Karl Sigmund von Hohenwart
| Karl Sigmund von Hohenwart | |
 | |
| Született | 1824. február 12.[1][2][3][4][5] Bécs |
| Elhunyt | 1899. április 26. (75 évesen)[1][2][3][5][6] Bécs |
| Állampolgársága |
|
| Gyermekei | Rudolf Graf Hohenwart |
| Foglalkozása | politikus |
| Tisztsége |
|
| Kitüntetései | Chrudim díszpolgára (1871. november 2.)[7] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Karl Sigmund von Hohenwart témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Karl Sigmund von Hohenwart (magyarosan Hohenwart Károly Zsigmond) gróf, (1824. február 24. – 1899. április 26.) osztrák politikus, miniszterelnök.
Életpályája[szerkesztés]
Nagybátyja, Franz Joseph Hannibal von Hohenwart (1771-1844), Krajna korona-tartomány emelése körül szerzett nagy érdemeket és ő reá hagyta nagy vagyonát. Hohenwart a bürokráciai pályán haladt felfelé, egy ideig (német időben) Fiumében, majd Karintiában és Felső-Ausztriában szolgált. A polgárminisztérium alatt mint helytartó működött ez utóbbi tartományban. Amikor az alkotmányhű párt és bizalmi férfiai a kabinetben (Hasner, Eduard Herbst, Giskra) 1871 tavaszán a választási törvény revíziójának kérdésében a koronával, továbbá a csehekkel s lengyelekkel ellenkezésbe jutottak és a kabinet április 4-én állásáról visszalépett, Potockinak átmenetét jelző minisztériuma után a császár 1871. február 4-én közmeglepetésre Hohenwart grófot bízta meg az új kabinet megalakításával, amelyben Jireček-, Habietinek- és Schäfflén kívül még néhány föderalisztikus, avagy klerikális politikus nyert tárcát (Holzgethan, Scholl, Grocholski). Bármennyire is emlegette Hohenwart a birodalmi alaptörvények és a centralisztikus tradíció tiszteletben tartását: az ellenzék padjaira szorult szabadelvű németek az első pillanattól kezdve a föderalizmus és klerikalizmus előharcosát látták Hohenwartban és elkeseredett harcot folytattak ellene. A többséggel rendelkező ellenzék az új minisztériumnak összes javaslatait (így a Galícia számára követelt autonómiát is) elvetette és május 26-án Herbst indítványának értelmében bizalmatlanságot szavazott a Hohenwart-kabinetnek, melyet azzal vádolt, hogy a dualizmussal meg nem férő politikájával a fennálló alkotmányt veszélyezteti. Ferenc József azonban május 30-án bizalmának új jelét adta a kabinetnek és így Hohenwart gróf továbbra is megmaradt a kormány élén. Augusztus 11-én Hohenwart a birodalmi gyűlést feloszlatta és a tartományok gyűléseit hívta össze, amelyek szeptember 14-én kezdték tárgyalásaikat. Ezek sorából a cseh tartománygyűlés vonta magára a közfigyelmet, mely a német képviselők kilépése után a cseh közjog elismerését követelte a Hohenwart-kabinettől, amely kívánságnak Hohenwart elvileg csakugyan eleget tett. Azután Csehországnak Ausztriához való viszonyát szabályozták föderalisztikus alapon és azt követelték, hogy a többi koronatartomány közjogi állását is e szellemben rendezzék. Elvégre a csehek azt követelték, hogy a császár magát cseh királlyá koronáztassa és a cseh alkotmányra esküt tegyen. Hohenwart ezekre is kedvezően felelt, ámde Beust külügyminiszter mégis elérte, hogy a császár határozatát a döntő pillanatban elnapolja. Míg ezalatt a viszonyok Ausztriában egyre bonyolultabbá váltak, id. Andrássy Gyula gróf magyar miniszterelnök erélyesen kikelt Hohenwart politikája ellen, amelyben ő is a dualizmus veszélyeztetését látta és szükségesnek mondta ennek a politikai irányzatnak a bukását. Hasonlóan nyilatkozott a közös hadügyminiszter is. A császár sem zárkózhatott el ezen érvek elől és ezért az október 20-án tartott minisztertanácsban a cseh közjog és ún. cseh alapcikkelyek szentesítését megtagadta. Erre a Hohenwart-kormány október 26-án beadta lemondását, amelyet a császár október 30-án (a németek nagy örömére, a csehek bánatára), elfogadott. Hohenwart azonban bukása óta is egyre nagy szerepet játszott az osztrák parlamentáris életben és amint 1893-ig szlovén, cseh és német (klerikális) csapatával a Taaffe-kabinetnek volt az egyik kiváló támasza, úgy később a Windischgrätz-kormánynak és a koalíciónak az egyik oszlopa. Egyébként az utolsó parlamentáris válság óta Hohenwart híveinek száma megfogyott. Az akkoriban készülő választójogi reformnak, amely a munkásoknak is biztosított volna néhány helyet a birodalmi gyűlésben, Hohenwart és pártja nem volt nagy barátja, a Cilliben alapítandó szlovén gimnázium kérdésében pedig Hohenwart és hívei annyira sürgették ennek az intézetnek a felállítását, hogy fellépésükkel magát a koalíciót és az ezen alapuló kabinet fennállását veszélyeztették (1894 február - március). 1885-től a legfelsőbb osztrák számvivőszéknek volt az elnöke.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 3.)
- ↑ a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Hohenwarth, Karl Sigmund Graf (BLKÖ)
- ↑ a b Proleksis enciklopedija (horvát nyelven)
- ↑ Hrvatska enciklopedija (horvát nyelven). Miroslav Krleža Lexicographical Institute, 1999
- ↑ Chrudim. Vlastivědná encyklopedie, 27
Források[szerkesztés]
- Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
