amiatt, hogy a kézi kapcsolással kért segítség nem érkezik meg. Mivel a számok különbözőek voltak az egyes telefonközpontokban, a hívóknak vagy a kezelőt kellett hívni, vagy megkeresni a telefonszámot. Erre volt példa az 1960-as években - a 111-es új-zélandi segélyhívószám bevezetése előtt - Auckland városa, ahol 40 telefonközpont működött, mind más-más segélyhívó számokkal, és a helyi számokat a város 500 oldalas telefonkönyvéből kellett kikeresni.[2] Ezt a problémát részben megoldották az Egyesült Államokban, Kanadában és az Egyesült Királyságban azzal, hogy a 0-t kellett tárcsázni veszély esetén, bár a hívó fél hamarabb juthatott segítséghez, ha közvetlenül hívta a rendőrség vagy tűzoltóság saját számát. Ez a rendszer ennek ellenére Észak-Amerika legnagyobb részében megmaradt egészen az 1970-es évekig.

Közvetlen számtárcsázás

[szerkesztés]

Az első segélyhívórendszert 1937. július 1-jén Londonban vezették be a 999 szám tárcsázásával,[3][4] melyet rövid időn belül kiterjesztettek az egész országban.[3] A 999 hívásakor berregő hang hallatszott és egy vörös jelzés villant fel, hogy a kezelő figyelmét felhívja a vészhelyzetre.[4] Figyelmet fordítottak arra, hogy a vészhívószámokat ne lehessen véletlenül tárcsázni. Ezt azzal érték el, hogy a hosszú rezgéssel tárcsázandó 999-et tették meg segélyhívószámnak.[4] A modern időkben ez már problémát okozhat, mivel a mobiltelefonokon ezek a számok is gyorsan tárcsázhatóak egymás után véletlen lenyomás esetén, még akkor is, ha nincs SIM kártya a készülékben.[5] Érkeztek jelentések a 112-es szám véletlen tárcsázásáról is különböző technikai okok miatt, ami arra mutat, hogy a 112-nek is vannak hátrányai mint segélyhívószám.[6]

1946-ban a Southern California Telephone Co. társaság a 116-os számot kezdte erre a célra használni Los Angelesben.[7] A 999-et 1959-ben vett át Winnipeg, Manitoba és Kanada is Stephen Juba, Winnipeg polgármestere sürgetésére. A város 1972-ben váltott át a 911-re, hogy alkalmazkodjon az akkor már általános amerikai segélyhívószámhoz.

Segélyhívás mobiltelefonokról

[szerkesztés]

A mobiltelefonokon különböző segélyhívószámok használatosak országonként. Azonban egy külföldre utazónak mégsem kell tudnia a helyi vészhívószámot. A mobilkészülékek és a SIM kártyák tartalmaznak néhány előre beprogramozott telefonszámot. Amikor a felhasználó olyan segélyhívószámot tárcsáz, melyet egy GSM vagy 3G készülék ismer, a hálózat automatikusan a helyi segélyhívószámra irányítja a hívást. A legtöbb GSM készüléken akkor is hívható ez a szám, ha a billentyűzet le van zárva, ha nincs a telefonban SIM kártya, vagy akár akkor is, ha a PIN kód megadása helyett tárcsázza ezt a hívó fél.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Egyetlen telefonszámmal hívhatóak a segélyszolgálatok – bárhol Európában. ec.europa.eu. (Hozzáférés: 2012. szeptember 22.)
  2. 50 years of 111 – Planning 111. New Zealand Fire Service/New Zealand Police/St John Ambulance/Wellington Free Ambulance. [2009. október 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 5.)
  3. a b Why 999 for an emergency?. BBC. (Hozzáférés: 2012. szeptember 22.)
  4. a b c U.K. Telephone History. British Telecom Archives. (Hozzáférés: 2012. szeptember 22.)
  5. Patent for SIM Free Emergency Calls. [2014. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 23.)
  6. EENA. EENA Operations Document: False Emergency Calls Archiválva 2011. szeptember 2-i dátummal a Wayback Machine-ben, European Emergency Number Association, 15-03-2011.
  7. Staff report (Aug 19, 1946). Just Dial 116 for emergency telephone calls. Archiválva 2012. november 6-i dátummal a Wayback Machine-ben Los Angeles Times