Segédmotoros kerékpár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

A segédmotoros kerékpár (más néven segédmotor vagy moped) olyan két- vagy háromkerekű jármű, aminek legnagyobb tervezett sebessége 45 km/h, belsőégésű motorjának hengerűrtartalma legfeljebb 50 cm³, valamint elektromos meghajtás esetén motorjának folyamatos névleges teljesítménye 4 kW. Nem minősül gépjárműnek.

Fajtái[szerkesztés]

A magyar KRESZ nem tesz különbséget a segédmotoros kerékpár fajtái, nevezetesen a robogó és a moped között.

A robogó[szerkesztés]

A moped[szerkesztés]

Európában már komoly múltja van a segédmotoros kerékpárok gyártásának. A kategória két kitétele, hogy a hengerűrtartalom nem haladhatja meg az 50 cm³-t, valamint a motorkerékpárral elérhető maximális sebesség a 40 km/h-t. Ezeknek a járműveknek a vezetéséhez korábban nem kellett se jogosítvány, se bukósisak, valamint alacsony áruk is vonzóvá tette őket. Több gyár készített ilyen termékeket, olyanok, mint a magyar Csepel (a korábbi Weiss Manfréd), a Finomszerelvénygyár Eger (Berva), a kelet-német Simson, a csehszlovák Jawa, a lengyel Romet, az osztrák Puch, valamint a szintén osztrák Sachs.

Magyarországon már az 1930-as évektől kezdve gyártottak segédmotorokat. A Weiss Manfréd gyára által készített WM Csepel motorokat az akkori szabályoknak megfelelően 100 köbcentiméteres erőforrás hajtotta, amelynek 37,5 kg-os saját tömeget kellett mozgatnia. A II. világháború után ezeket a motorokat nagymotornak fejlesztették tovább és a jogszabályi környezet is megváltozott, ezért új segédmotoros kerékpárra volt szükség. Ezt 1955-ben a Dongó segédmotorral valósították meg, amelyet kerékpárra lehetett szerelni. A motorka azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: nem tudta teljes értékű motorizált járművé varázsolni a kerékpárt. Ezért egy új, önálló mopedet (pedállal is hajtható, de önállóan motorral haladni képes segédmotorkerékpár) kellett fejleszteni.

Az 1960-as évek elején született meg az elképzelés az egykori Szovjetunióban, hogy a szovjet embereket is egy könnyen kezelhető, könnyen karbantartható, gyors kismotorral lássák el. A gondolatot tett követte, így a lettországi Riga városában, a Rīgas motorūpnīca „Sarkanā Zvaigzne”, magyarul Vörös Csillag Rigai Motorkerékpárgyár (oroszul: RMZ – Rizsszkij Motozavod, magyarul Rigai Motorkerékpárgyár) megkezdődött a tervezés. Kezdetben a magyar Dongó, kerékpárra szerelhető segédmotor, valamint a Velosolex segédmotoros kerékpár irányvonala mentén indultak el, de ezek a járművek nem hozták meg a várt sikert, így inkább a tőlük nyugatabbra már régóta elterjedt kismotorkerékpárok felé fordult a figyelmük.

Négykerekű segédmotor[szerkesztés]

Segédmotoros kerékpár a könnyű négykerekű segédmotoros kerékpár (mopedautó) is. A segédmotoros kerékpárra nem kell rendszám.

Vezetői engedély[szerkesztés]

A 14. életévüket betöltött fiatalok szerezhetnek vezetői engedélyt (legfeljebb 50 cm³ hengerűrtartalmú, kétkerekű-, háromkerekű segédmotoros kerékpár, könnyű négykerekű motorkerékpárra). A jelölés 2013-ban – az uniós normákhoz igazodva – „AM” -re változott. Az „AM” bekerült a nemzetközi kategóriák közé, azonban a 16. életév betöltéséig csak belföldön jogosít vezetésre.[1]

Források[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól