Sakkozók Élő-pontszáma 2017-ben

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A sakkozók Élő-pontszáma 2017-ben az Élő-pontrendszer szerint meghatározott, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által havonta számított pontértékek 2017-es értékei, amelyek alkalmasak a versenyző játékerejének bemutatására. Az értékszámok alapján felállított sorrendek az egymáshoz viszonyított aktuális erősorrendet tükrözik.

A FIDE által meghatározott hivatalos pontszámok alapján készül el a világranglista, valamint az egyes nemzetek versenyzőinek ranglistája. Külön ranglista létezik az abszolút kategóriában, amely a férfiak és a nők pontszámát egyaránt tartalmazza, és külön ranglista létezik a nők között, amelyen csak a női versenyzők szerepelnek. A FIDE rangsorolja ezen kívül a junior versenyzőket is, ahol szintén létezik abszolút és lány lista.

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) 50 legmagasabb Élő-pontszámmal rendelkező játékosa 2017-ben[szerkesztés]

A táblázat mindazon játékosok nevét tartalmazza, akik 2017-ben legalább egy hónapban az első 50 helyezett közé kerültek.

Magyarázat:

  • H – A helyezés, és alatta az Élő-pontszám változása az előző hónaphoz képest;
  • az egyes hónapoknál az adott hónapban elért Élő-pontszám, valamint zárójelben a helyezés szerepel;
  • ia. – az adott hónapban inaktívvá vált versenyző (12 hónapig nem játszott versenyen)
  • >100. – nem volt az első 100 között
  • A coral színnel jelezve a versenyző pályafutásának legjobb értékszáma.
  • A cyan színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legjobb pontszám.
  • A gainsboro színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legalacsonyabb pontszám.
Élő-pontszámok 2017-ben
H. H
Név Szül. év Ország dec. nov. okt. szept. aug. júl. jún. máj. ápr. márc. febr. jan.
1
+11
Magnus Carlsen 1990 NOR 2837 (1.) 2826 (1.) 2827 (1.) 2822 (1.) 2822 (1.) 2832 (1.) 2832 (1.) 2838 (1.) 2838 (1.) 2838 (1.) 2840 (1.)
2
0
Levon Aronjan 1982 ARM 2801 (2.) 2801 (2.) 2802 (4.) 2799 (5.) 2809 (4.) 2793 (7.) 2789 (6.) 2774 (9.) 2774 (9.) 2785 (7.) 2780 (9.)
3 1
+5
Fabiano Caruana 1992 USA 2799 (3.) 2794 (4.) 2799 (5.) 2807 (3.) 2807 (5.) 2805 (4.) 2802 (4.) 2817 (3.) 2817 (3.) 2827 (2.) 2827 (2.)
4 2
+8
Sahrijar Mamedjarov 1985 AZE 2799 (4.) 2791 (6.) 2797 (6.) 2797 (6.) 2800 (6.) 2800 (5.) 2772 (12.) 2772 (10.) 2772 (10.) 2766 (11.) 2766 (13.)
5 2
+2
Maxime Vachier-Lagrave 1990 FRA 2796 (5.) 2794 (3.) 2804 (2.) 2789 (8.) 2791 (8.) 2795 (6.) 2795 (5.) 2803 (5.) 2803 (5.) 2796 (5.) 2796 (5.)
6 1
0
Wesley So 1993 USA 2788 (6.) 2788 (7.) 2792 (8.) 2810 (2.) 2810 (3.) 2812 (2.) 2815 (2.) 2822 (2.) 2822 (2.) 2822 (3.) 2808 (4.)
7 2
-7
Vlagyimir Kramnyik 1975 RUS 2787 (7.) 2794 (5.) 2803 (3.) 2803 (4.) 2812 (2.) 2808 (3.) 2811 (3.) 2811 (4.) 2811 (4.) 2811 (4.) 2811 (3.)
8 1
-1
Visuvanátan Ánand 1969 IND 2782 (8.) 2783 (9.) 2794 (7.) 2783 (10.) 2783 (9.) 2786 (8.) 2786 (8.) 2786 (7.) 2786 (7.) 2786 (6.) 2786 (6.)
9 1
-3
Alekszandr Griscsuk 1983 RUS 2782 (9.) 2785 (8.) 2788 (9.) 2783 (9.) 2761 (13.) 2761 (13.) 2750 (17.) 2750 (18.) 2750 (17.) 2742 (20.) 2742 (20.)
10
+6
Nakamura Hikaru 1987 USA 2780 (10.) 2774 (10.) 2781 (10.) 2792 (7.) 2792 (7.) 2785 (9.) 2786 (7.) 2793 (6.) 2793 (6.) 2785 (8.) 2785 (7.)
