Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2010-50-1

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Owen 2007-ben, még a Newcastle játékosaként
Owen 2007-ben, még a Newcastle játékosaként

Michael James Owen, ismertebb nevén Michael Owen (Chester, 1979. december 14. – ) korábbi angol válogatott labdarúgó, jelenleg a Manchester United FC csatára. Apja, Terry Owen szintén labdarúgó volt. Féltestvére, Richie Partridge ugyancsak labdarúgó.

A felnőttek között 1996-ban, mindössze 17 évesen mutatkozott be a Liverpool FC csapatában. Ebben az évben még mindössze két mérkőzésen lépett pályára, ezeken egy gólt szerzett. Első teljes szezonjában rögtön (holtversenyes) gólkirály lett 18 góllal. Ugyanezt megismételte a következő idényben is, ismét hármas holtversenyben, és ugyancsak 18 góllal szerezte meg a gólkirályi címet. A klubnál töltött hét éve alatt annak messze legeredményesebb gólszerzője volt 118 találatával. Ezzel a Liverpool örökranglistáján sincs sokkal lemaradva a legjobb tíz játékostól.

2004-ben nyolc millió euróért a Real Madridhoz szerződött. Itt mindössze egy szezont töltött, ezalatt legtöbbször csereként számítottak rá, ennek ellenére 35 mérkőzésen 13 gólt szerzett.

2005-ben visszatért Angliába, a Newcastle igazolta le. Első szezonjában több sérülés is hátráltatta, így csak 11 mérkőzésen léphetett pályára, ezeken azonban 7 gólt szerzett. A világbajnokságon egy ártalmatlannak tűnő mozdulatot követően súlyosan megsérült, több, mint nyolc hónapot kellett kihagynia, és legközelebb csak 2007-ben játszhatott ismét. A 2007–08-as szezonban a csapat házi gólkirálya lett 11 góllal, ennek ellenére a Newcastle csak a 12. helyen végzett. Csapata a 2008–09-es szezonban még gyengébben teljesített, és végül kiesett.

2009 nyarán Owen többször kijelentette, hogy távozni szeretne a kiesett csapattól. Több angol és európai csapattal is kapcsolatba hozták, végül azonban a Manchester United lett a befutó.

A válogatottban 1998-ban mutatkozhatott be, ezzel a legfiatalabb pályára lépő játékos, majd nem sokkal később a legfiatalabb gólszerző is lett. Később játéklehetőséget kapott és gólt is szerzett az 1998-as világbajnokságon, a 2000-es Eb-n, a 2002-es világbajnokságon és a 2004-es Eb-n. A 2006-os világbajnokságon is pályára lépett, azonban a harmadik csoportmérkőzésen, Svédország ellen egy ártalmatlan passzt követően rosszul lépett és térdszalagszakadást szenvedett, ami miatt nyolc hónap kihagyásra kényszerült. 2009-ig 89 mérkőzésen 40 gólt szerzett, utóbbival az örökranglista negyedik helyén áll, kilenc góllal lemaradva az első helyezett Bobby Charltontól.