Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2020-9-1
Az Apollo–12 az Apollo-program hatodik emberes repülése, egyben a második, amely leszállt a Holdon. Ez az egyetlen repülés, amely főként mérnöki kísérlet volt, ezen az expedíción kísérletezték ki a hajszálpontos leszállást, amely minden későbbi geológiai kutatóexpedíció alapjának számított. A holdra szállások típusrendszerében a H-típusú küldetés jelet kapta, azaz az űrhajósok nagyjából 30 órányi tartózkodással másfélszer több időt töltöttek a holdfelszínen az Apollo–11 űrhajósainál, míg két, hozzávetőleg 4 órás holdsétát tehettek, amellyel megnégyszerezték elődeik tartózkodási idejét.
A legénységet Pete Conrad parancsnok, Alan Bean holdkomppilóta és Dick Gordon, a parancsnoki modul pilótája alkotta, akik csak kis híján maradtak le a történelmi elsőségről. A trió minden tagja a Haditengerészet pilótája volt, és különleges baráti összetartásuk különösen sikeressé tette expedíciójukat.
Az expedíció fő feladata a hat műszerből álló, bővített ALSEP felállítása és egy 31 hónappal korábban felküldött és sikeresen leszállt holdszonda meglátogatása volt. Először használták a holdprogram során a Holdhoz való eljutáshoz az ún. „hibrid transzfer pályát”, felhagyva a biztonságos „szabad visszatérési pálya” alkalmazásával, illetve először használtak plutóniumos termoelektromos generátort a műszerek áramszükségletének előállításához. Az űrhajósok további feladata volt még nagyobb távolság megtétele gyalogosan az Armstrong és Aldrin által szerzett tapasztalatokra épített geológiai kutatóút során.