Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2021-52-2
Ottó-kori művészetnek nevezik a Német-római Birodalom területén a 10. század közepétől a 11. század első harmadáig tartó időszakban készült műalkotások együttesét. Ebben az időben a Szász-ház tagjai adták a birodalom császárait. Uralkodásuk idejében jelentős művészi tevékenység folyt, amelyet az uralkodók az udvar szűk körén belül maguk is támogattak. A műalkotások jellegét elsősorban a karoling örökség határozta meg, és ehhez járultak a II. Ottó császár Theophanu hercegnővel kötött házassága utáni bizánci hatások. A 11. században az olyan központokra, mint Regensburg, Köln, Milánó és Echternach, hatottak a bizánci művészet stílusjegyei, mégis az alkotások túlnyomó többsége Karoling-kori és késő antik modellek újraértelmezésével készült.
Az egyházi építészetben a bazilikális szerkezetet alkalmazták, az épületeket kriptákkal, kórusokkal és tornyokkal egészítették ki. A templomok nyugati oldalán többszintes épületrészt, úgynevezett westwerket építettek. Újításnak számítottak a falakon kialakított párkányok és karzatok. A császári hatalom keletebbre került súlypontja és a szláv területek felé irányuló terjeszkedésük eredménye a hasonló épülettípusok elterjedése az egykori Frank Birodalom határain túl is. A kor monumentális festészetéből alig lehet ismerni valamit. A mára elpusztult alkotásokról csak azoknak a forrásoknak az utalásai alapján lehet képet alkotni, amelyek falfelületeket díszítő festményciklusokról szólnak. A szobrászat terén vezető szerepet játszott a hildesheimi műhely, ahol Bernward püspök kezdeményezésére újraindult a bronzöntés. A monumentális szobrokról is csak a leírások utalásaiból és néhány vitatott datálású szórványos emlék alapján lehet tudni.
Az első Ottó-kori kéziratok bizonyíthatóan a karoling-korból származó kódexek másolatai voltak. A könyvfestészet fejlődésének kiváltója a szükségessé vált vallási reform volt, és az újjászervezett kolostori központoknak liturgikus könyvekre volt szükségük. A karoling kortól eltérően, amikor a fő cél a szövegében hibátlan teljes Bibliák elkészítése volt, az Ottó-korban inkább díszes liturgikus könyvek előállítására helyezték a hangsúlyt. Mivel ezek az evangéliumokon alapultak, így a leggyakrabban előforduló kéziratok a díszesen kialakított evangeliáriumok voltak.