Kovács Péter (polgármester)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Kovács Péter (politikus) szócikkből átirányítva)
Kovács Péter

Született1971. október 1. (52 éves)
Budapest
PártFidesz

Foglalkozás

Kovács Péter (Budapest, 1971. október 1. –) magyar építőmérnök, politikus, a Fidesz tagja; 2006 óta Budapest XVI. kerületének polgármestere, 2010–2014 között országgyűlési képviselő.

Élete és pályafutása[szerkesztés]

Kovács Péter 1971-ben született Budapesten.[1][2] Általános iskolai tanulmányait a Hősök Fasora Iskolában folytatta, majd az I. István Gimnáziumban érettségizett. Ezt követően a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán szerzett oklevelet.[3]

1990-ben, tizenkilenc évesen lépett be a Fidesz tagjai közé,[1] illetve ekkor lett a XVI. kerület önkormányzati képviselője.[4][5] Több bizottságban is tevékenykedett, 2002–2006 között a kerület informatikai tanácsnoka volt. 2006 előtt a Kern Communications Systems Kft. informatikai és telekommunikációs cég kereskedelmi igazgatói tisztségét töltötte be.[1]

A 2006-os önkormányzati választáson a Fidesz jelöltjeként Budapest XVI. kerületének polgármesterévé választották.[6] 2010-ben újra megnyerte a választást.[7] 2010 és 2014 között a budapesti 24. sz. választókerület országgyűlési képviselője is volt.[5] 2014-ben és 2019-ben is polgármesterré választották.[8][9]

2023-ban a Magyar Kultúra Lovagja lett.[10]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c Szakács Gábor: Fejlődő kertváros. Magyar Demokrata, 50. sz. (2009. december 16.) Hozzáférés: 2018. február 18.
  2. Magamról, 2010. március 2. [2012. május 14-i dátummal az eredetiből archiválva].
  3. Kovács Péter. Városatyák.hu. [2018. február 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 18.)
  4. Pinti Attila: Mi tesz igazi vezetővé egy polgármestert?. Székelyhon, 2017. július 19. (Hozzáférés: 2018. február 18.)
  5. a b Fidesz - KDNP. Népszabadság Online, 2010. április 27. [2010. augusztus 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 18.)
  6. Végleges Kovács Péter győzelme a XVI. kerületben. Magyar Nemzet Online, 2006. október 1. [2018. február 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 18.)
  7. Fölényesen győzött a Fidesz jelöltje a XVI. kerületben. Index, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2018. február 18.)
  8. Ők a budapesti kerületek polgármesterei. Infostart, 2014. október 12. (Hozzáférés: 2018. február 18.)
  9. Budapest XVI. kerület települési választás eredményei A szavazás napja: 2019. október 13., valasztas.hu - 2019. okt. 14.
  10. Falvak Kultúrájáért Alapítvány

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • MTI ki kicsoda 2009. Kortársaink életrajzi lexikona. Főszerk. Hermann Péter, összeáll., vál. Ambrus Gábor et al. Budapest, MTI, 2008.