Poznańi munkásfelkelés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Poznańi munkástüntetés
"Kenyeret akarunk" - titkosszolgálati fénykép
"Kenyeret akarunk" - titkosszolgálati fénykép

Konfliktus Hidegháború
Időpont 1956. június 28.június 30.
Helyszín Poznań, Lengyel Népköztársaság
Eredmény állami hatóságok győzelme
Szemben álló felek
lengyel tüntetőklengyel katonai és állami hatóságok
Parancsnokok
sztrájkbizottságStanisław Popławski
Szemben álló erők
kb. 100.000 fő, de kevesebb, mint 200 fegyveres10 000 fő
370 harckocsi
Veszteségek
kb. 50–100 halott,
600 sebesült
8 halott
ismeretlen számú sebesült
Térkép
Poznańi munkástüntetés (Lengyelország)
Poznańi munkástüntetés
Poznańi munkástüntetés
Pozíció Lengyelország térképén
é. sz. 52° 24′, k. h. 16° 55′Koordináták: é. sz. 52° 24′, k. h. 16° 55′
A Wikimédia Commons tartalmaz Poznańi munkástüntetés témájú médiaállományokat.

Az 1956-os poznańi munkásfelkelés, más néven Poznań 1956 (lengyelül: Poznański Czerwiec) egy tömegfelkelés volt, a Lengyel Népköztársaságban, 1956. június 28 és 30. között. A tüntetések során a dolgozók jobb munkafeltételeket és a kormány távozását követelték. A tüntetés a Cegielski gyárból indult ki, s rövidesen tömeggyűléssé vált. A város központjában 28-án mintegy 100.000 fő gyűjt össze, a Közbiztonsági Minisztérium helyi kirendeltsége elé. A tömegre a Lengyel Néphadsereg mintegy 10000 katonája és nagyságrendben 400 tankja támadott rá, Stanislav Poplavsky vezetésével.

A halálos áldozatok száma 57 és 100 fő között volt, közöttük a tiltakozás leverésének arcává vált 13 éves Romek Strzałkowski. A felkelés hatására rövidesen távozott a hatalomból a párt addigi első titkára Edward Ochab és a vezetést Władysław Gomułka vette át, valamint a szovjet ellenőrzés az ország fölött csökkent.

Előzmények[szerkesztés]

A tüntetés emlékműve

Joszif Visszarionovics Sztálin halála utána a keleti blokkban bekövetkezett desztalinizációs folyamat az egész blokkot megrengette. Nyikita Szergejevics Hruscsov beszédének komoly következményei voltak nem csak a Szovjetunióban, hanem a többi szocialista országban is. A személyi kultusz időszaka alatt Lengyelországban gyakorlatban egy az egyben másolni próbálták a szovjet modellt. Az enyhülés időszaka alatt a Lengyel Egyesült Munkáspártban hosszas viták zajlottak le.

A lengyel antikommunista ellenállás egye erősebbé vált, különösen a Klub Krzywego Kola nevű csoport Varsóban. Ezekben a csoportokban a lengyel függetlenségről vitatkoztak, kétségbe vonták az államilag ellenőrzött gazdaság hasznosságát, s felháborította őket a regnáló hatalom megvetése a második világháború lengyel ellenállóival szemben. Bár elsődlegesen ezek az értelmiségiek által lefolytatott viták voltak, de ezek a beszélgetésen elhangzottak egyre inkább teret nyertek a dolgozók között is. Mind a dolgozók, mind pedig az értelmiség között egyértelművé vált, hogy a kormányzati propaganda ellenére az életszínvonal nem javult.

Poznań Lengyelország egyik legnagyobb ipari központja volt. Az egyre emelkedő adók miatt már 1955 őszén elégedetlenségi hullám futott végig a város munkavállalói között. A helyi dolgozók kérései a magasabb rangú hivatalnokok ellenállása miatt nem jutottak el a döntéshozókhoz, pedig több hónapon keresztül számos alkalommal küldtek petíciót a lengyel Gépipari Minisztériumba, illetve a Párt központjába, sikertelenül.

1956. június 23-án 27 tagú küldöttség indult Varsóba, amely küldöttség június 26-án tért vissza, azzal, hogy a miniszter ígéretet tett arra, hogy egyes igényeket teljesíteni fognak. Rövidesen viszont újabb hírek érkeztek, miszerint a miniszter visszavonta az ígéretét.

A sztrájk[szerkesztés]

1956. június 26-án reggel 6:00-kor spontán sztrájk kezdődött, melynek elsődleges központja a Cegielski Fémművek voltak. A dolgozók mindegy 80%-a vett részt, akiket felháborított, hogy a kormány júniusban elvette a bónuszukat, valamint felemelte az elvégzendő munka mennyiségét. Miután a munkások az utcára vonultak, más gyárak és diákok is csatlakoztak a menethez.

9:00 és 11:00 között mintegy 100.000 ember gyűlt össze az Adam Mickiewicz téren található királyi kastély körül, amely ekkor a Párt és a rendőrség helyi központja volt. A tüntetők alacsonyabb élelmiszerárakat, béremelést és a munkakörülmények javítását követelték.

Tankok a városközpontban

A tömegben a nyugtalanság 10:00 körül egyre nagyobb lett, amihez az is hozzájárult, hogy provokátorok azt a hírt kezdték el terjeszteni, hogy a tárgyalóküldöttséget letartóztatták. A helyi rendőrség nem tudta kézben tartani az eseményeket, különösen amikor a tömeg egy része erőszakosabbá vált, s megrohamozta a helyi börtönt, ahol 10:50 körül több száz foglyot szabadítottak ki, valamint némi lőfegyvert zsákmányoltak, s osztottak ki a tüntetők között.

