Kisbolygók listája

Ez a lap a sorszámmal rendelkező kisbolygók listáját tartalmazza, sorszám szerinti növekvő sorrendbe rendezve.
Napjainkban a kisbolygók felfedezésükkor egy ideiglenes elnevezést kapnak, amennyiben legalább két éjszaka sikeresen megfigyelték őket, és nem azonosíthatóak egyetlen, már korábban besorolt objektummal sem.[1] Miután az égitest pályáját sikerül úgy meghatározni, hogy a pozíciója hosszú időre megbízhatóan előrejelezhető legyen, kap egy végleges számot. Ezután a felfedező tehet javaslatot a kisbolygó elnevezésére, melyet a Nemzetközi Csillagászati Uniónak kell jóváhagynia.[2]
Például a 2004. augusztus 6-án felfedezett kisbolygó a 2004 PO1 ideiglenes nevet kapta, végleges elnevezését (157141 Sopron) 2008. május 21-én hagyták jóvá.[3]
Az említett okokból kifolyólag a kisbolygók sorszámozása nem egyezik meg a felfedezésük sorrendjével, csak hozzávetőlegesen követi azt, nagy eltérések is előfordulhatnak. Például a 69230 Hermest 1937-ben fedezték fel, de a megfigyelési adatok nem voltak elegendőek a pályája kiszámításához, így az égitest „elveszett”, és csak 2003-ban akadtak ismét a nyomára.

2008 novemberében a sorszámmal ellátott kisbolygók száma elérte a 200 000-et.[4] 2010 januárjára ez a szám már 231 665-ra nőtt, és körülbelül ugyanennyi a számozatlan kisbolygó is.[5] Többségük nem érdemel különös figyelmet, a sorszámozottak közül csak mintegy 15 000 lett elnevezve, a legkisebb sorszámú név nélküli aszteroida a 4596.
Kisbolygók listája
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A teljes lista túl hosszú lenne az egy lapon történő megjelenítésre, az alábbi részekre van szétbontva:
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- "A sorszámmal ellátott kisbolygók listája a Kisbolygó Központ honlapján" (angol nyelven). Hozzáférés: 2014. augusztus 12.
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ "A kisbolygók elnevezésének új és régi módszere" (angol nyelven). Hozzáférés: 2009. május 5.
- ↑ IAU. "Csillagászati objektumok elnevezése" (angol nyelven). 2008. december 16. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2009. május 5.
- ↑ Szalai Tamás (2008. május 23.). "Kisbolygót kapott a Hűség Városa". 2008. május 29. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2009. május 5.
- ↑ Sárneczky Krisztián. "A kétszázezredik kisbolygó". 2009. augusztus 29. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2009. május 5.
- ↑ "A Kisbolygó Központ archív statisztikái" (angol nyelven). Hozzáférés: 2010. április 7.
További információk
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- "A NASA JPL kisbolygó adattára" (angol nyelven). Hozzáférés: 2009. május 7.
- "Kisbolygók listái és ábrái" (angol nyelven). Hozzáférés: 2009. május 7.
- "Kisbolygók listája ábécérendben" (angol nyelven). Hozzáférés: 2009. május 7.
- "Magyar elnevezésű kisbolygók". 2007. december 15. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2009. május 7.
- "Magyar földrajzi nevek a Naprendszerben". Hozzáférés: 2009. május 7.