11
+2
Ting Li-zsen 1992 CHN 2774 (11.) 2772 (11.) 2771 (13.) 2777 (11.) 2781 (10.) 2783 (10.) 2773 (11.) 2759 (13.) 2759 (13.) 2760 (12.) 2760 (14.)
12 2
+3
Peter Szvidler 1976 RUS 2763 (12.) 2760 (14.) 2756 (14.) 2751 (16.) 2749 (15.) 2756 (14.) 2755 (13.) 2747 (19.) 2741 (20.) 2748 (18.) 2748 (19.)
13
0
Anish Giri 1994 NED 2762 (13.) 2762 (13.) 2777 (12.) 2772 (13.) 2775 (11.) 2771 (12.) 2785 (9.) 2771 (11.) 2769 (11.) 2769 (10.) 2773 (10.)
14 2
-5
Szergej Karjakin 1990 UKR 2760 (14.) 2765 (12.) 2780 (11.) 2773 (12.) 2773 (12.) 2781 (11.) 2783 (10.) 2783 (8.) 2783 (8.) 2783 (9.) 2785 (8.)
15
0
Veszelin Topalov 1975 BUL 2749 (15.) 2749 (15.) 2749 (16.) 2749 (17.) 2749 (16.) 2749 (16.) 2741 (20.) 2741 (21.) 2741 (21.) 2739 (22.) 2739 (21.)
16
+3
Jü Jang-ji 1994 CHN 2746 (16.) 2743 (16.) 2750 (15.) 2744 (19.) 2753 (14.) 2749 (15.) 2743 (19.) 2750 (17.) 2750 (18.) 2738 (23.) 2738 (23.)
17 6
!4
Radosław Wojtaszek 1987 POL 2741 (17.) 2737 (23.) 2739 (22.) 2745 (18.) 2736 (23.) 2730 (24.) 2734 (24.) 2745 (20.) 2745 (19.) 2745 (19.) 2750 (18.)
18 1
+2
Li Csao 1989 CHN 2741 (18.) 2739 (19.) 2745 (18.) 2744 (20.) 2735 (25.) 2720 (30.) 2722 (31.) 2720 (31.) 2720 (30.) 2720 (30.) 2720 (29.)
19 2
0
Tejmur Radzsabov 1987 AZE 2741 (19.) 2741 (17.) 2742 (19.) 2742 (22.) 2724 (32.) 2724 (28.) 2710 (39.) 2710 (37.) 2710 (36.) 2710 (35.) 2710 (34.)
20 2
-1
Ji Vej 1999 CHN 2739 (20.) 2740 (18.) 2748 (17.) 2753 (14.) 2738 (20.) 2728 (25.) 2732 (25.) 2727 (27.) 2725 (26.) 2725 (26.) 2706 (38.)
21 1
0
Leinier Domínguez 1983 CUB 2739 (21.) 2739 (20.) 2739 (23.) 2739 (24.) 2739 (18.) 2739 (18.) 2739 (22.) 2739 (22.) 2739 (22.) 2739 (21.) 2739 (22.)
22 4
+5
Pendjála Harikrisna 1986 IND 2738 (22.) 2733 (26.) 2741 (20.) 2743 (21.) 2737 (22.) 2737 (20.) 2750 (16.) 2755 (14.) 2758 (14.) 2758 (14.) 2766 (12.)
23 6
+8
Makszim Matlakov 1991 RUS 2738 (23.) 2730 (29.) 2728 (31.) 2728 (31.) 2730 (26.) 2707 (42.) 2714 (34.) 2707 (40.) 2702 (40.) 2701 (44.) 2701 (44.)
24 3
0
Le Quang Liem 1991 VIE 2737 (24.) 2737 (21.) 2739 (24.) 2739 (23.) 2726 (30.) 2726 (27.) 2726 (28.) 2726 (29.) 2712 (33.) 2712 (32.) 2718 (30.)
25 7
+6
David Navara 1985 CZE 2732 (25.) 2726 (32.) 2720 (33.) 2737 (26.) 2737 (21.) 2737 (21.) 2739 (21.) 2732 (24.) 2728 (25.) 2730 (25.) 2735 (25.)
26 1
-1
Jan Nyepomnyascsij 1990 RUS 2732 (26.) 2733 (25.) 2741 (21.) 2751 (15.) 2742 (17.) 2732 (23.) 2751 (15.) 2751 (16.) 2751 (16.) 2749 (17.) 2767 (11.)
27 1
0
Pu Hsziang-cse 1985 CHN 2730 (27.) 2730 (28.) 2714 (35.) 2710 (37.) 2711 (39.) 2712 (34.) 2697 (47.) 2713 (34.) 2711 (34.) 2711 (33.) 2711 (32.)
28 1
-3
Vaszil Ivancsuk 1969 UKR 2729 (28.) 2732 (27.) 2727 (32.) 2728 (30.) 2729 (27.) 2738 (19.) 2738 (23.) 2732 (25.) 2732 (24.) 2751 (15.) 2752 (16.)
29 4
+4
Etienne Bacrot 1983 FRA 2727 (29.) 2723 (33.) 2728 (29.) 2715 (34.) 2715 (35.) 2706 (45.) 2696 (48.) 2696 (47.) 2695 (49.) 2695 (48.) 2695 (48.)
30 1
-6
Michael Adams 1971 ENG 2721 (30.) 2727 (31.) 2738 (25.) 2738 (25.) 2736 (24.) 2736 (22.) 2747 (18.) 2761 (12.) 2761 (12.) 2751 (16.) 2751 (17.)
31 6
+11
Dmitrij Jakovenko 1983 RUS 2721 (31.) 2710 (37.) 2710 (36.) 2710 (36.) 2703 (46.) 2708 (39.) 2718 (32.) 2718 (32.) 2718 (31.) 2709 (36.) 2709 (35.)
32 4
+8
