Lilit

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Lilith szócikkből átirányítva)
Az ókori Keleten Lilitet, a sötétség úrnőjét, női démonként ábrázolták, szárnyakkal és madárlábbal. Jelképe a bagoly
Lilit újkori ábrázolása, John Maler Collier festményén

Lilit (sumer LIL.DU/LIL.LU, akkád Līlīṯu, héber: לילית) női démon, a magyar irodalomban sokszor Lilith.

Egy régi sumer istenség, a nagy magasságok szelének istennője, akinek a világ teremtésében játszott szerepe homályos, és akit végül gonoszsága miatt száműztek Inanna édenkertjéből. Az etimológiája vitatott. Egyes nézetek szerint az akkád nyelvben jövevény, és a sumer LIL (=levegő) az eredeti alakja. Más vélemény szerint a LIL és a līlu nincs egymással kapcsolatban, önálló szó „éjszaka” jelentéssel. Ugyanezt jelenti a héber l-y-l is. A sumer LIL2 titkos tudás, szél, szellő, felhő, baj, betegség, bűn értelmű, sőt őrületet, bolondságot is kifejez. Ennek párja az akkád lillu (szintén őrület, bolondság értelemben), azonban szoros kapcsolatban van a lilû szóval, ami egyértelműen démont jelent.

A későbbiekben az ókori Keleten Lilitet egy női keveréklénnyel azonosították, majd elkezdték szárnyakkal is ábrázolni. Ez nagyrészt Lamastu öröksége. Lilitről nemcsak mitológiai és mágikus szövegek tesznek említést, hanem az irodalom is.

Ézsaiás[szerkesztés]

Az Ézsaiás, a "boszorkány" (Károli Biblia) lehet a lappantyú.[1]

Ézsaiás 34:14 És találkozik vadmacska a vadebbel, és a kisértet társára talál, csak ott nyugszik meg az éji boszorkány (liyliyth) és [ott] lel nyughelyet magának. (Károli)

Zsidó legendák Lilitről[szerkesztés]

A hagyományos Midrás szerint Isten Ádámot és Lilitet egyazon agyagból formázta, hogy Ádámnak társa legyen. Első este Isten magához hívta, és azt mondta neki, hogy Ádám alárendeltje lesz. Ezt nem fogadta el, mert az agyag, amiből őt formázták, a bukott Samael nyálával volt megmérgezve. Lilit összeveszett Ádámmal és az Édent elhagyva a sivatagba ment. Ott minden nap több ezer keveréklénnyel egyesült és több ezer gyermeket nemzett velük. Ádám magányosságra panaszkodott Istennél, aki erre megteremtette Ádám oldalbordájából Évát.

Lilit halhatatlan maradt, mert nem evett a Tudás Fájának gyümölcséből. Néhány zsidó monda szerint ő volt az utolsó angyal a tíz szentségtelen sefirot közül, akitől mindenki félt: a legenda szerint gyermekeit megölték, mert azáltal, hogy megszökött az Édenből, ellenszegült Isten akaratának, Lilit ezért bosszúból az emberek gyermekeit ölte meg. Hogy ettől megóvják magukat, az emberek pentagrammákat akasztottak a bölcsőre, amin az Éden 4 folyója, valamint Sanvai, Sansanvi és Semangloph angyalok nevei voltak láthatók, azok az angyalok, akik Isten megbízásából Lilitre vadásztak és gyermekeit megölték.

Rabbi Hanina mondta: Senki se aludjon egyedül a házban, mert Lilithnek hatalma van afölött, aki egyedül alszik egy házban.
– Talmud (Sab. 151b)

A zsidó-feminista teológiában Lilitet olyan nőként ábrázolják, aki nem Istennek, hanem csak Ádámnak nem engedelmeskedik és Évával ellentétben nincs rá hatással az ördög mesterkedése. Lilit szimbolizálja a tanult, erős asszonyt.

Egy másik verzió szerint mint Ádám első felesége rávette Istent arra, hogy árulja el neki szent nevét. Ez korlátlan hatalmat adott neki, miáltal Lilit szárnyakat követelt Istentől, és elrepült az Édenből.

Lilit szerepe az eredendő bűnben[szerkesztés]

Egy ritka hipotézis szerint Ádám és Lilit volt az első emberpár, akiket Isten azért teremtett, hogy egyenlők legyenek és békében éljenek, ők azonban erre alkalmatlanok voltak, mindkettő uralkodni akart a másik fölött. Ekkor Lilit elhagyta a Paradicsomot és Isten ellenségénél, a Sátánnál keresett menedéket, aki kihasználta ezt a lehetőséget az ember bűnbeejtésére. Kitanította Lilitet a csábítás fortélyaira, démonná tette és visszatért vele a Paradicsomba, hogy rávegyék Ádámot Isten elárulására. Lilit a mai napig tevékenykedik a világban, tökélyre fejlesztette a Sátántól tanultakat, ő a csábítás és a manipuláció mintaképe a patriarchális vallás szerint.

Olyan elmélet is napvilágot látott már, hogy Ádám és Éva (illetve Lilith) közös hataloméhsége vezetett a bűnbeeséshez. Isten a maga hasonlatosságára teremtette őket, vagyis nekik is megvolt az a tudás és hatalom, ami Istennek, de ők nem érték be ennyivel, ezért elárulták Istent a nagyobb hatalom reményében. Az árulásuk sokkal súlyosabb volt, mint a legtöbb feltételezés szerint, mert gyakorlatilag eladták az emberiséget a bukott angyaloknak, akik súlyos és örökletes genetikai módosításokat eszközöltek az emberi fajon. Megfosztottak minket 10 DNS-láncunktól, amivel elvesztettük isteni képességeinket és halandók lettünk, tobábbá belénk ültettek egy szervet, a hüllőagyat (az agytörzsnek felel meg). A hüllőagy felelős minden rossz emberi tulajdonságért, mint az erőszak, önzés, félelem, vérszomj, stb. Ádám és Éva (illetve Lilith) mérhetetlen gonoszsága vitte az emberi fajt romlásba és pusztulásba.

Lilit mint az emancipáció jelképe[szerkesztés]

Lilit a feminizmusban jelképpé vált és sok női könyvkereskedést és női kávézót Lilitre kereszteltek. Női keresztnévként is nagyon kedvelt volt. Sokan Lilitben látják a bibliai Éva ellenhősnőjét, aki nem vetette alá magát a patriarchális hagyományoknak.

A Lilit-mítosz szimbolizálhatja a nő önállóságát és a férfiak azon (már a Bibliában is meglévő) próbálkozását, hogy a nőket a magasabb tekintély elvén elnyomják. A pszichológiában Éva jelképezi az anyaságot, a szerénységet és az engedelmességet, ő pedig az érzékiséget, a szenvedélyt és a szexualitást.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Judit M. Blair De-Demonising the Old Testament - An Investigation of Azazel, Lilith, Deber, Qeteb and Reshef in the Hebrew Bible. Forschungen zum Alten Testament 2 Reihe, Mohr Siebeck 2009 ISBN 3-16-150131-4

Külső hivatkozások[szerkesztés]