SMS Magdeburg (1911)
| SMS Magdeburg | |
 | |
| SMS Magdeburg | |
| Hajótípus | könnyűcirkáló, (kleiner Kreuzer - "kiscirkáló") |
| Névadó | Magdeburg városa |
| Tulajdonos | .svg){kind=small} Kaiserliche Marine |
| Hajóosztály | Magdeburg-osztály |
| Pályafutása | |
| Építő | AG Weser |
| Ára | 8.058.000 Márka |
| Építés kezdete | 1910. |
| Vízre bocsátás | 1911. május 13. |
| Szolgálatba állítás | 1912. augusztus 20. |
| Szolgálat vége | 1914. augusztus 26. |
| Honi kikötő | Kiel |
| Sorsa | zátonyra futott, legénysége és ellenséges tűz által megsemmisítve |
| Általános jellemzők | |
| Vízkiszorítás | 4535 t |
| Hossz | 138,7 m; vízvonalon: 136 m |
| Szélesség | 13,5 m |
| Merülés | 5,16 m |
| Hajtómű | 16 gőzkazán, 3 gőzturbina – 3 db háromszárnyú hajócsavar (∅ 2,75 m) |
| Üzemanyag | szén |
| Teljesítmény | 29 904 Lóerő |
| Sebesség | 27,6 csomó (41,5 km/h) |
| Hatótávolság | 5820 tmf 12 csomós sebesség mellett |
| Fegyverzet | 12 db 10,5 cm-es löveg (L/45) (1800 lövedék) 2 db 50 cm-es torpedóvető cső (5 torpedó) 120 akna |
| Páncélzat | vízvonal: 18-60 mm fedélzet: 20-60 mm parancsnoki híd: 20-100 mm válaszfalak: 20 mm lövegpajzsok: 50 mm |
| Legénység | 354-377 fő |
 A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Magdeburg témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Magdeburg a Császári Haditengerészet egyik könnyűcirkálója volt. A róla elnevezett hajóosztály további egységei a Stralsund, a Straßburg és a Breslau voltak. A Magdeburg mindjárt az első világháború kezdetén elveszett, mikor 1914. augusztus 26-án nagy ködben zátonyra futott az észt partoknál a Balti-tengeren. A legénysége által részben megsemmisített cirkálóról az orosz haditengerészet megszerezte annak három kódkönyvét. Általánosan úgy tartják, hogy a brit hírszerzés ez alapján képes volt megfejteni a német haditengerészet rádiójeleit, ami nagy jelentőséggel bírt a tengeri háború későbbi menetére.
Technikai adatok[szerkesztés]
A hajó gerincét 1910-ben fektették le az AG Weser Kielben a Bussard pótlására. 1911 május 13-án bocsátották vízre és Magdeburg város polgármestere végezte a hajó keresztelését. A Magdeburg volt az AG Weser által gyártott tizedik könnyűcirkáló (kleiner Kreuzer – kiscirkáló), melyet a Császári Haditengerészet számára készített. A szolgálatba állítására 1912. augusztus 20-án került sor. 1912. december 1-jén a Magdeburg torpedótesztelési feladatokat kapott, leváltva ebben a feladatkörben az Augsburgot. A 4570 tonnás, 138,7 méter hosszú hajó hosszú hátsófedélzetén 120 aknát tudott szállítani. Fegyverzete 12 darab 10,5 cm-es gyorstüzelő ágyúból és két 50 cm-es torpedóvetőcsőből állt. Lőszerkészlete 1800 lövedék volt (150/ágyú), torpedóból ötöt szállított magával. Legénysége 373 fő volt.