Santosh Gujrathi Vidit 1994 IND 2721 (32.) 2713 (36.) 2702 (41.) 2693 (50.) 2693 (54.) 2692 (52.) 2687 (56.) 2670 (77.) 2673 (73.) 2673 (75.) 2673 (71.)
33 3
-7
Nyikita Vityugov 1987 RUS 2721 (33.) 2728 (30.) 2728 (30.) 2724 (32.) 2724 (31.) 2720 (32.) 2731 (26.) 2729 (26.) 2720 (29.) 2724 (27.) 2724 (26.)
34 12
-18
Borisz Gelfand 1968 ISR 2719 (34.) 2737 (22.) 2737 (26.) 2729 (29.) 2728 (28.) 2728 (26.) 2724 (29.) 2724 (30.) 2724 (27.) 2721 (29.) 2721 (28.)
35 11
-15
Vlagyimir Fedoszejev 1995 RUS 2718 (35.) 2733 (24.) 2731 (28.) 2731 (28.) 2726 (29.) 2703 (47.) 2690 (51.) 2684 (56.) 2658 (101.) 2658 (96.) 2658 (96.)
36 6
+8
Dmitrij Andrejkin 1990 UKR 2713 (36.) 2705 (42.) 2708 (38.) 2706 (42.) 2712 (37.) 2720 (31.) 2723 (30.) 2734 (23.) 2734 (23.) 2734 (24.) 2736 (24.)
37 4
+7
Baadur Jobava 1983 GEO 2712 (37.) 2705 (41.) 2702 (40.) 2687 (57.) 2714 (36.) 2707 (42.) 2713 (35.) 2712 (35.) 2701 (44.) 2701 (43.) 2701 (43.)
38 12
+13
Ivan Cseparinov 1986 BUL 2710 (38.) 2697 (50.) 2695 (49.) 2696 (48.) 2703 (45.) 2690 (56.) 2688 (55.) 2688 (54.) 2698 (46.) 2689 (52.) 2689 (53.)
39 1
+4
Jan-Krzysztof Duda 1998 POL 2710 (39.) 2706 (40.) 2698 (48.) 2707 (41.) 2707 (41.) 2697 (49.) 2693 (50.) 2684 (59.) 2684 (54.) 2684 (54.) 2684 (57.)
40 6
-13
Pavel Eljanov 1983 UKR 2707 (40.) 2720 (34.) 2734 (27.) 2734 (27.) 2739 (19.) 2739 (17.) 2755 (14.) 2751 (15.) 2751 (15.) 2759 (13.) 2755 (15.)
41 2
0
Vang Hao 1989 CHN 2706 (41.) 2706 (39.) 2701 (44.) 2702 (43.) 2698 (50.) 2696 (50.) 2680 (63.) 2690 (52.) 2683 (56.) 2682 (57.) 2670 (75.)
42 7
-9
Francisco Vallejo Pons 1982 ESP 2705 (42.) 2714 (35.) 2717 (34.) 2717 (33.) 2717 (34.) 2717 (33.) 2710 (38.) 2710 (38.) 2710 (35.) 2709 (38.) 2709 (36.)
43
0
Jevgenyij Tomasevszkij 1987 RUS 2702 (43.) 2702 (43.) 2710 (37.) 2710 (38.) 2710 (40.) 2706 (46.) 2696 (49.) 2701 (44.) 2701 (42.) 2711 (34.) 2711 (33.)
44
-2
Arkadij Naiditsch 1985 AZE 2700 (44.) 2702 (44.) 2702 (42.) 2710 (35.) 2712 (38.) 2710 (37.) 2700 (43.) 2702 (42.) 2702 (41.) 2702 (42.) 2702 (41.)
45 2
+2
Bassem Amin 1988 EGY 2700 (45.) 2698 (47.) 2699 (45.) 2680 (62.) 2672 (73.) 2672 (78.) 2668 (81.) 2663 (90.) 2660 (96.) 2662 (89.) 2666 (82.)
46 5
0
Vlagyiszlav Artyemjev 1998 RUS 2696 (46.) 2696 (51.) 2692 (54.) 2692 (51.) 2695 (51.) 2691 (54.) 2682 (60.) 2677 (69.) 2667 (82.) 2655 (100.) 2655 (101.)
47 2
-6
Jevgenyij Jurjevics Najer 1977 RUS 2693 (47.) 2699 (45.) 2694 (52.) 2707 (39.) 2706 (44.) 2706 (44.) 2682 (61.) 2679 (64.) 2659 (100.) 2659 (95.) 2679 (62.)
48 11
+6
Rapport Richárd 1996 HUN 2692 (48.) 2686 (59.) 2675 (68.) 2675 (72.) 2694 (53.) 2696 (51.) 2698 (44.) 2696 (49.) 2696 (47.) 2692 (50.) 2702 (40.)
49 4
-1
Jurij Krivorucsko 1986 UKR 2691 (49.) 2692 (53.) 2692 (55.) 2692 (53.) 2690 (55.) 2709 (38.) 2714 (33.) 2710 (36.) 2708 (38.) 2705 (40.) 2701 (42.)
50 4
-1
Vlagyimir Malahov 1980 RUS 2690 (50.) 2691 (54.) 2691 (56.) 2696 (47.) 2722 (33.) 2722 (29.) 2712 (36.) 2714 (33.) 2714 (32.) 2715 (31.) 2715 (31.)
53 3
0
Vang Jüe 1987 CHN 2689 (53.) 2689 (56.) 2699 (46.) 2699 (46.) 2699 (49.) 2699 (48.) 2701 (42.) 2706 (41.) 2706 (39.) 2706 (39.) 2706 (39.)
54 8
-11
Maxim Rodshtein 1989 ISR 2688 (54.) 2699 (46.) 2695 (50.) 2695 (49.) 2695 (52.) 2689 (57.) 2698 (45.) 2701 (43.) 2701 (43.) 2699 (45.) 2693 (50.)
55 6

