Leitner Zoltán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Leitner Zoltán, írói neve: Leitner-Lukács Zoltán (Nagyvárad, 18961945. koncentrációs táborban) erdélyi zsidó származású közíró, műfordító, szerkesztő.

Életútja[szerkesztés]

Középiskolai tanulmányainak elvégzése után (1913) irodalmi pályára lépett: a budapesti Múlt és Jövő, majd Nagyváradi Napló munkatársa. Magyarra dolgozta át Hermann Schwab Gyermekálmok c. ifjúsági könyvét (1915), lefordította S. Sachmovitz Litvániai történetek c. kötetét (Budapest, 1917), Salom Asch A bosszú istene c. regényét (1919). Felelős szerkesztője a Mizrachi c. zsidó hetilapnak.

A két világháború között publicisztikájával a Nagyváradi Naplóban és a kolozsvári Új Keletben jelentkezett. Alapító szerkesztője a Zsidó Renaissance Könyvtár sorozatának, s mint az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség nagyváradi ügyvezető elnöke bekapcsolódott a közéleti mozgalmakba. A rövid életű Zsidó Kisebbség c. közlöny (1928) szerkesztője, majd a Népünk-Unser Volk-Poporul Nostru c. zsidó hetilap (1929-40) felelős szerkesztője. Nagyvárad öregdiákjainak emlékkönyvébe (1937) megírta szülővárosa zsidóságának történetét. Előszót írt Mezei Béla: Ősök és hősök című kötetéhez (Nagyvárad, 1938. Népünk. Oradea kiad. 198 p.)

Kötetei[szerkesztés]

  • Őrsön a zsidóság frontján! (Nahum Sokolow előszavával, Nagyvárad, 1930); *Kétszáz esztendő az emberszeretet szolgálatában (A nagyváradi Izraelita Szeretetegylet története. Nagyvárad, 1931);
  • Jaj a legyőzötteknek... (Nagyvárad, 1940);
  • Quo vadis Duce? (Olaszországi útijegyzetek, év nélkül).

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]