A Korunk Bolyai-díja

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Korunk Bolyai-díja szócikkből átirányítva)

A Korunk Bolyai-díját az erdélyi Korunk című folyóirat alapította 1981-ben, az erdélyi magyar tudományos tevékenység bátorítása és elismerése érdekében. Az alapító szándéka szerint a szakmai elismerést évente két személynek ítélték oda, a természettudomány, illetve a társadalomtudomány terén elért kiemelkedő munkáért. A díjat azok kapták meg, akiknek az előző évben megjelent tudományos munkáját egy 11 fős zsűri legjobbnak ítélte.

A díjazott egy Tőrös Gábor képzőművész által készített bronz Bolyai-plakettet kapott, rajta Kányádi Sándor kétsorosával:

„Aki megért, s megértet,
 Egy népet megéltet.

A díjat mindössze két alkalommal ítélhették oda, mivel 1983-ban – hasonló román tudományos díj hiányára hivatkozva – a román hatóságok betiltották a díjazást.

Díjazottak[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]