-11
Nigel Short 1965 ENG 2687 (55.) 2698 (49.) 2698 (47.) 2688 (55.) 2688 (57.) 2688 (59.) 2688 (54.) 2683 (60.) 2683 (55.) 2675 (69.) 2675 (65.)
56 1
0
Ruszlan Ponomarjov 1983 UKR 2687 (56.) 2687 (57.) 2694 (51.) 2692 (52.) 2699 (48.) 2712 (35.) 2712 (37.) 2709 (39.) 2709 (37.) 2709 (37.) 2709 (37.)
59 11
-13
David Howell 1990 ENG 2685 (59.) 2698 (48.) 2701 (43.) 2702 (45.) 2702 (47.) 2692 (53.) 2684 (59.) 2684 (57.) 2667 (81.) 2657 (97.) 2655 (99.)
60 10
+9
Rusztam Kaszimdzsanov 1979 UZB 2685 (60.) 2676 (70.) 2676 (67.) 2676 (70.) 2676 (69.) 2675 (69.) 2698 (46.) 2698 (46.) 2699 (45.) 2699 (46.) 2699 (45.)
61 23
-22
Almási Zoltán 1976 HUN 2685 (61.) 2707 (38.) 2707 (39.) 2707 (40.) 2707 (42.) 2707 (43.) 2703 (40.) 2696 (48.) 2696 (48.) 2697 (47.) 2698 (46.)
62 10
-10
Ernyeszto Inarkijev 1985 RUS 2683 (62.) 2693 (52.) 2694 (53.) 2702 (44.) 2707 (43.) 2707 (40.) 2727 (27.) 2727 (28.) 2723 (28.) 2723 (28.) 2723 (27.)
65 2
+1
Lékó Péter 1979 HUN 2680 (65.) 2679 (63.) 2679 (62.) 2678 (66.) 2678 (65.) 2691 (55.) 2703 (41.) 2699 (45.) 2693 (51.) 2693 (49.) 2693 (51.)
94 12
-7
Loek Van Wely 1972 NED 2656 (94.) 2663 (82.) 2661 (90.) 2646 (113.) 2675 (71.) 2674 (73.) 2663 (89.) 2669 (81.) 2668 (79.) 2676 (66.) 2695 (49.)
102 1
0
Anton Korobov 1985 UKR 2652 (102.) 2652 (103.) 2652 (100.) 2668 (76.) 2668 (78.) 2711 (36.) 2688 (53.) 2695 (50.) 2694 (50.) 2691 (51.) 2689 (52.)
115 25
-15
Markus Ragger 1988 AUS 2644 (115.) 2659 (90.) 2659 (91.) 2656 (92.) 2656 (95.) 2673 (75.) 2680 (65.) 2677 (68.) 2681 (59.) 2703 (41.) 2697 (47.)

