Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2023-9-1

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Német csatacirkálók útban a Doggerbank felé: előtérben a Derfflinger, középen a Moltke, elől pedig a Seydlitz halad
Német csatacirkálók útban a Doggerbank felé: előtérben a Derfflinger, középen a Moltke, elől pedig a Seydlitz halad

A doggerbanki csata az 1915. január 24-én lezajlott tengeri ütközet volt a Dogger-pad (Doggerbank) közelében az első világháború során brit és német csatacirkáló-kötelékek között, melynek során egy német hadihajó, a Blücher elsüllyedt.

A csatához az vezetett, hogy a német hadvezetés a britek 1915. január 19-ei Északi-tengeren végrehajtott előretörésére válaszul hasonló hadműveletet hajtott végre a csatacirkálóival január 24-re a Dogger-pad irányába. A célja ezzel az volt, hogy egyfajta elterelő hadműveletként leplezzék az északi-tengeri német haderő átmeneti meggyengülését, ami abból adódott, hogy a Nyílttengeri Flotta számos egysége karbantartások illetve a Balti-tengerre való átvezénylés miatt nem volt bevethető a térségben. A brit hírszerzés tudomást szerzett a németek tervezett hadműveletéről és a brit flotta nagy része kihajózott az elfogásukra. Az előőrsöt képező két brit csatacirkálóraj meglepte a csatahajóflotta biztosítása nélkül kifutó kisebb német köteléket a küldetésének végpontján, a Dogger-pad nyugati felén. A németek megpróbáltak visszavonulni a túlerő elől, de a több órán át tartó üldözés során a britek beérték és tűz alá vették őket. Előbb a német formáció végén haladó, de a csatacirkálóknál gyengébb és a fellépő meghajtási problémák miatt náluk jelentősen lassúbb Blücher páncélos cirkálót rongálták meg súlyosan, míg a németeknek sikerült a britek zászlóshajóját, a Lion csatacirkálót megrongálni és mozgásképtelenné tenni. Az elégtelen, félreérthető jeltovábbítás miatt a többi brit hadihajó felhagyott az üldözéssel, és mind a már leszakadt Blücher ellen fordult, így a többi német hajó elszakadhatott az ellenségtől és hazatérhetett.

A britek nem veszítettek el egyetlen hajót sem és élőerőben is csekély volt a veszteségük. A mozgásképtelenné váló Liont sikeresen hazavontatták és hónapokba telt a javítása. Rajta kívül a Tiger szenvedett még el kisebb károkat. A németek a Blücher páncélos cirkálót elveszítették, míg a Seydlitz súlyosabb, a Derfflinger kisebb károkat szenvedett. A Blücher legénységének többsége életét veszítette, a túlélői hadifogságba kerültek. Ez alapján az ütközetet brit győzelemként tartják számon, bár az összecsapás során kimondottan gyenge tüzérségi teljesítményt nyújtottak a hajóik és emiatt nem sikerült feltartóztatniuk és megsemmisíteniük a német köteléket a terveiknek megfelelően.

A brit hadvezetés a sikeres kimenetelű tengeri csata után úgy ítélte meg, hogy elhárult a – részükről tévesen feltételezett – kelet-angliai német partraszállás veszélye és az itt állomásozó katonaság egy részét a nyugati frontra irányították át. A doggerbanki csata hatására érezték továbbá úgy, hogy megkezdhetik saját partraszálló hadműveletüket a Földközi-tengeren a török partoknál (Dardanellák ostroma).