A három Bergmann-turbina 29.904 LE teljesítményre volt képes, amivel a hajó 27,6 csomós csúcssebességet tudott elérni. 1200 tonnás szénkészletével 12 csomós sebesség mellett a hatótávolsága 5820 tengeri mérföld volt. A géptermei nagyon szűkösek voltak, ezért a gépek javítását nehezen tudták elvégezni. A 22 csomó elérésekor erős vibráció lépett fel az egész hajótestben, ami a hajó szolgálatban igénybe vett sebességének jelentős korlátokat szabott. A korábbi Kolberg-osztályú hajókhoz hasonlóan a Magdeburg-osztály egységeit is különböző hajtóművekkel látták el. A szintén az AG Wesernél készült és hasonlóan három hajócsavarral rendelkező Stralsund 35.515 LE teljesítmény mellett 28,2 csomós csúcssebességre volt képes. A Stettinben az AG Vulcannál épített, négy hajócsavarral ellátott és szintén 27 csomós csúcssebességűre tervezett Breslau a 33.482 LE összteljesítményű AEG-Vulcan-turbinákkal 27,5 csomós csúcssebességet ért el. A Kaiserliche Werft által Wilhelmshavenben épített és két hajócsavarral ellátott Straßburg turbinái 33.742 LE-sek voltak és 28,2 csomós sebességet tettek lehetővé.
A Magdeburg-osztály cirkálói voltak a Kaiserliche Marine első olyan egységei, melyeket nem láttak el döfőorral. Ehelyett ún. cirkálóhajóorral (Kreuzerbug) rendelkezett, melynek tőkéje a vízvonal felett jóval meredekebb volt, mint az alatt. Emellett ezek voltak az első könnyűcirkálók, melyeket övpáncélzattal láttak el, ami a cirkáló hajótestét hosszának 80%-ában borította. Ezt azonban a fedélzetet borító páncélzat rovására tudták elérni, mely így csak 40 mm vastag volt. A parancsnoki torony 100 mm-es páncélzatot kapott.
Története[szerkesztés]
A gépeinél fellépő gondok miatt a Magdeburgot nem lehetett a flotta többi egységével bevetni, ezért torpedó-kísérleti hajóként (Torpedoversuchsschiff) alkalmazták az Augsburgot felváltva ebben a szerepkörben, melyből így tüzérségi kísérleti hajó lett. Ehhez a Magdeburg két elülső lövege helyére torpedócsöveket szereltek. Ezzel a fegyverzettel volt ellátva a hajó egészen az elsüllyedéséig.
A háború kitörése után a Magdeburgot a Balti-tengeren vetették be. Augusztus 2-án az Augsburggal közösen vett részt a Libau elleni rajtaütésben, melynek során a balti város kikötőjét lőtték, miután az Augsburg aknazárt hozott létre előtte. Ezek voltak az első leadott lövések német hadihajók részéről a háborúban. Ezt követően a Magdeburg egy egész sor orosz állások elleni tüzérségi támadásban vett részt, az egyik ilyen során augusztus 12-én a Dagerort világítótornyot lőtte. Augusztus 17-én a Magdeburg, az Augsburg, három romboló és a Deutschland aknarakó az orosz Admiral Makarov és a Gromoboj páncélos cirkálókkal találkoztak össze. Az orosz parancsnok a két német könnyűcirkálót a Roon és a Prinz Heinrich páncélos cirkálóknak vélte, ezért nem intézett ellenük támadást és mindkét fél visszavonult.[1]
1914. augusztus 25-én egy kötelék tagjaként a Finn-öböl irányába tört előre, ahol másnap a nagy ködben Odensholm szigetnél, az északi észt partoknál zátonyra futott. A V 26 jelű romboló megpróbálta levontatni onnan, de minden a hajó kiszabadítására tett próbálkozás sikertelen maradt. A közeledő Bogatir és Pallada orosz cirkálók tüzet nyitottak a szerencsétlenül járt német hajóra,[1] mire azt annak legénysége megpróbálta felrobbantani, de csak az orr-részét tudták megrongálni az oroszok beérkeztéig. Legénységéből 15 fő veszítette életét,[2] a túlélőket a V 26 és az Amazone könnyűcirkáló vette fedélzetére. Habenicht korvettkapitány, a hajó kapitánya és az adjutánsa a hajó fedélzetén maradt és az oroszok fogságába estek.[3]
Az oroszok a Magdeburg épen maradt ágyúit leszerelték és négy hajójukat látták el velük. A Chrabry ágyúnaszád hat 10,5 cm-es ágyút kapott, a Jasztreb őrhajó két, a Kopcsik és a Korszuny őrhajók egy-egy löveget kapott. A Magdeburg roncsát később az oroszok illetve a téli jég teljesen elpusztította.