A 20 legmagasabb Élő-pontszámmal rendelkező női játékos[szerkesztés]

A táblázat mindazon játékosok nevét tartalmazza, akik 2017-ben legalább egy hónapban az első 20 helyezett közé kerültek a világranglistán.

Magyarázat:

  • H – A helyezés, és alatta az Élő-pontszám változása az előző hónaphoz képest;
  • az egyes hónapoknál az adott hónapban elért Élő-pontszám, valamint zárójelben a helyezés szerepel;
  • ia. – az adott hónapban inaktívvá vált versenyző (12 hónapig nem játszott versenyen)
  • >100. – nem volt az első 100 között
  • A coral színnel jelezve a versenyző pályafutásának legjobb értékszáma.
  • A cyan színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legjobb pontszám.
  • A gainsboro színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legalacsonyabb pontszám.
Élő-pontszámok 2017-ben
H. H
Név Szül. év Ország dec. nov. okt. szept. aug. júl. jún. máj. ápr. márc. febr. jan.
1
+2
Hou Ji-fan 1994 CHN 2680 (1.) 2678 (1.) 2670 (1.) 2652 (1.) 2666 (1.) 2666 (1.) 2652 (1.) 2649 (1.) 2649 (1.) 2651 (1.) 2651 (1.)
2 1
0
Anna Muzicsuk 1990 UKR 2576 (2.) 2576 (3.) 2576 (2.) 2572 (3.) 2572 (3.) 2569 (3.) 2570 (3.) 2587 (3.) 2569 (3.) 2558 (3.) 2558 (3.)
3 1
-12
Csü Ven-csün 1991 CHN 2567 (3.) 2579 (2.) 2574 (3.) 2578 (2.) 2572 (2.) 2583 (2.) 2594 (2.) 2596 (2.) 2604 (2.) 2583 (2.) 2583 (2.)
4
-3
Alekszandra Kosztyenyuk 1984 RUS 2549 (4.) 2552 (4.) 2552 (5.) 2552 (5.) 2552 (5.) 2537 (8.) 2540 (7.) 2541 (7.) 2555 (5.) 2549 (5.) 2549 (5.)
5
0
Marija Muzicsuk 1992 UKR 2544 (5.) 2544 (5.) 2544 (6.) 2544 (6.) 2544 (6.) 2546 (5.) 2546 (5.) 2546 (5.) 2546 (6.) 2546 (6.) 2546 (6.)
6
0
Viktorija Čmilytė 1983 LTU 2542 (6.) 2542 (6.) 2542 (7.) 2542 (7.) 2542 (7.) 2539 (6.) 2538 (9.) 2538 (8.) 2538 (9.) 2538 (8.) 2538 (8.)
7
0
Jekatyerina Lagno 1989 RUS 2541 (7.) 2541 (7.) 2541 (8.) 2540 (8.) 2535 (8.) 2539 (7.) 2539 (8.) 2543 (6.) 2543 (7.) 2530 (9.) 2530 (9.)
8
0
Lej Ting-csie 1997 CHN 2528 (8.) 2528 (8.) 2534 (9.) 2514 (11.) 2522 (10.) 2488 (16.) 2482 (16.) 2471 (19.) 2480 (18.) 2480 (18.) 2467 (22.)
9 2
+4
Nana Dzagnidze 1987 GEO 2524 (9.) 2520 (11.) 2519 (11.) 2519 (10.) 2519 (11.) 2533 (10.) 2545 (6.) 2528 (9.) 2525 (11.) 2525 (10.) 2525 (10.)
10
0
Tan Csung-ji 1991 CHN 2523 (10.) 2523 (10.) 2509 (12.) 2506 (12.) 2517 (12.) 2517 (11.) 2515 (11.) 2508 (13.) 2502 (14.) 2502 (14.) 2502 (14.)
11 2
-17
Drónavalli Hárika 1991 IND 2511 (11.) 2528 (9.) 2528 (10.) 2526 (9.) 2526 (9.) 2535 (9.) 2531 (10.) 2521 (11.) 2539 (8.) 2539 (7.) 2539 (7.)
12
0
Antoaneta Sztefanova 1979 BUL 2506 (12.) 2506 (12.) 2506 (13.) 2499 (15.) 2512 (13.) 2512 (12.) 2510 (12.) 2527 (10.) 2533 (10.) 2512 (12.) 2512 (12.)
13 1
-3
Valentyina Gunyina 1989 RUS 2499 (13.) 2502 (14.) 2505 (15.) 2505 (13.) 2505 (14.) 2504 (13.) 2507 (13.) 2509 (12.) 2520 (12.) 2524 (11.) 2524 (11.)
14 6
+25
Nino Baciasvili 1987 GEO 2497 (14.) 2472 (20.) 2472 (21.) 2469 (21.) 2475 (21.) 2468 (23.) 2469 (23.) 2496 (15.) 2494 (15.) 2492 (15.) 2492 (15.)
15 2
-10
Olga Girja 1991 RUS 2495 (15.) 2505 (13.) 2505 (14.) 2501 (14.) 2502 (15.) 2480 (19.) 2476 (19.) 2470 (20.) 2456 (25.) 2458 (24.) 2458 (25.)
16 1
0
Marie Sebag 1986 FRA 2495 (16.) 2495 (15.) 2495 (16.) 2495 (16.) 2495 (16.) 2495 (14.) 2488 (15.) 2488 (16.) 2488 (16.) 2488 (16.) 2488 (16.)
17 1
0
Csao Hszüe 1985 CHN 2484 (17.) 2484 (16.) 2484 (17.) 2494 (17.) 2481 (18.) 2490 (15.) 2498 (14.) 2499 (14.) 2509 (13.) 2505 (13.) 2505 (13.)
18
0
Alekszandra Gorjacskina 1998 RUS 2478 (18.) 2478 (18.) 2478 (19.) 2478 (19.) 2478 (20.) 2477 (20.) 2470 (22.) 2452 (27.) 2459 (24.) 2466 (21.) 2466 (23.)
19 2
-3
Monika Soćko 1978 POL 2476 (19.) 2479 (17.) 2479 (18.) 2479 (18.) 2480 (19.) 2485 (17.) 2481 (17.) 2462 (21.) 2466 (20.) 2455 (25.) 2452 (29.)
20 1
0
Sen Jang 1989 CHN 2473 (20.) 2473 (19.) 2473 (20.) 2468 (23.) 2468 (23.) 2474 (21.) 2473 (21.) 2473 (18.) 2479 (19.) 2479 (19.) 2479 (19.)
21 1
+3
Natalja Pogonyina 1985 RUS 2469 (21.) 2466 (22.) 2466 (23.) 2466 (24.) 2469 (22.) 2469 (22.) 2479 (18.) 2478 (17.) 2487 (17.) 2487 (17.) 2487 (17.)
25
0
Elizabeth Paehtz 1985 GER 2453 (25.) 2453 (25.) 2453 (27.) 2469 (22.) 2486 (17.) 2481 (18.) 2474 (20.) 2454 (24.) 2455 (26.) 2468 (20.) 2468 (21.)
33 1
0
Hoang Thanh Trang 1980 HUN 2438 (33.) 2438 (32.) 2459 (24.) 2459 (25.) 2459 (26.) 2459 (24.) 2459 (24.) 2459 (22.) 2463 (22.) 2463 (22.) 2468 (20.)
41 13
-18
Anna Usenyina 1985 UKR 2427 (41.) 2445 (28.) 2445 (29.) 2472 (20.) 2458 (27.) 2458 (25.) 2449 (31.) 2449 (32.) 2444 (34.) 2444 (33.) 2444 (34.)
ia Nagyezsda Koszinceva 1985 RUS ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. 2483 (18.)
ia Kónéru Hanpi 1987 IND ia. ia. 2557 (4.) 2557 (4.) 2557 (4.) 2557 (4.) 2557 (4.) 2557 (4.) 2557 (4.) 2557 (4.) 2557 (4.)

