Karl Sigmund von Hohenwart

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Karl Sigmund von Hohenwart
Graf Hohenwart 1899 J. Löwy.png
Született
1824. február 12.[1]
Bécs
Elhunyt
1899. április 26. (75 évesen)[1]
Bécs
Állampolgársága Osztrák Császárság
Tisztség miniszterelnök
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Karl Sigmund von Hohenwart témájú médiaállományokat.
Karl Sigmund von Hohenwart

Karl Sigmund von Hohenwart (magyarosan Hohenwart Károly Zsigmond) gróf, (1824. február 24.1899. április 26.) osztrák politikus, miniszterelnök.

Életpályája[szerkesztés]

Nagybátyja, Franz Joseph Hannibal von Hohenwart (1771-1844), Krajna korona-tartomány emelése körül szerzett nagy érdemeket és ő reá hagyta nagy vagyonát. Hohenwart a bürokráciai pályán haladt felfelé, egy ideig (német időben) Fiumében, majd Karintiában és Felső-Ausztriában szolgált. A polgárminisztérium alatt mint helytartó működött ez utóbbi tartományban. Amikor az alkotmányhű párt és bizalmi férfiai a kabinetben (Hasner, Herbst, Giskra) 1871 tavaszán a választási törvény revíziójának kérdésében a koronával, továbbá a csehekkel s lengyelekkel ellenkezésbe jutottak és a kabinet április 4-én állásáról visszalépett, Potockinak átmenetét jelző minisztériuma után a császár 1871. február 4-én közmeglepetésre Hohenwart grófot bízta meg az új kabinet megalakításával, amelyben Jireček-, Habietinek- és Schäfflén kívül még néhány föderalisztikus, avagy klerikális politikus nyert tárcát (Holzgethan, Scholl, Grocholski). Bármennyire is emlegette Hohenwart a birodalmi alaptörvények és a centralisztikus tradíció tiszteletben tartását: az ellenzék padjaira szorult szabadelvű németek az első pillanattól kezdve a föderalizmus és klerikalizmus előharcosát látták Hohenwartban és elkeseredett harcot folytattak ellene. A többséggel rendelkező ellenzék az új minisztériumnak összes javaslatait (így a Galícia számára követelt autonómiát is) elvetette és május 26-án Herbst indítványának értelmében bizalmatlanságot szavazott a Hohenwart-kabinetnek, melyet azzal vádolt, hogy a dualizmussal meg nem férő politikájával a fennálló alkotmányt veszélyezteti. Ferenc József azonban május 30-án bizalmának új jelét adta a kabinetnek és így Hohenwart gróf továbbra is megmaradt a kormány élén. Augusztus 11-én Hohenwart a birodalmi gyűlést feloszlatta és a tartományok gyűléseit hívta össze, amelyek szeptember 14-én kezdték tárgyalásaikat. Ezek sorából a cseh tartománygyűlés vonta magára a közfigyelmet, mely a német képviselők kilépése után a cseh közjog elismerését követelte a Hohenwart-kabinettől, amely kívánságnak Hohenwart elvileg csakugyan eleget tett. Azután Csehországnak Ausztriához való viszonyát szabályozták föderalisztikus alapon és azt követelték, hogy a többi koronatartomány közjogi állását is e szellemben rendezzék. Elvégre a csehek azt követelték, hogy a császár magát cseh királlyá koronáztassa és a cseh alkotmányra esküt tegyen. Hohenwart ezekre is kedvezően felelt, ámde Beust külügyminiszter mégis elérte, hogy a császár határozatát a döntő pillanatban elnapolja. Míg ezalatt a viszonyok Ausztriában egyre bonyolultabbá váltak, id. Andrássy Gyula gróf magyar miniszterelnök erélyesen kikelt Hohenwart politikája ellen, amelyben ő is a dualizmus veszélyeztetését látta és szükségesnek mondta ennek a politikai irányzatnak a bukását. Hasonlóan nyilatkozott a közös hadügyminiszter is. A császár sem zárkózhatott el ezen érvek elől és ezért az október 20-án tartott minisztertanácsban a cseh közjog és ún. cseh alapcikkelyek szentesítését megtagadta. Erre a Hohenwart-kormány október 26-án beadta lemondását, amelyet a császár október 30-án (a németek nagy örömére, a csehek bánatára), elfogadott. Hohenwart azonban bukása óta is egyre nagy szerepet játszott az osztrák parlamentáris életben és amint 1893-ig szlovén, cseh és német (klerikális) csapatával a Taaffe-kabinetnek volt az egyik kiváló támasza, úgy később a Windischgrätz-kormánynak és a koalíciónak az egyik oszlopa. Egyébként az utolsó parlamentáris válság óta Hohenwart híveinek száma megfogyott. Az akkoriban készülő választójogi reformnak, amely a munkásoknak is biztosított volna néhány helyet a birodalmi gyűlésben, Hohenwart és pártja nem volt nagy barátja, a Cilliben alapítandó szlovén gimnázium kérdésében pedig Hohenwart és hívei annyira sürgették ennek az intézetnek a felállítását, hogy fellépésükkel magát a koalíciót és az ezen alapuló kabinet fennállását veszélyeztették (1894 február - március). 1885-től a legfelsőbb osztrák számvivőszéknek volt az elnöke.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Integrált katalógustár, 2014. május 3.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikekk[szerkesztés]