Rendszerigazolás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A rendszerigazolás elmélete egyike azoknak a szociálpszichológiai elméleteknek, melyek az embert igazoló, igazoláskereső lénynek láttatják.[1]

A Jost és Banaji által 1994-ben kidolgozott elmélet kiindulópontja, hogy az emberek a körülöttük lévő világot igazságosnak szeretnék látni, és ezt a vágyukat terjesztik ki a társadalmi, politikai és gazdasági viszonyokra is (Jost és Hunyady, 2002, idézi Berkics, 2008).[1] Természetesen a szociális status quo fenntartására irányuló motiváció nagyban függ az egyéni jellemzőktől és a szituációtól. A rendszerigazolás kényelmes választ kínálhat számos társadalmi probléma fennállására. Például egy rendszerigazolásra hajlamos személy a társadalom élén állókról a sikeres, keményen dolgozó ember, a társadalom legalján elhelyezkedőkről pedig a lusta, beszámíthatatlan ember sztereotípiáját alakíthatja ki.[2]

A kognitív disszonancia szerepe a rendszerigazolásban[szerkesztés]

A Leon Festinger által először 1957-ben leírt kognitív disszonancia jelenségének lényege, hogy az emberek általában szeretnek önmagukra, mint koherensen és következetesen cselekvő egyénekre gondolni (Festinger, 1957, idézi Smith, Mackie és Claypool, 2016).[3] Ha azt tapasztalják, hogy cselekvéseik és önmagukról alkotott képük között össze nem illés van, kellemetlenül fogják érezni magukat, s változtatni szeretnének a helyzeten. Ezt azonban sokszor nem a viselkedésük, hanem az attitűdjeik módosításával érik el. Hasonló dinamika játszik szerepet a rendszerigazolásban is; a körülöttünk lévő világot, ugyanúgy, mint önmagunkat, szeretjük következetesnek és igazságosnak látni; így amikor a valóságban ennek ellenkezőjét tapasztaljuk, hajlamosak vagyunk az attitűdjeinket és véleményünket olyan irányba megváltoztatni, hogy az igazságos világról alkotott képünk mégis fent maradhasson.

Az igazságos világba vetett hit teória szerepe a rendszerigazolásban[szerkesztés]

Az igazságos világba vetett hit, egy kognitív torzítás, mely egy olyan tendenciát eredményezz, mely szerint konzekvenciákat tulajdonítunk vagy várunk el egy meghatározatlan hatalomtól, mely a morális egyensúly megóvásáért felelős. Ez a teória azt magyarázza meg, hogy az emberek alapvetően hajlamosak a világot igazságosnak látni, és a kimenetele az emberek viselkedésének megérdemelt. Az ideológiák, amik kapcsolódnak az igazságos világban vetett hittel, fenntartanak egy egyfajta személyes kontroll látszatát saját életünk felett. Lényegében az igazságos világba vetett hit a kiszámíthatóság, a rend, és a stabilitás iránti vágyunk szükségletét elégíti ki. Ennek következtében, a személyes kontroll érzetének fenntartása motiválja az embereket a körülöttünk lévő világban tapasztalható egyenlőtlenségek elfogadására.

A rendszerigazolás Magyarországon[szerkesztés]

Magyarországon és a többi volt szocialista országban az 1989-1990-es rendszerváltás alapjaiban változtatta meg mind a társadalmi – gazdasági – politikai viszonyokat, mind az emberek nézeteit, sztereotípiáit, attitűdjeit. A szocialista társadalmi rendszert felváltotta a piacgazdaság ezzel az egyenlőség és az együttműködés – egyébként soha meg nem valósuló – elvét a versengés és teljesítmény váltotta fel. A piacgazdaság azonban a várt szabadságjogok mellett egyenlőtlenségeket is hozott magával. Ez a tény igazolja annak a kérdésnek a feltevését, hogy az említett országokban mennyire van jelen a rendszerigazolás. Több kutatás kimutatta, hogy Magyarországon nem hisznek a jelenlegi társadalmi – gazdasági – politikai rendszer igazságosságában.[4] Magyarországon szokatlanul erőtlennek minősítik a rendszerigazolás jelentkezését, és kirívóan túlnyomónak találják a rendszerrel szembeni kritikai atmoszférát (Cichocka–Jost, 2014). Ezt valamiféle posztkommunista utóhatásnak tekintik, amely egyfelől beágyazódik a lokális panaszkultúrába, másfelől tanult tehetetlenségre vezet politikai téren. Nem vitás, hogy az úgynevezett kommunizmus mély és ellentmondásos nyomokat hagyott a régió társadalmaiban, próbára tette a régió lakóinak életképességét és tartását. Többek között olyan felejthetetlen eredménnyel, mint a nagyhatalmi alkuk ellenére fellobbanó és a világ közvéleményét újrahangoló magyar 56, vagy a bolsevik uralom alapjait munkásmozgalmi eszközökkel és szívóssággal kikezdő lengyel Szolidaritás. (Ezek kezdeményező ereje, emberi tétje, morális alapja épp oly megkérdőjelezhetetlen, mint az amerikai demokrácia dicsősége, a vietnámi háború elleni korszakos fellépés.) A rendszerigazolási elmélet érvényesülését és érvényességét vizsgálva természetesen kitüntetett figyelmet érdemelnek a régiók közelebbi s távolabbi történeti sajátosságai. Az elmélet mondanivalója egyetemes, szisztematikusan gyűjtött tapasztalati alapja a haladott világra terjed ki, gondolati fogantatása ideje és helye az ezredforduló Amerikája: egy gazdasági húzóerőt képviselő, világháborúkban próbált, szuperhatalmi pozíciót élvező sikeres társadalom öntudatával és összefogásával szembesül és szembesít (legalábbis így volt ez az ezredforduló évtizedeiben). Az ezredforduló Magyarországán merőben mások a történeti premisszák.[5]

Források[szerkesztés]

  1. a b Berkics, M. (2008). A társadalmi viszonyok és a társadalomban zajló versengés igazságosságának észlelése. Doktori disszertáció. Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Budapest.
  2. Blasi, G. és Jost, J., T. (2006). System Justification Theory and Research: Implications for Law, Legal Advocacy, and Social Justice. California Law Review, 94(4).1118-1168.
  3. Smith, E.R., Mackie, D.M., Claypool, H.M. (2016). Szociálpszichológia. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 395-399.
  4. http://www.varkonyierika.hu/doc/download/A_disztributiv_igazsagossag_eszlelese_es_a_rendszerigazolas.
  5. https://mersz.hu/hivatkozas/matud_f4530