A jelenlegi aktív magyar nemzetközi nagymesterek[szerkesztés]

A magyar ranglistán elfoglalt helyük szerint.[1] A mindenkori legfrissebb adatokra forrás: FIDE Ratings/Federations Ranking

Az inaktívként nyilvántartott élő magyar nagymesterek és Élő-pontszámaik: Polgár Judit 2675, Gyimesi Zoltán 2674, Csernyin Alexander 2614, Pap Gyula 2535, Adorján András 2504, Portisch Lajos 2467, Csom István 2409, Lukács Péter 2404, Anka Emil 2382.[2]

Magyarázat:

  • H – A helyezés, és alatta az Élő-pontszám változása az előző hónaphoz képest;
  • az egyes hónapoknál az adott hónapban elért Élő-pontszám, valamint zárójelben a helyezés szerepel;
  • ia. – az adott hónapban inaktívvá vált versenyző (12 hónapig nem játszott versenyen)
  • A coral színnel jelezve a versenyző pályafutásának legjobb értékszáma.
  • A cyan színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legjobb pontszám.
  • A gainsboro színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legalacsonyabb pontszám.
Értékszámok 2017-ben
H. H
Név Szül. év dec. nov. okt. szept. aug. júl. jún. máj. ápr. márc. febr. jan.
1 1
+6
Rapport Richárd 1996 2692 (1.) 2686 (2.) 2675 (3.) 2675 (3.) 2694 (2.) 2696 (2.) 2698 (3.) 2696 (2.) 2696 (1.) 2692 (3.) 2702 (1.)
2 1
-22
Almási Zoltán 1976 2685 (2.) 2707 (1.) 2707 (1.) 2707 (1.) 2707 (1.) 2707 (1.) 2703 (1.) 2696 (2.) 2696 (1.) 2697 (1.) 2698 (2.)
3
+1
Lékó Péter 1979 2680 (3.) 2679 (3.) 2679 (2.) 2678 (2.) 2678 (3.) 2691 (3.) 2703 (1.) 2699 (1.) 2693 (3.) 2693 (2.) 2693 (3.)
4
-8
Berkes Ferenc 1985 2653 (4.) 2661 (4.) 2661 (4.) 2658 (4.) 2658 (4.) 2654 (4.) 2654 (4.) 2648 (4.) 2648 (4.) 2648 (4.) 2648 (4.)
5
-2
Balogh Csaba 1987 2632 (5.) 2634 (5.) 2631 (5.) 2631 (5.) 2638 (5.) 2641 (5.) 2636 (5.) 2633 (5.) 2632 (5.) 2630 (5.) 2631 (5.)
6
-2
Erdős Viktor 1987 2622 (6.) 2624 (6.) 2619 (6.) 2628 (6.) 2628 (6.) 2618 (8.) 2614 (8.) 2593 (8.) 2596 (8.) 2597 (8.) 2599 (8.)
7
-3
Héra Imre 1986 2616 (7.) 2619 (7.) 2619 (6.) 2611 (8.) 2611 (7.) 2611 (9.) 2618 (6.) 2608 (7.) 2607 (6.) 2604 (7.) 2610 (7.)
7 1
-1
Bánusz Tamás 1989 2616 (7.) 2617 (8.) 2608 (9.) 2611 (8.) 2600 (9.) 2620 (6.) 2616 (7.) 2613 (6.) 2597 (7.) 2615 (6.) 2620 (6.)
9
0
Prohászka Péter 1992 2614 (9.) 2614 (9.) 2612 (8.) 2612 (7.) 2601 (8.) 2588 (11.) 2596 (10.) 2592 (9.) 2594 (9.) 2590 (9.) 2590 (9.)
10
+5
Gledura Benjámin 1999 2605 (10.) 2600 (10.) 2600 (10.) 2600 (10.) 2600 (9.) 2620 (6.) 2602 (9.) 2592 (9.) 2588 (11.) 2583 (11.) 2589 (10.)
11
+5
Papp Gábor 1987 2603 (11.) 2598 (11.) 2598 (11.) 2598 (11.) 2598 (11.) 2598 (10.) 2592 (11.) 2581 (12.) 2579 (12.) 2582 (12.) 2583 (12.)
12
0
Ács Péter 1981 2588 (12.) 2588 (12.) 2588 (12.) 2588 (12.) 2588 (12.) 2588 (11.) 2588 (12.) 2592 (9.) 2591 (10.) 2586 (10.) 2586 (11.)
14 1
+5
Mihók Olivér 1993 2543 (14.) 2538 (15.) 2535 (16.) 2534 (18.) 2539 (15.) 2538 (18.) 2532 (19.) 2516 (22.) 2516 (22.) 2506 (23.) 2505 (23.)
15 1
-11
Medvegy Zoltán 1979 2539 (15.) 2550 (14.) 2550 (13.) 2550 (13.) 2550 (13.) 2550 (14.) 2550 (14.) 2544 (16.) 2542 (17.) 2534 (19.) 2537 (17.)
15 1
+2
Balog Imre 1991 2539 (15.) 2537 (16.) 2537 (14.) 2537 (15.) 2537 (16.) 2539 (16.) 2542 (16.) 2549 (14.) 2560 (14.) 2563 (13.) 2555 (13.)
15 2
+4
Pintér József 1953 2539 (15.) 2535 (17.) 2535 (16.) 2535 (16.) 2535 (17.) 2535 (19.) 2535 (17.) 2535 (17.) 2535 (18.) 2535 (17.) 2535 (18.)
18 1
