Perzsák (tragédia)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Perzsák
Aiszkhülosz
Aiszkhülosz
Adatok
Szerző Aiszkhülosz
Műfaj Antik görög tragédia
Eredeti nyelv ógörög

Szereplők Atossza királyné
Dareiosz
Xerxész
Hírnök
Perzsa vének kara
Cselekmény helyszíne Szúza

Premier dátuma i. e. 472
Premier helye Athén
A Wikimédia Commons tartalmaz Perzsák témájú médiaállományokat.

A Perzsák (eredeti címeː Πέρσαι) Aiszkhülosz egyik tragédiája, amelyet I. e. 472-ben mutattak be, a görög drámaíró hét fennmaradt művéből a legkorábbi.[1] Egy trilógia keretében állították színre, amelynek másik két darabja Phineuszról, a harpüiák királyáról, illetve Glaukuszról, Bellerophón apjáról szólt. Utánuk Aiszkhülosz szatírjátékát mutatták be, amelynek címe Tűzgyújtó Prométheusz volt.[2]

Témája[szerkesztés]

A Perzsák különlegessége, hogy a korabeli drámáktól eltérően nem mitológiai témát, hanem a közelmúlt valós eseményét, a szalamiszi csatát dolgozza fel.[3] Aiszkhülosz nem elmondásból ismerte a szalamiszi ütközet történetét, ugyanis részt vett a harcokban, csakúgy, mint korábban a marathóni csatában.[1] A hírnök szájába adott mondatok – „Ott voltam én, nem hallomásból mondom el, perzsák, a pusztulást, amely ott végbement”* (266-267)[4]– Aiszkhülosz drámájának hitelességét is hívatottak bizonyítani. A tragédiára mint forrásra Hérodotosz is támaszkodott a görög-perzsa háborút leíró munkájában.[5]

A tragédia, szintén szokatlan módon, nem a görög diadalra helyezi a hangsúlyt, hanem a perzsa veszteségre, ugyanis az eseményeket perzsa szemszögből mutatja be, ezzel részvétet keltve a legyőzött ellenség iránt.[1] Aiszkhülosz azonban megőrzi patriotizmusát, mivel úgy emeli tragikus hőssé a fiát hazaváró Atossza királynét, hogy kihangsúlyozza Athén szerepét a görög-perzsa háborúban. A csata leírása, a hatalmas perzsa had bemutatása is a görög hősiességet hangsúlyozza.[5]

Aiszkhülosz a háborút két eltérő erkölcsi szemlélet összecsapásának látja, amelynek hátterében a perzsa hübrisz (dölyf, gőg) áll.[5][6] Dareiosz megidézett szelleme is esztelennek (725), bolondnak (733),[7] oktalannak (744)[8] nevezi Xerxészt, amiért megindította a hadjáratot, és ezzel maga ellen fordította Zeusz haragját.[8] „Azt gondolta, esztelen, hogy bár halandó, ő legyőz minden istenséget és Poszeidónt, esztelenség ez, mi más, mely fiamat megszállta” (749-751), mondja a király árnya.[8]

Tekintve, hogy a tragédiát nyolc évvel a szalamiszi csata után mutatták be, Aiszkhülosz drámája arra figyelmeztette a győzelmek után egyre önhittebbé váló görög hadvezéreket, például Pauszaniászt és Kimónt, hogy a hübrisz a bukásukhoz vezethet.[9] Ez az intés azonban nemcsak a katonai vezetőknek, hanem egész Athénnak is szólt, amely a Déloszi Szövetséget egyre inkább saját hatalmi törekvéseire használta, ezzel megtépázva a görög együttműködést a perzsákkal szemben.[2]

Cselekménye[szerkesztés]

A darab a karvezető helyzetleírásával kezdődik, amelyből a nézők megtudják, hogy a tragédia Perzsiában játszódik, miközben Xerxész hadai görög földön hadakoznak. A karvezető felsorolja, hogy a perzsa vezetők közül kik csatlakoztak a hadsereghez. (1-64)[10] A kar megfogalmazza a perzsák aggodalmát, hogy a sereg vereséget szenvedettː Ó, gyászǃ Oda a perzsa hadseregǃ Félek, ezt a hírt veszi Szúsza nagy, férfihagyta városaǃ (65-139).[11]

Megjelenik Atossza, Xerxész anyja, Dareiosz özvegye, aki rossz álmoktól gyötörve arra kéri a vének tanácsát, amelyet a kar személyesít meg, hogy értelmezze, amit alvás közben látott, mit jelentenek azok a távolban harcoló fiára és seregére nézve. A vének válasza szűkszavú és pesszimista, mivel Dareiosz bukására is emlékeztet (159-249).[12] Ezután hírmondó érkezik Szalamiszból, aki részletesen leírja a csata lefolyását, és bejelenti a súlyos perzsa vereséget. Beszámol arról is, hogy Xerxész túlélte az ütközetet (249-514).[13]

A perzsák között zűrzavar támad. Atossza áldozatot mutat be az istenek, míg a vének megidézik Dareiosz szellemét, aki megteszi a hosszú utat az alvilágból, hogy tanácsot adjon (515-842).[14] A halott király megjövendöli, hogy a perzsa seregre még egy vereség vár a plataiai csatában (800-842).[15] Miután a király árnya visszatér az alvilágba, megtépett öltözékében megérkezik a vesztes hadvezér (909), aki magát okoljaː „Nyomorult, ím én, siralmas, íme én lettem, a szülőföldem baja, nyomor a hazánǃ” (931-934).[16] A darabot Xerxész és a kar közös siratása zárja (909-1077).[17]

* A drámából vett idézetek fordítója Jánosy István

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c Trencsényi-Waldapfel 7. oldal
  2. a b Trencsényi-Waldapfel 14. oldal
  3. Trencsényi-Waldapfel 6. oldal
  4. Aiszkhülosz 15. oldal
  5. a b c Trencsényi-Waldapfel 9. oldal
  6. Trencsényi-Waldapfel 11. oldal
  7. Aiszkhülosz 28. oldal
  8. a b c Aiszkhülosz 29. oldal
  9. Trencsényi-Waldapfel 12-13. oldal
  10. Aiszkhülosz 7-9. oldal
  11. Aiszkhülosz 9-11. oldal
  12. Aiszkhülosz 11-14. oldal
  13. Aiszkhülosz 14-22. oldal
  14. Aiszkhülosz 22-32. oldal
  15. Aiszkhülosz 31-32. oldal
  16. Aiszkhülosz 34. oldal
  17. Aiszkhülosz 34-40. oldal

Források[szerkesztés]

  • Trencsényi-Waldapfel: Trencsényi-Waldapfel Imre. Aiszkhülosz, Aiszkhülosz drámái. Európa Könyvkiadó (1962) 
  • Aiszkhülosz: Aiszkhülosz. Perzsák, Aiszkhülosz drámái. Európa Könyvkiadó (1962)