Nagyjából 11:00 körül a tömeg megrohamozta és kifosztotta a kommunista párt helyi központját. A tüntetés ekkor kezdett zavargásba átcsapni, s ekkor dördültek el az első lövések. A tömeg ekkor különféle kormányzati épületeket támadott meg, s egyre több fegyverhez jutott.

11:00 körül jelentek meg a városban a tankok, illetve a néphadsereg egyes különítményei azzal a célból, hogy a kormányzati épületeket megvédjék. A katonák és a tüntetők között baráti beszélgetések zajlottak le, sőt sok katona át is állt a tüntetők oldalára. Konsztantyin Konsztantyinovics Rokosszovszkij lengyel honvédelmi miniszter ennek hatására az összes lengyel csapatot riadókészültségbe helyezte.

Rokosszovszkij elküldte helyettesét, Stanislav Poplavskyt, hogy vessen véget a tüntetésnek minél hamarabb, s megakadályozza azt, hogy olyan jellegű események történjenek, mint az 1953-as keletnémet felkelés közben, melyet nem fojtottak el "időben" ezért a felkelés eszkalálódott.

Egy sérült mentése

14:00-kor a helyi repülőtérre orosz tisztek érkeztek, akik átvették a parancsnokságot. 16:00 és másnap reggel 5:00 között bevetésre került a 10. lengyel páncéloshadosztály, 19. lengyel páncéloshadosztály, a 4. lengyel gyalogos hadosztály és az 5. lengyel hadosztály, összességében mintegy 10.000 katona. A csapatoknak azt mondták, hogy német provokátorok ellen kell küzdeni, akik a Poznańi Nemzetközi Vásárral kapcsolatosan jutottak be az országba. A katonák mintegy két órán keresztül vonultak át a városon, erődemonstációt mutatva, s gyakorlatilag körbezárták azt.

A letartóztatások 21:00-tól kezdődtek el. Az elfogott személyeket a repülőtérre vitték, ahol brutális módon hallgatták ki őket. A tüntetések június 30-ig tartottak. Június 19-én reggel 7:30-kor a lengyel miniszterelnök rádióbeszédében statáriumot hirdetett, melyben közölte, hogy aki nem teszi le a fegyvert, az a legsúlyosabb következményekkel számolhat.

Következmények[szerkesztés]

Az egyik áldozat temetése

A tüntetés áldozatainak számával kapcsolatban viták vannak. Łukasz Jastrząb lengyel történész az áldozatokat 57 főre teszi, valamint 600 sebesültet véleményez. Más vélemények szerint nagyságrendben 100 halálos áldozat volt. A kormánypárti áldozatok számát 8 főre teszik.

A "kilencek'. Az egyik per tárgyalása.

Augusztus 8-ig 746 személyt vettek őrizetbe, akikből 22 ember állt bíróság elé. Hamarosan perek indultak, s a perbe fogottakat Stanisław Hejmowski ügyvéd védte, aki nyíltan arra hivatkozott a per során, hogy a kormány intézkedései vezettek oda, hogy ártatlan civilek haltak meg, védőbeszéde miatt több embert is felmentettek és 10 embert elítéltek 2-6 év közötti börtönbüntetésre.[1] A politikai enyhülés hatása volt, hogy a hatóságok nem tettek kísérletet arra, hogy kényszerítse a vádlottakat arra, hogy olyat vallják, hogy nyugati befolyás miatt indították volna a tüntetést, de ez az álláspont a kormány hivatalos álláspontja lett éveken át.

A tüntetések hatására az addigi rezsim elveszítette Moszkva bizalmát, s változásként új vezetőként Władysław Gomułka került a hatalom élére, s nevéhez kötődik az un. Gomułka-i olvadás. Ennek hatása miatt nem születtek súlyos, különösen halálos ítéletek. Ettől függetlenül évekig nem lehetett a poznańi eseményekről beszélni.

Ma sok történész úgy gondolja, hogy Poznań 1956 fontos mérföldkő volt a lengyel történelemben, előkészítette a kommunizmus bukását. Ezt más történészek amiatt vitatják, hogy a tüntetéseknek nem volt antikommunista jellege. A munkások az Internacionalét énekelték, s kenyeret követeltek.

Megemlékezése[szerkesztés]

2006. június 21-én, az események 50. évfordulóján a lengyel parlament, a Szejm ünnepnappá nyilvánította a június 28-i tüntetés napját.

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Poznań 1956 protests című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. 50 éve tört ki a Pozńan-i munkásfelkelés. (Hozzáférés: 2016. október 3.)

Források[szerkesztés]

  • (lengyelül) Stanisław Jankowiak, Paweł Machcewicz, Agnieszka Rogulska, "Zranione miasto : Poznań w czerwcu 1956 r.", Instytut Pamięci Narodowej, 2003
  • (lengyelül) Łukasz Jastrząb, "Rozstrzelano moje serce w Poznaniu. Poznański Czerwiec 1956 r. – straty osobowe i ich analiza", Wydawnictwo Comandor, Warszawa 2006, ISBN 83-7473-015-3
  • (lengyelül) Norbert Wójtowicz, Ofiary „Poznańskiego Czerwca”, Rok 1956 na Węgrzech i w Polsce. Materiały z węgiersko–polskiego seminarium. Wrocław październik 1996, ed. Łukasz Andrzej Kamiński, Wrocław 1996, p. 32–41.
  • Watry, David M. Diplomacy at the Brink: Eisenhower, Churchill, and Eden in the Cold War. Baton Rouge: Louisiana State University Press, 2014.