+2
Horváth József 1964 2533 (18.) 2531 (19.) 2536 (15.) 2538 (14.) 2541 (14.) 2541 (15.) 2526 (21.) 2533 (19.) 2532 (20.) 2531 (21.) 2528 (21.)
19 1
-2
Ruck Róbert 1977 2531 (19.) 2533 (18.) 2533 (19.) 2532 (20.) 2532 (20.) 2558 (13.) 2557 (13.) 2557 (13.) 2561 (13.) 2561 (14.) 2555 (13.)
20 1
0
Ribli Zoltán 1951 2526 (20.) 2526 (21.) 2526 (21.) 2526 (21.) 2526 (21.) 2527 (21.) 2529 (20.) 2531 (20.) 2532 (20.) 2532 (20.) 2534 (20.)
21 1
-4
Antal Gergely 1985 2525 (21.) 2529 (20.) 2526 (21.) 2521 (22.) 2524 (22.) 2524 (22.) 2517 (22.) 2523 (21.) 2547 (16.) 2551 (16.) 2547 (16.)
23 1
0
Horváth Csaba 1968 2507 (23.) 2507 (22.) 2497 (25.) 2497 (25.) 2497 (25.) 2503 (24.) 2503 (24.) 2502 (24.) 2498 (26.) 2504 (24.) 2500 (24.)
24
-1
Gonda László 1988 2499 (24.) 2500 (24.) 2500 (23.) 2490 (28.) 2490 (28.) 2486 (28.) 2485 (30.) 2485 (30.) 2487 (31.) 2487 (29.) 2484 (31.)
25
0
Szabó Krisztián 1989 2498 (25.) 2498 (25.) 2498 (24.) 2498 (24.) 2498 (24.) 2498 (25.) 2498 (25.) 2498 (26.) 2499 (24.) 2494 (25.) 2499 (25.)
27 1
-1
Bérczes Dávid 1990 2493 (27.) 2494 (26.) 2494 (27.) 2484 (31.) 2484 (31.) 2484 (31.) 2490 (28.) 2500 (25.) 2493 (27.) 2479 (33.) 2493 (28.)
28 1
-2
Fodor Tamás 1991 2490 (28.) 2492 (27.) 2492 (28.) 2502 (23.) 2502 (23.) 2507 (23.) 2513 (23.) 2513 (23.) 2507 (23.) 2511 (22.) 2506 (22.)
30
+1
Korpa Bence* 1998 2483 (30.) 2482 (30.) 2480 2497 2497 2497 2492 2496 2492 2486 2473
33
0
Kállai Gábor 1959 2475 (33.) 2475 (33.) 2475 (34.) 2475 (33.) 2475 (33.) 2475 (33.) 2475 (33.) 2477 (32.) 2478 (34.) 2472 (34.) 2473 (34.)
35
0
Boros Dénes 1988 2471 (35.) 2471 (35.) 2475 (34.) 2452 (43.) 2462 (39.) 2450 (43.) 2443 (47.) 2442 (46.) 2441 (47.) 2444 (46.) 2444 (44.)
38 2
+8
Horváth Ádám 1981 2467 (38.) 2459 40.) 2459 (41.) 2460 (40.) 2460 (40.) 2457 (40.) 2469 (35.) 2468 (35.) 2478 (34.) 2481 (32.) 2499 (25.)
41 5
-16
Czebe Attila 1975 2451 (41.) 2467 (36.) 2465 (38.) 2465 (37.) 2468 (35.) 2475 (33.) 2475 (33.) 2476 (33.) 2490 (30.) 2484 (31.) 2491 (29.)
44 2
-4
Varga Zoltán 1970 2447 (44.) 2451 (42.) 2448 (47.) 2434 (52.) 2441 (48.) 2441 (48.) 2439 (49.) 2434 (51.) 2433 (52.) 2432 (52.) 2434 (51.)
45
0
Tolnai Tibor 1964 2446 (45.) 2446 (45.) 2446 (48.) 2446 (46.) 2446 (46.) 2446 (46.) 2446 (44.) 2453 (41.) 2453 (39.) 2457 (38.) 2458 (38.)
49
0
Grószpéter Attila 1960 2441 (49.) 2441 (49.) 2441 (51.) 2441 (49.) 2441 (48.) 2441 (48.) 2441 (48.) 2442 (46.) 2441 (47.) 2441 (47.) 2441 (47.)
50
0
Hoang Thanh Trang 1980 2438 (50.) 2438 (50.) 2459 (41.) 2459 (41.) 2459 (41.) 2459 (38.) 2459 (38.) 2459 (38.) 2463 (36.) 2463 (36.) 2468 (36.)
52 7
-11
Flumbort András 1984 2435 (52.) 2446 (45.) 2446 (48.) 2446 (46.) 2446 (46.) 2446 (46.) 2446 (44.) 2451 (42.) 2451 (42.) 2453 (41.) 2450 (41.)
57 3
-3
Horváth Péter 1972 2422 (57.) 2425 (54.) 2425 (56.) 2425 (54.) 2425 (53.) 2425 (53.) 2425 (53.) 2423 (55.) 2427 (54.) 2424 (55.) 2424 (55.)
63 2
+4
Seres Lajos 1973 2406 (63.) 2402 (65.) 2402 (66.) 2402 (67.) 2402 (67.) 2402 (67.) 2402 (67.) 2402 (66.) 2401 (67.) 2403 (66.) 2402 (66.)
75 7
+8
Faragó Iván 1946 2385 (75.) 2377 (82.) 2377 (84.) 2389 (75.) 2389 (74.) 2401 (68.) 2411 (62.) 2405 (63.) 2417 (59.) 2418 (56.) 2415 (61.)
78 6
+5
Fogarasi Tibor 1969 2378 (78.) 2373 (84.) 2373 (85.) 2373 (87.) 2373 (87.) 2373 (86.) 2373 (85.) 2377 (86.) 2376 (83.) 2375 (83.) 2372 (86.)