Kódkönyvei[szerkesztés]
Az oroszok megtalálták a német haditengerészet titkos kódkönyvének három példányát is. Egyiküket a németek az orosz cirkálók reggeli ködben való felbukkanásakor ólomnehezékkel megterhelve a tengerbe hajították. Orosz búvárok rátalálták és kiemelték a vízből. A két másik könyvet a hajó fedélzetén találták meg. Az oroszok a három könyv egyikét felajánlották a briteknek, melyet azok 1914. október 13-án átvettek.[4] A brit történetírás szerint ez a későbbiek során értékes zsákmánynak bizonyult, mivel ennek segítségével a briteknek sikerült megfejteniük a német haditengerészet rádiójeleit és így a brit haditengerészet rendkívüli stratégiai és taktikai előnyökhöz jutott a tengeri hadviselésben.
A német hatóságok háború után lefolytatott vizsgálatai evvel szemben arra a megállapításra jutottak, hogy Habenicht korvettkapitány megfelelően gondoskodott a rejtjelkulcsok megsemmisítéséről, a kódkönyvek megszerzése révén pedig az oroszok olyan dokumentumok birtokába jutottak, amivel már a háború előtt is rendelkeztek. Az eset után hamarosan a németek megváltoztatták a kódokat, így a későbbiek során azokat nem lehetett dekódolni olyan módon, mint ahogy azt a britek állították. A német hivatalos álláspont szerint a britek a későbbiekben vagy egyéb hírszerzési módszerek, vagy belső árulás révén szerezték be az információit a német flotta hadmozdulatairól.
Kapitányai[szerkesztés]
| 1912 augusztus-szeptember | Heinrich Rohardt fregattkapitány |
| 1912 szeptember - 1913 február | Wilhelm Most fregattkapitány |
| 1913 február - 1914 március | Gustav-Julius Maerker fregattkapitány / sorhajókapitány |
| 1914 március-augusztus | Richard Habenicht korvettkapitány |
Pótlása[szerkesztés]
A Magdeburg pótlására a háború végén a kieli Howaldtswerke kapott megbízást. 1917. november 17-én szintén Magdeburg néven bocsátották vízre, de a háború végéig nem fejezték be. Elkészítése még kilenc hónapot vett volna igénybe. A félbehagyott hajót 1922-ben bontották le.
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Magdeburg című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
- Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Magdeburg című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Forrás[szerkesztés]
- von Mantey, Eberhard. Der Krieg zur See 1914–1918 – Ostsee, Bd. 1. Berlin: E. S. Mittler und Sohn (1921) (A Magdeburgot érintő részek a 101. oldalig, elvesztése 80-101. o.)
- Gerhard Koop/Klaus-Peter Schmolke: Kleine Kreuzer 1903-1918, Bremen bis Cöln-Klasse, Band 12, Schiffsklassen und Schiffstypen der deutschen Marine, Bernard & Graefe Verlag München, 2004, ISBN 3-7637-6252-3
- Matti E.Mäkelä: Das Geheimnis der "Magdeburg":, Die Geschichte des Kleinen Kreuzers und die Bedeutung seiner Signalbücher im Ersten Weltkrieg, Bernard & Graefe Verlag Koblenz, 1984, ISBN 3-7637-5424-5
- Conway's All the World's Fighting Ships: 1906–1922. Annapolis, MD: Naval Institute Press (1984). ISBN 0-87021-907-3
- Gröner, Erich. German Warships: 1815–1945. Annapolis, MD: Naval Institute Press (1990). ISBN 0-87021-790-9
- Halpern, Paul G.. A Naval History of World War I. Annapolis, MD: Naval Institute Press (1995). ISBN 1-55750-352-4
- Herwig, Holger. "Luxury" Fleet: The Imperial German Navy 1888–1918. Amherst, New York: Humanity Books (1980). ISBN 1-57392-286-2