Privatér

Móric orániai herceg, Hollandia helytartója (Stadhouder) privatér megbízólevele (Kaperbrief) 1618-ból.

Privatérnek (az angol privateer, „private man of warre" kifejezés – szótár szerint partizánhajó – rövidült formája), kápernek (a német Kaperschiff kifejezésből) vagy korzárnak (a francia corsaire kifejezésből) nevezik az olyan magánszemélyeket, akiket egy adott állam által kibocsátott engedély felhatalmazott, hogy háborús időkben a kibocsátó nemzet számára ellenséges hajókat megtámadhassák. Az ilyen engedélyeket kalózlevélnek (angolul letter of marque, franciául lettre de marque, spanyolul patente de corso, portugálul carta de corso, olaszul lettera di corsa, némertül és hollandul Kaperbrief) hívták, és értelmében a megszerzett zsákmány 10%-a a kiállító országot illette meg.

A kalózlevéllel ellátott privatérek és a kalózok között az volt a különbség, hogy a privatérek is a nyílt tengeren bármely állam hadihajói által elfoghatók és elkobozhatók, a legénység azonban, minthogy állami engedélye van, nem ítélhető el kalózkodás miatt, hanem hadifoglyoknak megfelelő elbánás alá esik. Jogilag a hajó rablással foglalkozó kalózhajó, de legénysége nem kalóz.

Története

I. Margit dán királynő ellen a Hanza-szövetség már fogadott fel privatérokat a Vitális Testvérek személyében. Az Erzsébet-kori Angliában a megengedett és tiltott tevékenységek közötti határvonal igen képlékeny volt, amit gyakran figyelmen kívül is hagytak, nem utolsósorban azért, mert egy 1536-ban hozott rendelet a kalózkodást ugyan bűntettnek minősítette, a privatér szó a 17. század közepéig ismeretlen fogalom volt. Később jöttek a hivatalos, engedéllyel rendelkező privatérek, akiket már kormányok, uralkodók, törvények hatalmaztak fel arra, hogy az ellenséges országok hajóit kirabolják, méghozzá törvényes alapon. Egy ilyen hivatalos kalóz részesedett a zsákmányból (mint Francis Drake, aki nagy hasznot termelt Angliának), és gyakran előfordult, hogy az állam felhatalmazásának kereteit túllépve, a saját zsebére kalózkodott.

Ennek a gyakorlatnak hivatalosan a párizsi tengerjogi nyilatkozat vetett véget 1856-ban. Az eredetileg csak Nagy-Britannia, Franciaország, Poroszország, Ausztria és Oroszország által aláírt nyilatkozathoz később Olaszország, Törökország, majd a többi európai s részben az amerikai államszövetség is hozzájárult. De az amerikai polgárháborúban (1861) a déli államok még kiadtak kalózleveleket. Általánosan elismert nemzetközi elvvé vált az, hogy béke idején az államok kalózlevelek kiadására nincsenek feljogosítva. Az ez ellen vétő államra – mint kalózállamra – az összes civilizált állam rátámadhat, s a kalózállamot az elkobzott károk megtérítésére, teljes elégtételre, s további visszaélés ellen biztosítékadásra kötelezhetik. Hírhedt kalózállamok voltak az észak-afrikai tengerparti államok, amelyeknek az európai államok jó ideig önként adót fizettek.

Minden idők legismertebb privatér kalóza Sir Henry Morgan admirális volt.

Híres privatérek

Spanyolország

A spanyol privatérek közül a legkiemelkedőbbek Miguel Enríquez (1674-1743) és Amaro Pargo (1678-1747) voltak.

• 
  Amaro Pargo (1678-1747), a hírneves spanyol privatér.
• 
  III. Károly spanyol király (1759-1788) 1779-es kalózlevele.

Franciaország

Franciaországban a privatér elnevezése corsaire.

Jean Bart

Kiemelkedik Jean Bart (1650. október 21. – 1702. április 27.) francia tengernagy és privatér személye. Legnagyobb sikereit a kilencéves háborúban (1688–1697) érte el a holland Michiel de Ruyter admirális parancsnoksága alatt szolgálva a texeli és a doggerbanki csatákban. Tiszteletére több francia hadihajót, közte két hatalmas csatahajót is elneveztek.

René Duguay-Trouin

René Trouin, Sieur du Gué, más néven René Duguay-Trouin (1673. június 10. – 1736. szeptember 27.), francia haditengerészeti tiszt és privatér volt, akit leginkább a spanyol örökösödési háborúban nyújtott szolgálatáról ismerünk. 1728-ban a francia királyi haditengerészet altengernagya (Lieutenant-Général des armées navales du roi), valamint a Szent Lajos-rend parancsnoka lett. A francia haditengerészet tíz hadihajóját nevezték el róla.

Robert Surcouf

Robert Surcouf (1773. december 12. – 1827. július 8.) az egyik legismertebb francia privatér, továbbá üzletember és rabszolga-kereskedő volt. 1789 és 1808 között a francia forradalmi és a napóleoni háborúk idején az Indiai-óceánon tevékenykedett. Több mint 40 kereskedelmi hajót zsákmányolt, jelentős vagyonra tett szert különféle kereskedelmi tevékenységekből, hajótulajdonlásból, privatér vállalkozásokból, rabszolga-kereskedelemből és földbirtokaiból. Nevét szintén több francia hadihajó viselte,

• 
  Jean Bart (1650– 1702) francia tengernagy és privatér.
• 
  René Duguay-Trouin (1673–1736), francia altengernagy és privatér.
• 
  Robert Surcouf (1773-1827) legendás francia privatér.
• 
  Antoine Bollo számára 1809-ben kiadott francia császári kalózlevél (lettre de marque).

Források

• A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X  

További információk

• Csarada János: A tengeri zsákmányjog elvei a háborúban Tekintettel a semleges hajózásra és kapcsolatban a kalózkodás kérdésével, történeti és elmélet szempontból., Budapest, 1882
• Bodó Balázs: A szerzői jog kalózai
• Csarada János: A nemzetközi jog története a legrégibb időktől a veszfáliai békéig. 1894
• Defoe–Schonhorn: A General History of the Pyrates. 1999
• Zaks: The Pirate Hunter: The True Story of Captain Kidd. 2003
• Andrew Langley: Kalózok, Lilliput Könyvkiadó, 2003, ISBN 9789639166622
• James Fairbanks Colby, Lalor, John J., ed.. Privateering [archivált változat]. Library of Economics and Liberty, 865. o. (1899.). Hozzáférés ideje: 2012. október 29. [archiválás ideje: 2012. augusztus 5.]  (angolul)
• Privateering Bibliogrpahy (angol nyelven). [2011. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. október 29.)