*Korpa Bence 2017. szeptemberben kapta meg a nagymester címet.

A jelenlegi aktív magyar női nemzetközi nagymesterek[szerkesztés]

A magyar ranglistán elfoglalt helyük szerint[3] Forrás: Federations Ranking (FIDE)[4]

Az inaktívként nyilvántartott élő magyar női nemzetközi nagymesterek és Élő-pontszámaik: Polgár Judit 2675, Polgár Zsófia 2450, Grábics Mónika 2335, Ivánka Mária 2260, Verőci Zsuzsa 2253.[5]

Magyarázat:

  • H – A helyezés, és alatta az Élő-pontszám változása az előző hónaphoz képest;
  • ia = inaktív (az előző 12 hónapban nem játszott értékszámba beszámítható versenyjátszmát).
  • A coral színnel jelezve a versenyző pályafutásának legjobb értékszáma.
  • A cyan színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legjobb pontszám.
  • A gainsboro színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legalacsonyabb pontszám.
  • A név után GM=nemzetközi nagymester; IM=nemzetközi mester; WGM=női nemzetközi nagymester.
Értékszámok 2017-ben
H. H
Név Szül. év dec. nov. okt. szept. aug. júl. jún. máj. ápr. márc. febr. jan.
1
0
Hoang Thanh Trang GM 1980 2438 (1.) 2438 (1.) 2459 (1.) 2459 (1.) 2459 (1.) 2459 (1.) 2459 (1.) 2459 (1.) 2463 (1.) 2463 (1.) 2468 (1.)
2
+3
Gara Anita IM 1983 2385 (2.) 2382 (2.) 2382 (2.) 2382 (2.) 2381 (2.) 2381 (2.) 2373 (2.) 2354 (5.) 2355 (5.) 2352 (5.) 2355 (5.)
3
0
Vajda Szidónia IM 1979 2364 (3.) 2364 (3.) 2358 (3.) 2358 (3.) 2358 (3.) 2358 (3.) 2357 (4.) 2355 (4.) 2352 (6.) 2364 (3.) 2374 (3.)
4
0
Medvegy Nóra IM 1977 2357 (4.) 2357 (4.) 2357 (4.) 2357 (4.) 2357 (4.) 2357 (4.) 2357 (4.) 2362 (3.) 2362 (4.) 2363 (4.) 2357 (4.)
5
+9
Papp Petra WGM 1993 2335 (5.) 2326 (5.) 2326 (7.) 2337 (6.) 2337 (5.) 2334 (5.) 2371 (3.) 2378 (2.) 2369 (3.) 2352 (5.) 2352 (6.)
6 1
+4
Mádl Ildikó IM 1969 2327 (6.) 2323 (7.) 2323 (8.) 2323 (8.) 2323 (8.) 2323 (7.) 2323 (7.) 2324 (7.) 2326 (7.) 2330 (7.) 2330 (7.)
8 1
+39
Rudolf Anna IM 1987 2325 (8.) 2286 (9.) 2286 (9.) 2260 (11.) 2260 (10.) 2260 (10.) 2260 (10.) 2260 (11.) 2260 (10.) 2260 (10.) 2260 (10.)
9 1
0
Gara Tícia WGM 1984 2317 (9.) 2317 (8.) 2332 (6.) 2332 (7.) 2332 (6.) 2332 (6.) 2329 (6.) 2325 (6.) 2371 (2.) 2378 (2.) 2378 (2.)
10
0
Lakos Nikoletta WGM 1978 2277 (10.) 2277 (10.) 2277 (10.) 2277 (10.) 2277 (9.) 2277 (9.) 2277 (9.) 2270 (10.) 2275 (9.) 2278 (9.) 2279 (9.)
13 1
0
Schneider Veronika WGM 1987 2248 (13.) 2248 (12.) 2230 (13.) 2230 (14.) 2230 (14.) 2230 (14.) 2230 (13.) 2230 (13.) 2230 (12.) 2248 (11.) 2248 (12.)
17 1
0
Csonkics Tünde WGM 1958 2179 (17.) 2179 (16.) 2179 (16.) 2179 (16.) 2179 (18.) 2179 (18.) 2179 (18.) 2179 (18.) 2179 (17.) 2186 (15.) 2186 (16.)

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A lista csak az aktív nagymestereket tartalmazza.
  2. Hungary (all players). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2017. január 1.)
  3. A lista csak az aktív női nemzetközi nagymesteri címmel rendelkezőket tartalmazza
  4. A férfi nemzetközi mesteri címmel rendelkező női nagymestereknél a FIDE a férfi nemzetközi mesteri címet tünteti fel a ranglistákon.
  5. Hungary (Allplayers) Only Women. World Chess Federation. (Hozzáférés: 2017. január 1.)

Forrás[szerkesztés]