Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2013-37-2
Dél-Korea kulturális örökségvédelmi programja többlépcsős, állami és tartományi, illetve városi szintekkel. A programot a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (대한민국 문화재청, Tehan Minguk Munhva Csecshong) felügyeli, a védelmet pedig az 1999-es kulturális örökségvédelmi törvény biztosítja. A ma is életben lévő programot 1962-ben kezdték el, akkor még szerény körülmények között, és fokozatosan fejlesztették, illetve terjesztették ki.
A hivatal öt kategóriába sorolja az értékeket (államilag besorolt kulturális örökség, tartományi/városi szinten besorolt kulturális örökség, kulturális örökség, regisztrált kulturális örökség és be nem sorolt kulturális örökség), majd ezeket kategóriákra osztják. A kulturális örökség részeként nem csak a tárgyi örökséget, hanem a szellemi örökséget is kategorizálják — ide tartoznak a népszokások, a népzene, a néptánc, valamint a népművészeti értékek elkészítésének technikái is. A szellemi örökség programjának főszereplői az úgynevezett „élő emberi kincsek”, akik valamilyen, a kulturális örökség szempontjából fontos tudás birtokosai, és ezt a tudást a program keretében kötelesek továbbadni tanulóiknak. A dél-koreai állam több oktatóközpontot és egy egyetemet is működtet a kulturális örökség megőrzésére és továbbadására.
A programban szereplő kulturális örökség egy részét az UNESCO védi: Dél-Koreának kilenc kulturális és egy természeti világörökségi helyszíne van, 15 további helyszín a javaslatok listáján szerepel. A szellemi világörökség részeként 15 koreai tételt regisztráltak 2012-ig.
Bár a programot általában a közvélemény és a szakma is sikeresnek tartja, hatékonyságát és a kategorizálás módszereit is többen vitatják.